Rekordok hétvégéje: Gómez, Huntelaar, Kobiasvili

Rekordok hétvégéje: Gómez, Huntelaar, Kobiasvili

, ktn

Bundesliga, 29. forduló

Úgy tűnik, már a Kaiserslautern vezetői sem hisznek a bent maradásban. Néhány játékos viszont rekordot döntött.



Az élen nagy változás nem történt, a Dortmund viszonylag könnyen megverte idegenben a Wolfsburgot, a Bayern München pedig legyűrte az Augsburg csapatát. Eldőlni látszik viszont a harmadik hely kérdése. A Mönchengladbach mintha kipukkadt volna, erről a Hertha elleni hazai 0-0 is tanúskodik. A Gladbach az utolsó hét bajnokija közül csak egyet tudott megnyerni, de szerencséjére az üldözők is hibát hibára halmoznak, így a negyedik helyen álló csapatnak még mindig kilenc pont az előnye a Stuttgarttal szemben. A bronzéremre - és az azzal járó automatikus BL-indulásra - joggal számíthat a Schalke, amely vasárnap 3-0-ra kiütötte a Hannovert. A királykékek harmadik gólját Klaas-Jan Huntelaar lőtte, aki így már 24 találatnál jár, és ezzel rekordot döntött: a Bundesligában egy idény alatt még egyetlen holland játékos sem szerzett ennyi gólt.

A BL-selejtezőt jelentő negyedik hely megszerzésére a Stuttgartnak maradt némi esélye - pedig a csapat a tavaszi szezon kezdete után még joggal tarthatott a kieséstől. A Vfb szombaton 4-1-re megverte a Mainzot, ami azt jelenti, hogy immár hét meccs óta veretlen. A stuttgartiak ráadásul hétről hétre közönségszórakoztató focit mutatnak, veretlenségi sorozatuk alatt négy meccsen is négy gólt szereztek. A siker egyik kulcsfigurája a Hoffenheim egykori bosnyák gólvágója, Vedad Ibisevic. A játékos január óta tíz meccsen hétszer volt eredményes. A stuttgarti sikereknek magyar szereplője is van: a Mainz ellen Hajnal Tamás szerezte a csapat első találatát. A magyar középpályás 2011 májusa óta először talált be a Bundesligában.

Úgy tűnik, megvan a liga egyik kiesője. A Kaiserslautern hétvégén 2-1-re kikapott a Hoffenheimtől, és a csapat szurkolói lassan már nem is emlékeznek arra, kedvenceik mikor győztek utoljára. Nos, nem tegnap. Hanem október 22-én, a Freiburg ellen, azóta 19 mérkőzésen maradtak nyeretlenek. Már a klubvezetés sem hisz a csapatban: "Csak elméleti esélyünk maradt a bent maradásra, de ez szinte említést sem érdemel" - mondta a Lautern egyik vezetője, Stefan Kuntz. Az igazgatótanács elnöke egyébként május 9-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol talán sikerül a résztvevőknek magyarázatot adniuk a Kaiserslautern idei szezonjára. Ami két szóval összefoglalható: totális csőd.

Végül egy bulvárhír. A Köln vezetői elismerték: a rendőrség rövid ideig őrizetbe vette Slawomir Peszkót, a csapat lengyel légiósát a Werder elleni bajnokit követően. Peszko nem először kerül bajba az alkohol miatt, két évvel ezelőtt a lengyel válogatott egyik mérkőzése után randalírozott részegen. A mostani eset után Franciszek Smuda, a lengyel nemzeti csapat szövetségi kapitánya kijelentette, hogy az esetnek komoly következményei lesznek, azaz a 27 éves futballista alighanem lemarad az Eb-ről.


Tények & érdekességek


A Bayern-Augsburg (2-1) meccsen született a szezon eddigi leggyorsabb gólja, Mario Gómez (Bayern) 23 másodperc után talált be a kapuba.

A Kaiserslautern tavasszal mindössze öt gólt szerzett - mind az öt találatot védő jegyezte.

Mönchengladbach-Hertha 0-0. Ez volt a Hertha első idegenbeli mérkőzése ebben a szezonban, amikor a berliniek nem kaptak gólt.

Zdravko Kuzmanovic (Stuttgart) mérlege ebben a szezonban tizenegyesekből: 8/8.

Hajnal Tamás (Stuttgart) az első bajnoki gólját lőtte az idei szezonban - a 37. lövéséből.

Levan Kobiasvili (Hertha) 27 840 percet töltött a pályán a Bundesligában - ezzel átvette a vezetést az örökranglistán az idegenlégiósok között.


(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább