Véget ért a Barca harca?

Véget ért a Barca harca?

, focitipp.hu

La Liga, 23. forduló

Még csak február van, de a Real Madrid előnye már 10 pont. Az Osasuna elleni meccsen ráadásul úgy tűnt, a Barca bedobta a törülközőt. Itt a vége, fuss el véle?



Téli álmát alussza a Barcelona, amely utóbbi hat tétmeccséből csak kettőt tudott megnyerni. Szombaton attól az Osasunától kapott ki 3-2-re, amelynek az idei évben nyolc nyeretlen mérkőzés (0-4-4) után ez volt az első győzelme.

"Hideg, egyre hidegebb..." - ez állt a barcelonai Sport napilap vasárnapi címlapján. A Barca előző este farkasordító hidegben (és jeges szélben) elszenvedte szezonbeli második vereségét, s mivel a Real Madrid vasárnap Cristiano Ronaldo vezérletével 4-2-re legyőzte a Levantét, a katalánok hátránya immár 10 pont. Ennél nagyobb (15 pontos) különbség utoljára 2004 tavaszán volt a két csapat között.

Mintha Josep Guardiola belátta volna, hogy ezzel a mai Real Madriddal szemben már a 7 pont is ledolgozhatatlan hátrány (hát még a tíz!), ezért aztán stratégiát váltott, s a bajnokság helyett a Spanyol Király Kupára és a Bajnokok Ligájára fókuszál. Mivel sok a sérültje (David Villa, Afellay, Busquets), azt a kevés egészséges kulcsjátékosát nem hajszolja agyon a bajnokságban (az üldözés eleve reménytelennek tűnik), hanem a sűrű program közepette pihenteti őket, s inkább a saját nevelésű fiatalokat (Thiago Alcantarát, Cuencát, Tellót, Sergi Robertót) építi be a csapatba, s szoktatja hozzá a fokozottabb terheléshez.

Ez látszott a hétvégén is: Guardiola három ifistával töltötte föl a keretet az Osasuna elleni bajnokira, húzóembereit viszont (Xavit, Iniestát és Fábregast) pihentette; egyrészt mert a lábukban volt egy kemény kupaelődöntő a Valencia ellen, másrészt pedig mert ma este egy leverkuseni BL-meccs vár rájuk. Guardiola még akkor sem nyúlt Xavihoz és Iniestához, amikor már nagyon szorított a cipő: csereként inkább Cuencát és Tellót küldte pályára.

Az Osasuna pedig megköszönte a lehetőséget, és élt is vele: 2-0-s félidő után 3-2-re legyőzte a Barcelonát. Érdekességként említsük meg: utoljára 2009-ben fordult elő, hogy egy csapat (a Villarreal) három gólt lőtt volna bajnoki mérkőzésen a Barcának...

Az mindenesetre szimpatikus volt, hogy a szombati vereség okait nem másban kereste a Barcelona edzője. Pedig kereshette volna: az Osasuna második gólját les előzte meg, s a visszajátszások alapján sem volt egyértelmű, hogy a játékvezető jól döntött-e, amikor érvénytelenítette a Barca egyenlítő találatát (Mascherano még a meccs után is ezt vitatta, ráadásul olyan hangnemben, hogy az öltözőfolyosón végül piros lapot kapott).

Guardiola nem hibáztatta a bírót, és nem hibáztatta a rossz talajú pályát sem; ha a második félidőben képesek voltak a gyors összjátékra, és sikerült felpörgetniük az iramot, akkor ezt ugyanígy megtehették volna az első félidőben - vélekedett a meccs után. "Most már az európai porondra összpontosítunk, idén is meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját" -ebből a nyilatkozatból is kiolvasható, hogy a Barcánál újradefiniálták az idei szezonra vonatkozó célkitűzéseket.

A bajnoki cím ugyanis elúszott. Még csak február van, de a katalánok már 18 pontot elherdáltak a bajnokságban - annyit, mint tavaly az egész szezonban összesen! S lehet, hogy végül oda-vissza megverik a Real Madridot, de ez legföljebb csak szépségtapasz lesz, semmi több.


Tények & érdekességek


Cristiano Ronaldo triplázott a Levante ellen, ez volt a portugál támadó hatodik triplája az idei bajnokságban. Ronaldo mérlege az idei szezonban a Real Madrid mezében: 33 tétmeccsen 34 gól. Ronaldo mérlege, amióta Madridban van: 122 tétmeccsen 119 gól.

A Real Madrid tíz büntetőt rúghatott az idei szezonban - az európai topligákban egyetlen más csapat javára sem ítéltek ennyi tizenegyest.

Iker Casillasnak ez volt a 285. bajnoki győzelme a Reallal, s a madridi örökranglistán fellépett a harmadik helyre, Raúl és Sánchis mögé.

Iniesta nélkül nem megy a Barcelonának. Guardiola csapatának mérlege Iniestával: 82-17-3. Iniesta nélkül: 20-7-7.

Másfél év után az Osasuna szerb csatára, Dejan Lekics az első játékos, aki bajnoki mérkőzésen két gólt lőtt a Barcának. Lekics előtt ez Nelson Valdéznek (Hercules) sikerült 2010 szeptemberében.


(gazdag józsef)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább