Simon Ádám Bariban, a Mirandés a Spanyol Kupa elődöntőjében kötött ki

Simon Ádám Bariban, a Mirandés a Spanyol Kupa elődöntőjében kötött ki

, tl

Napi krónika

Az elmúlt nap legfontosabb futballhírei, röviden. Január 25.



A Palermo vezetősége megállapodott a másodosztályú Barival Simon Ádám  kölcsönadásáról. A 21 éves játékos kedden írja alá a nyárig szóló szerződését, és szerdán már edzésre jelentkezik új csapatánál. (MTI)

Az ukrán-magyar határt Kijevvel összekötő főút mentén harminc kilométerenként felállított rendőrposztokkal felügyelik majd a nyári labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseire tartó külföldi szurkolók biztonságát Kárpátalján. A sátrakban elhelyezett posztokon olyan rendőrök teljesítenek majd 24 órás szolgálatot, akik idegen nyelveket is beszélnek. A feladatra – a közlekedésrendészeken kívül – mintegy 200 rendőrt mozgósítanak. (MTI)

A Fiorentina fél évre kölcsönvette a Juventustól Amaurit. Az olasz értesülések szerint a firenzeiek 500 ezer eurót fizettek a 31 éves támadóért, akinek nyáron jár le a szerződése Torinóban. (Football Italia)

Taye Taiwo megkapta a munkavállalási engedélyt, így hivatalosan is bejelentették, hogy a tavaszi szezont Angliában, a Queens Park Rangersnél tölti. A 26 éves nigériai balhátvédet nyáron igazolta le ingyen az AC Milan, de csak négy bajnokin kapott lehetőséget. (Football Italia)

A Sampdoria kölcsönbe leigazolta Edert a Cesenától az idény végéig. A brazil támadó idén 17 bajnokin kétszer talált be a Serie A-ban, de innentől kezdve a másodosztályban termelheti tovább a gólokat, ahol a 2009/10-es szezonban gólkirályi címet szerzett. (Football Italia)

Fáradásos törés van Mario Götze szeméremcsontjában, így a Borussia Dortmund középpályása kb. két hónapig harcképtelen lesz. A 19 éves középpályást a Dortmund és a német válogatott csapatorvosa is megvizsgálta, és mindketten egyetértettek a diagnózist illetően. (FIFA)


Andre Ooijer vádlisérülést szenvedett az Ajax edzésén, így egy hónapig nem léphet pályára. (FIFA)

Zlatan Ibrahimovicot választották a 2011-es év legjobb játékosának az olasz bajnokságban. A díjat a Serie A játékosai szavazatai alapján ítélik oda, és a svéd támadó a legjobb külföldi labdarúgónak járó trófeát is begyűjtötte. A védők között Thiago Silva (Milan), az edzők versenyében pedig Massimiliano Allegri (Milan) bizonyult a legjobbnak. Az év csapatának mégsem a bajnoki címvédőt, hanem az Udinesét választották meg, és Udinéból került ki a legjobb kapus is, Samir Handanovic. A legjobb játékvezető Nicola Rizzoli lett. (Football Italia)

Megműtötték Sebastian Prödl-t, miután hétvégén a Kaiserslautern-Werder Bremen összecsapáson az ollózással tisztázni akaró Dorge Kouemaha fejberúgta. A Werder védőjének eltörött az orrcsontja és az állkapocscsontja, valamint agyrázkódást szenvedett. Az operáció jól sikerült, de a 24 éves osztrák hátvédnek néhány hetet biztosan ki kell hagynia. (FIFA)

Eredmények. A Juventus hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Romát, így elsőként jutott be az Olasz Kupa elődöntőjébe. A torinóiak a 68. perctől kezdve Erik Lamela kiállítása miatt emberelőnyben játszottak, de akkor már kétgólos előny birtokában voltak.

A Spanyol Kupában tovább folytatódik a Mirandés diadalmenete, a harmadosztály listavezetője hazai pályán 2-1-re legyőzte az Espanyolt, és így 4-4-es összesítéssel, több idegenben lőtt góllal bejutott az elődöntőbe. A továbbjutást érő gólt Cesar Caneda szerezte a találkozó 92. percében.

Az angol Ligakupában a Cardiff City 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Crystal Palace-t. Mivel az előző mérkőzés ugyanezt az eredményt hozta a Palace javára, hosszabbításra, majd büntetőpárbajra került a sor, amit a Cardiff nyert meg 3-1-re, így ők jutottak be a február 26-i fináléba.

Az Afrika-kupa D csoportjában Ghána 1-0-ra legyőzte Botswanát. A győztes gólt szerző John Mensahot a második félidőben kiállították. Mali is 1-0-s sikerrel kezdett, Alain Giresse együttese Guineát múlta felül.

A nap sztorija
A Paris Saint-Germain visszavonulót fújt, és biztosan nem igazolja le Carlos Tévezt a Manchester City-től. A hír hallatára - a közben Maxi Lópezért bejelentkező - a Milan péntekig adott határidőt az angol klubnak, hogy fontolják meg újra a piros-feketék ajánlatát. Adriano Galliani kijelentette, hogy mindkét támadót nem fogja leigazolni a Milan, néhány napon belül el fog dőlni, hogy a két argentin közül ki érkezik a piros-feketékhez. (Football Italia)

A nap pletykája
Olasz sajtóértesülések szerint a Genoához szerződik Tőzsér Dániel. A Genk középpályása elutasította a Cesena és a Chievo ajánlatát, és már nagyon közel van a megállapodáshoz a genovai vezetőkkel. (Football Italia)

A nap száma
Alessandro Del Piero 616 percet követően talált be ismét tétmérkőzésen a Juventus színeiben. (OptaTwitter)

A nap évfordulója
Nyolc évvel ezelőtt, január 25-én hunyt el Fehér Miklós, válogatott labdarúgó. A Benfica 24 éves támadója a Guimaraes elleni bajnokin állt be csereként, majd ő adta a meccs egyetlen találatához a gólpasszt. A hosszabbítás perceiben aztán váratlanul rosszul lett a pályán, és elveszítette az eszméletét. A segítségére siető orvosok alkalmaztak ugyan elsősegélyt, de a támadó szíve megállt, és a kórházba szállítását követően sem tudták újraéleszteni. A Benfica visszavonultatta a 29-es mezt a tiszteletére. Fehér pályafutása során 25 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban és hét gólt szerzett. (Wikipedia)


(tl)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább