A chilei cselgép és a Chelsea csúcscsatára

A chilei cselgép és a Chelsea csúcscsatára

, focitipp.hu

Az év felfedezettjei

2011-ben is feltűnt néhány sztárjelölt a világ futballpályáin. A Focitipp rangsora.



1. Alexis Sánchez (chilei, Barcelona)
Az előző szezonban főszerepet vállalt az Udinese szárnyalásában, hétről hétre bohócot csinált az olasz liga legjobb védőiből is. Tavasszal tíz gól mellett öt gólpasszt adott, az Udinese pedig bejutott a BL selejtezőjébe. De az már nem a 23 esztendős Sánchez biznisze volt, nyáron (a részben sikeres Copa América-szereplést követően) megvette őt a Barcelona - 23 millió euróért. A katalánoknál egyelőre inkább csak epizódszereplő, de mérget vennénk rá, hogy ez nem lesz mindig így. Ördöngös szélső, ellenállhatatlan cselkirály.

2. Thiago Alcantara (spanyol, Barcelona)
Szülei brazilok, édesapja az a Mazinho, aki 1994-ben vb-t nyert a brazil válogatottal, édesanyja pedig röplabdázó volt. Ő maga Olaszországban született, de már a spanyol válogatott tagjaként játszott három mérkőzésen. U21-es Európa-bajnoki címet szerzett a spanyol válogatottal, majd a Barcelona egyik legjobbja volt a nyári felkészülési időszakban, sorra lőtte a gólokat. S bár Fábregas is a katalánokhoz igazolt, Alcantara már 21 tétmeccsen pályára lépett az idei szezonban. Hogy miért: tökéletesen illeszkedik a Barcelona játékrendszerébe, ami mindent elmond a kvalitásairól.


3. Eden Hazard (belga, Lille)
Kétszer (2009, 2010) választották meg az év legjobb fiatal játékosának Franciaországban - erre korábban sosem volt példa. Idén a felnőttek között választották meg a legjobbnak Franciaországban - ezzel ő lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki megkapta ezt a címet. A 20 éves belga támadó középpályást már a legnagyobb csillagokkal emlegetik egy lapon. Nem kezdte rosszul a karrierjét: a Lille az ő vezérletével 1954 után nyert újra bajnoki címet a Ligue One-ban.


4. Radamel Falcao (kolumbiai, Atlético Madrid)
A 25 éves kolumbiai csatár az Európa-ligának köszönheti a sikereit. A 2010/11-es idény 14 mérkőzésén 17 gólt lőtt a Porto nagy menetelése során, ezzel megdöntötte Jürgen Klinsmann megdönthetetlennek hitt rekordját. Klasszikus center, kiváló fejjátékkal, gyilkos ösztönökkel a tizenhatoson belül. Képességeit immár Madridban kamatoztatja, az Atlético negyvenmillió eurót érte. Az egykori újságíró-hallgató a spanyol fővárosban is hozza a formáját, 2011-ben 18 tétmérkőzésen 12 gól áll a neve mellett.


5. Daniel Sturridge (angol, Chelsea)
Tavaly ilyenkor Sturridge egy volt a jelentéktelennek tűnő focisták közül, akiket klubjuk parkolópályára tett, a Chelsea 2011 tavaszán a Boltonnak adta kölcsön a 22 éves csatárt. Sturridge pedig beindult, a korábban mindössze egy Premier League-gólt jegyző játékos 8 gólt lőtt a vendégjáték során, majd a Chelsea-hez visszatérve ősszel 9 bajnoki találatig jutott. A kékek szerencséje, hogy neki megy a góllövés: Drogba és Torres ősszel összesen 2-2 gólt lőtt...


Akik kimaradtak
A Focitipp cikkje az ősz felfedezettjeiről.


Az év felfedezettjei a focitipp szerint

2010

2009
2008
2007
2006
2005

További cikkek a rovatban

Szenvedély, szív, hivatás, haza

, Kukorelly Endre

Szenvedély, szív, hivatás, haza

Kukorelly Endre emlegeti a Fradit, Varga Zoltán és a horvátokat – meg az unalmat. Év végi körkérdés, 18. rész

Tovább

X Professzor a mutánsok élén

, Horváth Béla

X Professzor a mutánsok élén

Horváth Béla szerint X Professzor lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Év végi körkérdés, 18. rész.

Tovább

A foci ereje

, László Ágnes

A foci ereje

László Ágnes (a "Kislány, nagy foci" blog szerkesztője) a barcelonai élményekről, az egyiptomi és angol hősökről és a manchesteri buszozásokról. Személyes válaszok. Év végi körkérdés, 17. rész.

Tovább

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

, Zelei Dávid

Videoton, Hoffenheim, Tatabánya!

Zelei Dávidnak a Vidiről vannak jó emlékei 2017-ből: a Bordeaux elleni siker tényleg óriási volt. A folytatást hagyjuk, inkább hajrá, Tatabánya! Év végi körkérdés, 16. rész.

Tovább

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

, Sánta Szilárd

Andrés Iniestától Ferenc pápáig

Sánta Szilárd számára Andrés Iniesta „a futballista”. Ferenc pápa pedig az ideális szövetségi kapitány. Év végi körkérdés, 15. rész.

Tovább

Coutinho maradjon, kösz!

, Gazdag József

Coutinho maradjon, kösz!

Gazdag József szerint Vinnie Jones lenne az ideális választás a magyar szövetségi kapitányi posztra. Különben pedig: Liverpool forever! Év végi körkérdés, 14. rész.

Tovább

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

, Purosz Leonidasz

Mikor él át egy Real-drukker ilyet?

Purosz Leonidasz az Udinese feltámadásának örül a legjobban, de a szövetségi kapitány kérdésében bizonytalan. Éljen az olaszos tiki-taka! Év végi körkérdés, 13. rész.

Tovább

Hátha majd most! Hahaha!

, Kiss László

Hátha majd most! Hahaha!

Kiss Lászlónak nem sok öröme volt idén a futballban (Juve-kudarc a BL-döntőben, Olaszország lemaradása a vb-ről), de az év csapata kárpótolta mindenért. Év végi körkérdés, 12. rész

Tovább

Szeretném tovább csodálni a játékukat

, Focitipp Official

Szeretném tovább csodálni a játékukat

Egressy Zoltán a Barcelona fanatikusa, vagyis nem nagyon érdekli, hogy a Real Madrid hány trófeát nyert idén (sokat). Év végi körkérdés, 11. rész.

Tovább

Futballkapitány? Kemény Dénes!

, Máté Gábor

Futballkapitány? Kemény Dénes!

Máté Gábor nem sémákban gondolkodik, szerinte Kemény Dénest kellett volna kineveznia magyar fociválogatott élére. És még: az új Messire várva. Év végi körkérdés, 10. rész

Tovább