Szétesett a Bayern München

Szétesett a Bayern München

, ktn

Bundesliga, 24. forduló

"Mától nincs értelme a bajnoki címről beszélni" - nyilatkozta a Bayern sportigazgatója a klub újabb veresége után.



A Schalke elleni múlt heti iskolajáték után úgy tűnt, hogy a Bayern München újra megtalálja önmagát, és továbbra is komoly esélye van a bajnoki aranyérem megszerzésére. A Leverkusen elleni mérkőzésen azonban minden összeomlott. A Bayern 2-0-ra kikapott, a hajrában Uli Hoeneß és Karl-Heinz Rummenigge frusztráltan ült a VIP-páholyban, Holger Badstuber pedig a könnyeivel küszködve hagyta el a stadiont.

Nem véletlen a nagy búslakodás, az első félidőben még jól játszó, helyzeteket kidolgozó müncheni csapat a szünet után atomjaira hullott. Azt, hogy ismét krízisről beszélhetünk, főleg a kulcsjátékosok gyatra formája magyarázza. Mário Gómez és Thomas Müller teljesítménye kritikán aluli volt ezen a mérkőzésen is; Arjen Robbentől ismét több cselt láttunk, mint passzt; az első gól előtt Manuel Neuer öklözés helyett elugrott a labda elől; a másodiknál pedig Franck Ribéry adta el a labdát a középpályán. Jupp Heynckes mindent megpróbált, az utolsó harminc percben pályára küldte Ribéryt, Olicot és Petersent is - mindhiába. "Mától nincs értelme a bajnoki címről beszélni" - mondta a meccs után Christian Nerlinger, a csapat sportigazgatója, s ennél nem is lehetne jobban jellemezni a müncheniek letargiáját.

Különös adalék, hogy a klub elnöke, Rummenigge az elmúlt héten kritizálta a csapat egyik legjobbját, Thomas Müllert. A vád a következő volt: a játékos az idei szezon során a válogatottban rendre jobb teljesítményt nyújt, mint a Bayernben. Nos, Rummenigge nyilatkozata után a helyzet csak romlott, Müllerék előbb a szerdai német-francia barátságos mérkőzésen (1-2), majd a Leverkusen elleni bajnokin is egytől egyig csődöt mondtak.

A Leverkusenről viszont régen mondhattunk el bármi jót. Robin Dutt csapata a bajnokságban szürkén szerepel, s bár a BL-csoportkör során jól ment a csapatnak, a Barcelona elleni nyolcaddöntő első mérkőzése után egész Európa a leverkuseni "profikon" nevetett, akik ölre mentek egymással amiatt, hogy a meccs után ki vihesse haza Lionel Messi mezét. A Bayern ellen valódi profikat láttunk a pályán leverkuseni mezben. Lars Bendert, Renato Augustót és Gonzalo Castrót senkinek sem kell bemutatni, ezúttal pedig lendületes játékával üde színfoltot nyújtott a csapat 21 éves cserejátékosa, Karim Bellarabi - ideje az ő nevét is feljegyezni a "fiatal német tehetségek" egyre bővülő listájára.

A Bayernnel ellentétben a Dortmund ezúttal sem hibázott, nyolcadik meccsét is megnyerte sorozatban, ezzel hét pontra növelte előnyét a tabellán a müncheniekkel szemben. A Borussia a Mainzot verte 2-1-re egy lüktető, jó hangulatú mérkőzésen. S bár az eredmény nem túl látványos, a sárga-feketék játéka annál inkább az volt. A Dortmund idén is két dologban múlja felül ellenfeleit a Bundesligában. Labdaszerzés után a csapat minden játékosa azonnal az ellenfél kapuja felé indul, ezáltal a Borussia pillanatok alatt átjátssza a középpályát. S ha már ott vannak a másik kapu előtt, nem is szívesen hagyják el a támadóharmadot: a dortmundi futballisták rengeteg labdát szereznek az ellenfél térfelén, azáltal, hogy azonnal letámadják a védőket.

Ezzel együtt a Mainz sem vallott szégyent, Mohamed Zidan sorozatban az ötödik meccsén is eredményes volt. Különösebben nem ünnepelte meg a találatát, így tisztelgett a dortmundi közönség előtt - az egyiptomi három és fél évig a BVB-ben szerepelt, s csak januárban távozott Dortmundból. Örömhír, hogy Zidan találatánál a gólpasszt a csereként beállt Szalai Ádám jegyezte, aki ügyesen továbbította társának a labdát. Zidan és Szalai új szintre emelte a csapat támadójátékát - örvendezett múlt héten Thomas Tuchel, a Mainz trénere, s ebben annak ellenére is teljesen igaza van, hogy csapata ezúttal kikapott. Egyetértünk Nerlingerrel, alighanem a leendő bajnoktól.


Tények & érdekességek


2004 óta először tudta legyőzni a Bundesligában a Leverkusen a Bayern Münchent. A Bayer veretlenségi szériája 14 mérkőzés után szakadt meg a Bayernnel szemben.

A Bayern idegenben ijedt nyusziként szerepel, az utolsó kilenc bajnokija közül csak kettőt tudott megnyerni vendégként, s az utolsó három vendégjátéka során (Freiburg 0-0, Basel 0-1, Leverkusen 0-2) még csak gólt sem szerzett, amire ezt megelőzően tíz évvel ezelőtt került sor.

A Mainz ellen a Dortmund első gólját Blaszczykowski lőtte, a másodiknál Piszczek jegyezte a gólpasszt. A Borussia utolsó húsz bajnoki góljánál 16 esetben működtek közre - gólszerzőként vagy gólpasszt adóként - a klub lengyel légiósai (Blaszczykowski, Lewandowski, Piszczek).

Sorozatban nyolcadszor nyert a bajnokságban a Dortmund, ezzel klubrekordot állított be.

Hannover-Augsburg 2-2. A H96 sorozatban a 13. hazai bajnokiján maradt veretlen, ilyen jó sorozatot a csapat ezt megelőzően az 1967/68-as szezonban produkált.

Megszerezte első győzelmét Otto Rehhagellel a Hertha, az ausztrál Rukavytsya révén a csapat 430. perc után szerzett ismét gólt a bajnokságban.

A Stuttgart a legutóbbi négy bajnokiján 15 gólt szerzett (Hertha 5-0, Hannover 2-4, Freiburg 4-1, Hamburg 4-0).

Sorozatban 14 mérkőzés óta nyeretlen a Kaiserslautern, amelynek ilyen rossz sorozata 44 éve nem volt.

A Leverkusen játékosai 125,2 kilométert futottak a Bayern elleni mérkőzésen, amivel szezonrekordot állítottak fel.

Marcel Schäfer
t (Wolfsburg) 2010 januárja óta először cserélték le, azóta zsinórban 73 mérkőzést játszott végig a Bundesligában.

Szívinfarktusban elhunyt Henryk Baluszynski (39), aki 1994 és 2002 között Németországban futballozott, az élvonalban a Bochum játékosaként szerepelt.

Öt hét alatt nagyot fordult a világ a Bundesligában. Az állás a 19. forduló után: 1. Bayern (40 pont), 2. Dortmund (40), 3. Schalke (40), 4. Mönchengladbach (39). Az állás a 24. forduló után: 1. Dortmund (55), 2. Bayern (48), 3. Mönchengladbach (47), 4. Schalke (44).

Jubileumok: Felix Magath 100. alkalommal ült a Wolfsburg kispadján, Jürgen Klopp (Dortmund) pedig a 100. győzelmét aratta edzőként a Bundesligában.


(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább