Real Madrid: csodacsapat, csodagólok

Real Madrid: csodacsapat, csodagólok

, gj

La Liga, 30. forduló

Néhány napja még úgy tűnt, hullámvölgybe került a Real Madrid. A látszat néha csal.



Kétszer egymás után ikszelt a Real Madrid (Málaga 1-1, Villarreal 1-1), úgyhogy a blancók mélyen elszégyellték magukat, és - a helyzetet mihamarabb orvosolni akarván - gyorsan rúgtak is tizenhárom gólt. Előbb ötöt a San Sebastiannak, majd hármat a ciprusi APOEL-nek, végül pedig egy ötössel kiütötték a feltörekvő Osasunát is.

Pedig az Osasuna drukkerei mindent elkövettek csapatuk sikeréért. Amikor a Real Madrid gépe leszállt Pamplonában, Cristiano Ronaldót harsány "Messi, Messi" kiáltásokkal fogadta a helyi B-közép. Az Osasuna fanatikusai a meccs előtti éjszakán megtalálták azt a hotelt is, ahol a Real Madrid szállása volt. "Ma éjjel nincs alvás" - így hangzott a drukkerek jelszava, s céljuk eléréséhez a síptól a trombitáig mindent bevetettek. Hiába. A hangszigetelt szobákban a Real játékosai az igazak álmát aludták, másnap kipihenten ébredtek, és frissen, fitten tornáztak egy jót a Reyno de Navarrában, húszezer néző előtt.

A mutatvány a következő elemekből állt: alighogy elkezdődött a meccs, színre lépett Benzema, és bemelegítés nélkül belőtte a hétvége gólját (Ronaldo beadása után nullszögből - állítgatás nélkül - bebombázta a labdát, éppen úgy, mint Van Basten az 1988-as Eb-döntőben). A mozdulatért tíz pontot kapott a szakmai zsűritől.

Benzema sikerét megirigyelte Ronaldo, úgyhogy néhány perc múlva a portugál 30 méterről suhintott egyet a jobb lábával: a labda szélsebesen röpült, és bevágódott a pipába. Kilenc és fél pont, majdnem tíz. S így ment ez a folytatásban is, míg ki nem alakult az 5-1-es végeredmény.

A számok nyelvén mindez azt jelenti, hogy a Real Madrid 100 gólnál tart az idei szezonban (meccsenkénti átlaga 3,3 rúgott gól), Cristiano Ronaldo pedig szárnyal: amióta a Real játékosa, 133 tétmérkőzésen 133-szor talált be az ellenfeleknek. Félelmetes.

Félelmetes a madridi támadósor mérlege is: a Ronaldo-Benzema-Higuaín hármas 99 gólt lőtt az idei szezonban tétmeccsen (47+28+24), túlszárnyalta a Puskás-Di Stéfano-Del Sol trió eredményét (92 gól az 1960/61-es szezonban), s már csak egy gól kell Ronaldóéknak ahhoz, hogy utolérjék a megdönthetetlennek hitt barcelonai hármast (Messi, Eto’o, Henry), amely három évvel ezelőtt 100 gólig jutott (38+36+26).

Mit jelent ez a 99 gól európai viszonylatban? Szédítő magaslatokat. A jelenlegi Barca 81 gólt tud fölmutatni (Messi 55, Fábregas 15, Alexis 11), a Bayern München 67-et (Gómez 37, Robben 16, Ribéry 14), az állítólag félelmetes támadóerejű ManCity 58-at (Agüero 24, Balotelli 17, Dzeko 17), a Manchester United pedig csak 50-et (Rooney 28, Chicharito 12, Welbeck 10).

A Barcelona a spanyolországi általános sztrájk miatt a tervezettnél tovább maradt Milánóban, a katalánok az Inter edzőpályáján készültek, ahol - a reciprocitás jegyében - José Mourinhót éltették a tréningre benéző Inter-drukkerek. Szombat este aztán a Barca kifuthatott a Camp Nou gyepére, és egy hajtós meccsen 2-0-ra legyőzte a Bilbaót. Nem volt ez könnyű műszak - tíz perccel a vége előtt például Muniaín lövésénél Piqué a gólvonalról mentett.

"Amit Bielsa művel a Bilbaóval, az valami elképesztő. Ő maga egy ajándék. Amíg olyan csapatok lesznek, mint az övé, nem kell aggódnunk a futball jövőjéért. Nem egészen 48 órával ezelőtt még kupameccset játszottak a Schalke ellen, de egy percig sem lazsáltak, hanem keményen odatették magukat, ahogy kell" - méltatta az ellenfelet Pep Guardiola. Folytatás ma este, amikor a Barca az AC Milant fogadja - a tét pedig a BL-elődöntő lesz.

Tények & érdekességek


A Real Madrid 46%-ban birtokolta a labdát Pamplonában, s 5-1-re legyőzte az Osasunát. A Barcelona 70%-ban birtokolta a Pamplonában, s 3-2-re kikapott az Osasunától.

Iker Casillas a 450. bajnoki mérkőzésen védte a Real Madrid kapuját. A klub történetében csak Raúl (550), Sanchís (523) és Santillana (461) játszott több bajnokit.

A The Sun idézte Gareth Bale (Tottenham) szavait, aki "nem utasítaná el" a Barcelona ajánlatát.

A Barca-Bilbao meccsen kimaradt a kezdőcsapatból Xavi, Fábregas és Puyol, ill. Amorebieta, Ander Herrera, Muniaín és Fernando Llorente.

Az Espanyol képtelen gólt lőni a Madrigalban, az utóbbi hét Villarreal-Espanyol mérkőzés végeredménye: 4-0, 0-0, 2-0, 1-0, 0-0, 4-0, 0-0.


(gj)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább