Talpra áll a Barcelona?

Talpra áll a Barcelona?

, ktn

Primera División, 21. forduló

Hét pontra nőtt a Barcelona hátránya a Real Madriddal szemben - egyre nagyobb veszélyben a katalánok bajnoki címe.



A La Ligára mintha nem lenne érvényes az, ami az El Clásicóra igaz. Noha José Mourinho érkezése óta a Real Madrid a rendes játékidő során egyszer sem tudta legyőzni a Barcelonát (pedig tízszer próbálkozhatott), a bajnoki tabellán hét pontra nőtt az előny a két csapat között - a Real Madrid javára! A blancók szombaton a tabella utolsó helyén álló Real Zaragozát fogadták a Bernabéuban, és 3-1-re megnyerték a találkozót, Lafita korai gólja csak ijesztgetés volt a vendégek részéről. A Real Madrid főleg a második félidőben futballozott meggyőzően, s a csapat játékánál csak az eredményei jobbak: a Real az utolsó 16 bajnoki mérkőzése közül 15-öt megnyert.

Feltűnő volt Kaká játékkedve, a Madridban már annyiszor eltemetett játékos a gólja mellett egy gólpasszt is jegyzett a mérkőzésen. A brazil szerint azonban ez a Madrid még messze nem tökéletes. "Túl sok gólt kapunk odahaza és vendégként is. Ezen változtatnunk kell" - értékelte a madridiak helyzetét a 29 éves játékos. Valóban, Casillasék az utolsó tíz tétmérkőzésük közül csak egyet úsztak meg kapott gól nélkül. Kaká mellett nagyot futballozott Mesut Özil (ugyancsak 1 gól + 1 gólpassz), akitől már a Barcelona elleni spanyol kupa-visszavágón is zseniális dolgokat láttunk. A 23 éves német karmester ősszel csapnivaló formában játszott, s még az is felmerült, hogy a blancók túladnak rajta. Mintha Özil ettől észhez tért volna - a Zaragoza ellen már azt a kreatív, gyors észjárású játékost láttuk a pályán, akit Brémában megismertünk.

A Barcelonánál is akadnak gondok, a csapat támadójátéka akadozik. A szezon során a csapatnak a Villarreal elleni 0-0-s bajnoki volt a harmadik olyan mérkőzése, amelyen nem szerzett gólt. Legközelebb Messi járt a gólhoz, aki az első félidőben százszázalékos ziccerben a kapu mellé emelte a labdát. De nemcsak az argentin betlizett, Guardiola csapatában ezúttal Xavi és Fábregas is csődöt mondott. A Barcelona főleg az idegenbeli mérlege miatt került ilyen jelentős hátrányba a Real Madriddal szemben: a katalánok az idei tíz idegenbeli bajnokijuk közül mindössze négyet tudtak megnyerni. "A bajnokságot még nem vesztettük el. Innen is fel fogunk állni” - öntött hitet a drukkerekbe a csapatkapitány, Carles Puyol. Furcsa, de a helyzet most így áll: a Barcelonának kell talpra állnia.

Tények & érdekességek


A Barcelona esélyeiről: egyedül a Valencia volt képes hétpontos hátrányból spanyol bajnoki címet nyerni, még a 2003/04-es szezonban.

A Zaragoza 11 idegenbeli mérkőzésen mindössze három pontot szerzett.

A hétvége villámfellépője David Zurutuza volt. A Real Sociedad 25 éves játékosa a Gijon ellen 5-1-re megnyert mérkőzésen a 2. és a 3. percben betalált a kapuba, a 7. percben pedig sérülés miatt le kellett őt cserélni.

A góllövőlista élmezőnye: 1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid, 24), 2. Lionel Messi (Barcelona, 22), 3. Radamel Falcao (Atlético, 14) és Gonzalo Higuain (Real Madrid, 14).


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább