Raúl könnyes búcsúja

Raúl könnyes búcsúja

, ktn

Bundesliga, 33. forduló

Csak két szezont töltött a Schalke 04 csapatánál Raúl, a Real Madrid egykori csillaga, de a szurkolók szinte istenként tisztelik. A "Senor" utoljára lépett pályára a Veltins Arénában, búcsúja érzelmesre sikerült.



A 33. fordulóban egyetlen fontos dolog dőlt el a Bundesligában: a Schalke kiharcolta az automatikus BL-indulást jelentő harmadik helyet a bajnokságban. A Hertha legyőzése nem okozott gondot a Schalkénak (4-0), azonban a bronzéremhez kellett az Augsburg helytállása is, az újonc pontot rabolt a negyedik helyen álló Mönchengladbachtól (0-0), így lehetett teljes az örömünnep a királykékek számára.

Márpedig ünneplésre volt ok, annak ellenére, hogy a Schalke idén nem nyert egyetlen trófeát sem, ráadásul hatalmas veszteség érte a klubot. A Hertha elleni volt Raúl utolsó hazai mérkőzése a csapatnál. A spanyol - aki egy góllal és egy gólpasszal búcsúzott a gelsenkircheni nézőktől - csupán 2010-ben érkezett, de mély nyomokat hagyott a klub szurkolóiban, vezetőiben és játékosaiban. A 34 éves futballista a szurkolók ovációja közepette tiszteletkört futva, könnyek között búcsúzott az egyesülettől. "A Schalke mindig is az életem része marad" - fogalmazott. Raúl 97 tétmérkőzésen 40 gólt szerzett a Schalke színeiben, de egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását. Az biztos, hogy Gelsenkirchenben örökké emlékezni fognak rá: a klub a tiszteletére visszavonultatta a hetes számú mezt.

Fontos szerep jutott az utolsó hazai bajnokin további két játékosnak. Klaas-Jan Huntelaar duplázott, és így megelőzte a góllövőlistát sokáig vezető Mario Gómezt (Bayern). A német eredményes volt a Stuttgart elleni 2-0 alkalmával, Huntelaar azonban ezzel együtt is 27-26-re vezet ellene. Raúlon kívül volt egy másik búcsúzó is, utoljára lépett pályára a Schalke színeiben Mathias Schober, az együttes 36 éves kapusa, akit Stevens edző a 90. percben küldött pályára. Schober aligha számít a klub valaha volt legjobbjai közé, 11 schalkés idénye alatt mindössze 30 bajnokin védett. Csakhogy ő volt az utolsó aktív tagja a Schalkénál annak az aranycsapatnak, amely 1997-ben az Inter ellen megnyerte az UEFA-kupát.

A Schalke jövőre ismét a BL-ben indulhat, és a fiatal csapattól sokat várnak a nemzetközi porondon, bár 2011 csodálatos tavaszának megismétlésében - amikor a csapat az elődöntőig menetelt a Bajnokok Ligájában - talán még a legvérmesebb szurkolók sem reménykednek. Különösen azért sem, mert a Schalke mérlege a tabella első négy helyezettje ellen katasztrofális volt ebben a Bundesliga-szezonban. A Dortmund és a Bayern mindkétszer megverte a Schalkét, amelynek egyetlen sikerélménye egy Mönchengladbach elleni hazai 1-0 lehetett a legnagyobb riválisokkal szemben. Márpedig a Bajnokok Ligájában éppen hogy Dortmund- és Bayern-szintű csapatok várnak majd Huub Stevens játékosaira.


Tények & érdekességek


A 2011/12-es szezonban megdőlt a korábbi nézőcsúcs a Bundesligában, az eddigi 33 forduló mérkőzéseit összesen 13 millió 360 ezer szurkoló nézte élőben, ami meccsenként több mint ötvenezer drukkert jelent.

Mario Gómez a 16. alkalommal szerezte meg a Bayern vezető gólját az idei szezonban - ezzel beállította a klubnál Gerd Müller és Luca Toni idényrekordját.

A Werder Bremen sorozatban a nyolcadik bajnokiján maradt nyeretlen - ez először fordult elő a csapattal, amióta Thomas Schaaf az edző.

Fredi Bobic
el van átkozva a Bayern ellen. Játékosaként és a Stuttgart sportigazgatójaként még sosem nyert a Bayern ellen, pedig a hétvégi volt a 29. találkozása a bajor egyesülettel.

Kaiserslautern-Dortmund 2-5. A vendégeknél triplázott a tavalyi bajnoki aranyérem egyik fő letéteményese, Lucas Barrios, aki ebben az idényben csupán harmadszor lépett pályára kezdőként a BVB-ben. Barriosnak összesen három kapura lövése volt a meccsen.

Ez volt a Dortmund 24. győzelme a szezon során - ez klubrekord. A csapat megszerezte a 11. idegenbeli győzelmét az idényben - ez pedig abszolút Bundesliga-rekord.

Hoffenheim-Nürnberg 2-3. A cseh Tomás Pekhart (Nürnberg) először duplázott a Bundesligában.

Az egyetlen nyitott kérdés a Bundesligában: a Köln és a Hertha közül melyik csapat esik ki, és melyik éri el az osztályozót? A Köln (30) az utolsó fordulóban a Bayern Münchent, a Hertha (28) pedig a Hoffenheimet fogadja. Azonos pontszám esetén a jobb gólkülönbség dönt: a Kölnnél ez ­-33, a Herthánál -28. A második ligából már feljutott a Frankfurt és a Greuther Fürth, az osztályozós helyért a Düsseldorf, a Paderborn és a St. Pauli harcol.


(ktn)

A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmelékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább