Donadoni ismét munkában, edzőváltás Londonban és Parmában

Donadoni ismét munkában, edzőváltás Londonban és Parmában

, tl

Napi krónika

Az elmúlt nap legfontosabb futballeseményei. Január 11.



Torghelle Sándor a Budapest Honvédtól a bajnoki címvédő Videotonhoz szerződött, a 42-szeres válogatott támadó három és fél évre szóló szerződést írt alá a székesfehérvári vezetőkkel. A 29 éves csatár ősszel hat mérkőzésen három gólt lőtt az NB I-ben. (MTI)

Nem állapított meg szakmai hibát a tavaly október 30-án elhunyt Albert Flórián ellátásával kapcsolatban az ÁNTSZáltal lefolytatott vizsgálat, melynek jegyzőkönyvét kedden vette át a család. Az aranylabdás labdarúgón szívműtétet hajtottak végre, amely az orvosok szerint jól sikerült, azonban Albert Flórián a beavatkozás után néhány nappal infarktust kapott és meghalt. (MTI)

A Parma vezetői Roberto Donadonit nevezték ki a csapat vezetőedzői posztjára a távozó Franco Colomba helyett. A 48 éves szakvezető 2013 júniusáig írt alá a sárga-kékekhez. (Football Italia)

Ion Caras lett Moldova új szövetségi kapitánya, a 61 esztendős tréner két évre írt alá. Caras korábban már ült a válogatott kispadján 1992 és 1997 között. Moldova 5. helyen végzett a 2012-es Eb-selejtezők E csoportjában 10 ponttal lemaradva a magyar válogatott mögött. Egervári Sándor együttese itthon 2-1-re, idegenben 2-0-ra győzte le a moldávokat. (FIFA)

Az angol bajnokságban 17. helyen álló Queens Park Rangers Mark Hughes-t nevezte ki a csapat menedzseri posztjára. A 48 éves mester Neil Warnockot váltotta a kispadon, és két és fél évre szóló szerződést írt alá a londoni vezetőkkel. Utolsó munkája is az angol fővároshoz kötötte őt: tavaly a 8. helyig vezette a Fulhamet a Premier League-ben. (BBC)

Elutasították Vincent Kompany fellebbezését, így a Manchester City csapatkapitánya négymeccses eltiltásban részesült. Kompanyt a hétvégi Manchester United ellen 3-2-re elveszített FA-kupa mérkőzésen állíotta ki a játékvezető, mivel páros lábbal csúszott rá Nanira. A 25 éves középső védőnek így ki kell hagynia a Liverpool elleni Ligakupa-elődöntő mindkét mérkőzését, valamint a Tottenhammel szembeni rangadót. (BBC)

Az Arsenal vezetői szerződést hosszabbítottak Francois Coquelinnel. Az Ágyúsok csak annyit közöltek, hogy hosszú távra szóló megállapodást kötöttek a 20 éves labdarúgóval. Coquelin előző szerződése 2015-ig tartott. A francia középpályás idén hét bajnokin lépett pályára. (UEFA)

Lorik Cana gerincsérülést szenvedett a Lazio 4-0-s Siena elleni veresége alkalmával. Az albán középpályásnak két hónapot kell kihagynia, így nem léphet pályára az Atlético Madrid elleni Európa Liga-mérkőzéseken sem februárban. (FIFA)

Az UEFA 250 ezer euróra megbüntette a PAOK Szalonikit, valamint amennyiben a következő három évben kvalifikálja magát valamelyik európai kupába, egy alkalommal eltiltásban részesül. A pénzbüntetésből 200 ezer eurót és az eltiltást három évre felfüggesztette az Európai Labdarúgó Szövetség, de 2012. június 30-ig a klubnak minden adósságát rendeznie kell. (UEFA)

Eredmények. A Real Madrid 1-0-ra megverte idegenben a Málagát, így kettős győzelemmel jutott tovább a Spanyol Kupa következő fordulójába. A Mallorca összesítésben már háromgólos hátrányban volt a Real Sociedaddal szemben, de Joaquín Caparrós együttese a 34. és 40. perc között négy gólt rámolt be, végül 6-1-re győzte le baszk ellenfelét, összesítésben pedig 6-3-mal jutott tovább. A Racing Santander otthon csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Mirandés ellen, így a harmadosztályú vendégek 3-1-es összesítéssel kerültek be a negyeddöntőbe. Az Angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a Crystal Palace 1-0-ra legyőzte a Cardiff City-t Anthony Gardner góljával. Az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a Lazio 3-2-re megverte a Hellas Veronát, a rómaiak győztes gólját Hernanes szerezte a 91. percben. A kékek a következő fordulóban a Milan-Novara párharc győztesével találkoznak.

A nap sztorija
Dzsudzsák Balázs orosz sajtóértesülések szerint 19 millió euróért az Anzsi Mahacskalától a Dinamo Moszkvához szerződik. A válogatott balszélső ügynöke megerősítette, hogy mindenben megegyeztek a fővárosi klubbal, néhány napon belül aláírhatják a szerződést. A Dinamo jelenleg harmadik helyen áll az orosz Premjer Ligában, és a csapatnak feltétlenül szüksége van egy képzett ballábas játékosra, így Dzsudzsáknak valószínűleg biztos helye lesz a csapatban. A moszkvai együttesben együtt játszhat Kevin Kuranyival és Andrij Voronyinnal is. (MTI)

A nap száma
Az európai topligák közül Olaszországban a legalacsonyabb a meccsenkénti gólátlag: 2,47. (OptaTwitter)

A nap évfordulója
Ma ünnepli 71. születésnapját Gérson, korábbi brazil válogatott futballista. Tagja volt az 1970-ben világbajnoki címet nyert legendás brazil együttesnek, a tornán egyetlen gólját az Olaszország ellen 4-1-re megnyert fináléban szerezte. A nemzeti együttesben 70 alkalommal lépett pályára, és 14-szer volt eredményes. Európai csapatban sosem játszott, Brazíliában megfordult a Flamengo, a Botafogo, a Sao Paulo és a Fluminense együttesében is. (Wikipedia)

(tl)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább