Ilyen a futball: tiszta őrület!

Ilyen a futball: tiszta őrület!

, ktn

Bundesliga, 28. forduló

Nem mindennapi futballélményt kaptunk a Dortmund-Stuttgart bajnokitól. A hajrá húsz perce hat gólt hozott.



Az év mérkőzésével indult a Bundesliga 29. fordulója pénteken este: Dortmund­-Stuttgart 4-4. Már a számszerű eredmény is bombasztikus meccset sejtet, a találkozó koreográfiája azonban még ezen is túltett. Sokáig egy átlagos Dortmund-meccsnek tűnt, a sárga-feketék lefutballozták a pályáról ellenfelüket, és a 71. percig úgy vezettek 2-0-ra, hogy az eredmény a vendégekre nézve volt hízelgő.

Aztán jött az utolsó húsz perc, ami alighanem a Bundesliga történetének egyik legemlékezetesebb hajráját hozta. Az addig csak mélázó stuttgartiak hét perc alatt rúgtak három gólt - jegyezzük meg, szebbnél szebb gólokat -, az eredmény ekkor 2-3 volt, s úgy tűnt, megszakad a Dortmund 21 mérkőzés óta tartó veretlenségi szériája. Csakhogy a Dortmund nem adta fel, s képes volt fordítani, a 87. percben újra a hazaiaknál volt az előny, a stadionban 80 ezer szurkoló tombolt eksztázisban Hummels és Perisic góljai után. De még mindig nem volt vége a thrillernek: a 92. percben jött Christian Gentner, és egy védelmi baki után a kapuba bombázott, 4-4 lett a vége. Egy olyan meccsen, amelyen az utolsó húsz percben 6 gól született, s amelyen a vendégcsapatnak összesen 4 kaput eltaláló lövése volt! S amely, ha 120 percig tartott volna, akár 6-6-ot is hozhatott volna. De sajnos Weiner bíró nem írta át a szurkolók kedvéért a futball szabályait, és 93 perc után lefújta a mérkőzést.

A hármas sípszó után mindenki összeölelkezett mindenkivel, a szemek különösen csillogtak, úgy tűnt, maguk a játékosok és az edzői stáb tagjai sem nagyon értették, mi történt velük. El kellett telnie néhány percnek, mire a stuttgartiak felfogták, mégiscsak pontot mentettek a bajnok otthonában. Az első nyilatkozatok is azt mutatták, hogy ezúttal a futballélmény még a szereplők számára is fontosabb volt, mint maga a végeredmény. "Ilyen az élet, ilyen a futball, ez tiszta őrület" - kereste a szavakat Jürgen Klopp, a Dortmund trénere. Bruno Labbadia, a stuttgartiak edzője még boldogabb volt: "Az ilyen meccsek miatt érdemes edzőnek lenni" - lelkendezett. A találkozót végül Sven Ulreich, a vendégek kapusa helyezte történelmi keretbe: "Erről a meccsről még a gyerekeinknek is mesélni fogunk" - mondta a 23 éves futballista.

A dortmundiak ezzel együtt inkább vereségként értékelték a döntetlent. Mert hiába a szenzációs, 22 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatuk, előnyük már csak három pont a Bayernnel szemben - amely szombaton nagy nehezen legyűrte a Nürnberget idegenben Robben góljával. A két csapat április 11-én találkozik egymással Dortmundban, ráadásul a BVB-re rögtön azután két komoly rangadó is vár, előbb a Schalke, majd a Mönchengladbach ellen. Ezzel szemben a Bayern München sorsolása valamivel könnyebbnek tűnik az utolsó hat fordulóban. Ami viszont a Bayern dolgát nehezítheti: a müncheniekre akár még további négy BL-mérkőzés is várhat, a Marseille elleni negyeddöntő visszavágója után jöhet az elődöntő (vélhetően a Real Madrid ellen), majd ideális esetben a döntő. Bármelyik csapat marad alul a bajnoki párharcban, az utolsó forduló után egy héttel visszavághat: a német kupa május 12-i fináléjában is Borussia Dortmund-Bayern München meccsre kerül sor.

A bajnokesélyesek hátralévő mérkőzései
Dortmund (63): Wolfsburg (idegenben), Bayern (otthon), Schalke (i), Mönchengladbach (o), Kaiserslautern (i), Freiburg (o).
Bayern (60): Augsburg (o), Dortmund (i), Mainz (o), Werder (i), Stuttgart (o), Köln (i).

(Azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt a helyezésekről.)

Tények & érdekességek


Leverkusen-Freiburg 0-2. Sorozatban az ötödik tétmeccsét is elveszítette a Bayer, amellyel ezt megelőzően ilyesmi 1979-ben, a csapat Bundesliga-debütálásának évében fordult elő.

Julian Schuster volt a Freiburg 16. gólszerzője ebben a szezonban, a csapat ezzel a számmal - ezt az idényt tekintve - rekorder.

Augsburg-Köln 2-1. Meghosszabbította klubrekordját az Augsburg, a Bundesliga újonca hat meccs óta veretlen, odahaza pedig már a nyolcadik bajnokiján szerzett legalább egy pontot.

A Köln játékosai 30 szabálytalanságot követtek el a mérkőzésen - ez rekordszámot jelent idén.

Werder-Mainz 0-3. A mainziak augusztus óta először nyertek idegenben.

A Hertha tavaszi mérlege: 2-0-9.

A Kaiserslautern 18 bajnoki óta nyeretlen. Egy szezonon belül ennél hosszabb nyeretlenségi szériát öt csapat produkált - mind az öt kiesett. Az FCK 17 gólt szerzett, s 28 bajnoki után ennél csak egy csapat mutatója volt rosszabb, az 1965/66-os idényben a Tasmania Berlin mindössze 11 rúgott góllal zárta a szezont.

Arjen Robben (Bayern) és Patrick Helmes (Wolfsburg) az utolsó hat bajnokiján hat gólt lőtt.

Hajnal Tamást a 70. percben cserélték le a Dortmund-Stuttgart mérkőzésen, amelyen ekkor még 2-0 volt az eredmény. Szalai Ádám (Mainz) parádés gólt szerzett Brémában, de az első félidő végén el kellett hagynia a pályát, miután egy ütközés után néhány pillanatra elveszítette az eszméletét. A helyére beállt Choupo-Moting duplázott.


(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább