Népharag és stadiontűz Kölnben

Népharag és stadiontűz Kölnben

, ktn

Bundesliga, 34. forduló

Véget ért a német bajnokság 2011/12-es szezonja. Megvédte címét a Dortmund, kiesett a Köln, Huntelaaré a gólkirályi cím.



Az utolsó mérkőzését is megnyerte a Bundesligában a Borussia Dortmund. A Freiburg elleni 4-0 volt sorozatban a 28. meccs a bajnokságban, amelyen a BVB nem szenvedett vereséget - ez veretlenségi rekordnak számít a Bundesligában, mint ahogy a csapat által szerzett 81 pont is csúcsdöntés. "Nem sok csapat lesz képes a közeljövőben ilyen teljesítményre" - méltatta együttesét Jürgen Klopp, a sárga-feketék edzője. S hogy milyen ez a teljesítmény? Erről mindent elmond, hogy a Freiburg ellen már a 39. percben kialakult a 4-0-s végeredmény.

A zárófordulóban ismét brillíroztak a lengyel légiósok, Blaszczykowski és Lewandowski egyaránt két-két gólt lőtt. Nem akármilyen idényt zárt a lengyel különítmény a Dortmundnál, a Piszczekkel trióvá kiegészülő csapat összesen 60 pontot gyűjtött a kanadai táblázaton. Összesítésben Lewandowski 32 pontja (Franck Ribéryvel holtversenyben) a második helyre volt elég a táblázaton, amelyen a szezon gólkirálya, a holland Klaas-Jan Huntelaar végzett az élen, meggyőzően, 42 pontot gyűjtve (29+13). A Schalke centere a Werder elleni idényzárón két gólt lőtt, s ezzel bebiztosította gólkirályi címét Mario Gomez előtt.


A Dortmund lengyel légiósai a kanadai táblázaton
32 Robert Lewandowski (22+10)
16 Jakub Blaszczykowski (6+10)
12 Lukasz Piszczek (4+8)


Történtek érdekességek az alvégen is. A Kaiserslautern mellett a Köln is búcsúzott az élvonaltól, miután hazai pályán 4-1-re kikapott a Bayern Münchentől - miközben a Hertha odahaza legyőzte a Hoffenheimet. A kölni szurkolók számára kettős csapást hozott az este, a kiesés mellett Lukas Podolskit is utoljára láthatták szerepelni a egyesületben, a válogatott támadó a Bundesliga 2 helyett az Arsenalban folytatja pályafutását. Nem tudni, nélküle mi lesz a Kölnnel, amely idén Podolski-függő volt, a csapat 39 góljából a támadó 29-ben (gólszerzőként vagy gólpasszt adóként közreműködött).


A kölni drukkerek elkeseredettsége érthető, az azonban már kevésbé, ahogyan levezették az indulataikat. A Bayern elleni mérkőzés lefújása után német stadionokban szokatlan jelenetek következtek, a kölni drukkerek tüzet gyújtottak a stadionban, amelyet hamar ellepett a fekete füst. Nem ez volt az első kölni botránya idén, a kemény mag tagjai korábban több csapat szurkolói buszát megtámadták, egy szórakozóhelyen pedig úgy megverték Michal Kadlecet, hogy a leverkuseni focistának az orra is eltört. Jövőre a második ligában huligánkodhatnak, talán jót is tesz nekik egy kis szünet.



Tények & érdekességek


A 34. forduló mérkőzéseit átlagban 45 116 néző látta élőben - ez rekord a Bundesliga történetében.

Klaas-Jan Huntelaar a Bundesliga történetének első holland gólkirálya. Utoljára 29 gólt a német első osztályban Karl-Heinz Rummenigge szerzett az 1980/81-es idényben.

Robert Lewandowski 22 góljával a Bundesliga valaha volt legeredményesebb lengyel játékosa.

A Köln 75 gólt kapott a bajnokságban - ennyit még soha korábban. A kölniek az elmúlt 14 év során ötödször búcsúztak az élvonaltól.

A Werder tavasszal mindössze 13 pontot gyűjtött, ez a csapat legrosszabb tavaszi szereplése az élvonalban. A Köln tavaszi teljesítménye is a legrosszabbnak számít a klub története során.

A Hannover az egyetlen csapat, amely nem kapott ki hazai pályán a 2011/12-es szezon során.

A HSV sosem szerzett ilyen kevés pontot (36) a Bundesligában.

A Kaiserslautern története során először végzett a tabella utolsó helyén.

A grúz Levan Kobiasvili (Hertha) a 336. mérkőzését játszotta a Bundesligában, ezzel az idegenlégiósok között megdöntötte a brazil Zé Roberto rekordját.

A szezon végén Jos Luhukay (Augsburg) elhagyja csapata kispadját.

(ktn)

A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább