Keletnémet csoda a Milan ellen

Keletnémet csoda a Milan ellen

, ktn

retró videó

1974-ben a Magdeburgé lett KEK-cím. A játékosok közül többen a néhány héttel későbbi vébén is nagyot alakítottak.



Sorozatunkban a régi idők fociját elevenítjük fel. Megkopott felvételek következnek azokból az időkből, amikor még voltak szakállas futballisták, fekete ruhás bírók, pályára rohanó fotósok és göröngyök. A KEK hőskorától indulunk.

A fiatalabb futballrajongók nemzedéke számára alighanem hihetetlenül hangzik a következő mondat: 1974-ben az 1. FC Magdeburg nyerte a KEK-et, méghozzá az AC Milan ellen. A 805-ben alapított Magdeburg az egykori Kelet-Németország területén fekvő város, a hetvenes években közel 300 ezer lakossal, az Elbával, a lenyűgöző dómmal, az elképesztő szocreál városközponttal és a még ennél is elképesztőbb Hundertwasser-házzal.


A hetvenes években a magdeburgi focicsapat közel volt az európai krémhez. A csapat minőségét jelzi, hogy az útjába kerülő összes magyar ellenfelét (MTK, Videoton, FTC) búcsúztatta a nemzetközi színtéren. A nagy kiugrás az 1973/74-es idényben jött össze a gárdának, amely a döntőig vezető úton a legjobban a Banik Ostrava ellen szenvedett meg, az idegenbeli 0-2 után azonban hazai pályán 3-0-ra nyert a csapat! A finálét a rotterdami De Kuipban rendezték, a stadion tátongott az ürességtől, mindössze 4641 néző volt kíváncsi a címvédőre és a Magdeburgra, amely végül 2-0-ra győzött. Az UEFA honlapja 2004-ben a KEK legnagyobb meglepetésének nevezte a keletnémetek sikerét.


A Magdeburg ezzel az egyetlen NDK-ból érkezett csapat lett, amely nemzetközi kupatrófeát tudott szerezni. Még nagyobb dicsőséget jelent a klub számára, hogy a győztes csapat játékosainak túlnyomó többsége Magdeburg környékéről származott. A csapatból négyen is ott voltak az 1974-es világbajnokságon szereplő NDK válogatottjában is - köztük az a Jürgen Sparwasser, akinek a góljával az NDK a csoportmérkőzések során 1-0-ra megverte az NSZK gárdáját.


A csapat a hetvenes években még bemutatott pár bravúrt Európában. Az 1977/78-as kupaidényben kettős győzelemmel búcsúztatta a Schalkét az UEFA-kupából, majd kiütötte a Lens-t is. Az utolsó NDK-s bajnokságban a Magdeburg a tizedik helyen végzett, jelenleg pedig a negyedik ligában szerepel, de hogy a szurkolók még mindig szeretik a csapatot, azt bizonyítja, hogy a Halle elleni októberi derbire (0-0) 12 ezren voltak kíváncsiak. "Vérzik a szívem, amikor arra gondolok, mi történt a magdeburgi klubbal a német újraegyesítést követően" - fogalmazta meg a drukkerek érzéseit Martin Hoffmann, aki 19 évesen lépett pályára a Milan elleni döntőben.


Magdeburg-Milan 2-0


(ktn)


A sorozat korábbi részei

6. rész: Amikor a Milan bundával nyert KEK-címet
5. rész: Amikor a Chelsea lehetett volna Európa királya
4. rész: Amikor az AS Romát egy pénzérme fosztotta meg a KEK-döntőtől
3. rész: Akik agyonverték a Manchester Unitedet
2. rész: Az első angol kupagyőzelem Európában
1. rész: Az első nemzetközi kupameccs Nápolyban

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább