Sevcsenko határozatlan, Kagawa Angliába megy

Sevcsenko határozatlan, Kagawa Angliába megy

, focitipp.hu

Futballhírek az elmúlt 24 órából. Június 6.



Andrij Sevcsenkonak idén lejárt a szerződése a Dinamo Kijev csapatánál, de 2004. aranylabdása, a Milan és Chelsea egykori sztárja még nem tudja hová szerződik. Mint kedden kijelentette: az elmúlt évtől kezdve csak az foglalkoztatta, hogy a kontinens bajnokságán hazájában, Ukrajnában küzdhet.

 

 

Cristiano Ronaldo viszont biztos a dolgában. A Marca című spanyol lapnak a bajnokcsapat 27 éves gólvágója kijelentette, hogy nem készül sehova sem, karrierjét a Real Madrid csapatában kívánja befejezni.

 

 

 Marvin Martinért, a Sochaux és a francia válogatott 24 éves középpályásáért két élvonalbeli együttes is verseng. A l’Équipe szerint Martin a Lille mellett dönt, mert a bajnokság bronzérmese ősszel a Bajnokok Ligájában indul. A másik ajánlat a Lyontól érkezett: ezzel az együttessel viszont csak az Európa Ligában szerepelhetne. Arról, hogy mennyi lesz a játékos vételára még egyik érdekelt klub vezetője sem nyilatkozott, de a l’Équipe 8 és 10 millió euró közötti összegről tud.


A Manchester Unitednél döntés született, az angol bajnokság második helyezettje megvásárolja japán válogatott Shinji Kagawát. A 23 éves csatár mostanáig a Dortmund együttesét erősítette. Kagawa 300 000 euróért érkezett a német klubhoz 2010-ben, most 10-15 millió euró körül mozog az ára. Ha a német bajnokcsapat ezt a szép pénzt meg akarja szerezni, még idén le kell mondania a japán játékosról, akinek jövőre lejár a szerződése, és 2013-ban már szabadon távozhatna a Dortmundtól.

 

José Peseiro veszi át a portugál bajnokság harmadik helyezettjének a Sporting Braga együttesének az edzői funkcióját. A Leonardo Jardim helyére kerülő 52 éves szakember megfordult már a Sporting Lisszabonnál, a görög Panathinaikosznál, és a Rapid Bukarestnél, de a Real Madridnak is volt másodedzője.

 

Ahogy felépült Tomas Rosicky, a cseh válogatott kapitánya, a csapat másik alapembere vált harcképtelenné. Kedden lesérült Milan Baros, a Galatasaray 30 éves csatára, és nem biztos, hogy pénteken pályára léphet Oroszország ellen.



A nap jóslatai

A Chelsea középpályása Oriol Romeu azt mondta a The Independent című brit napilapnak, hogy csapattársa, a spanyol Fernando Torres az Európa-bajnokság legjobb játékosa lesz, annak ellenére, hogy Bajnokok Ligája győztesénél nem zárt túl meggyőző szezont.

 

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger úgy véli, Cristiano Ronaldóval és Nanival Portugália az Európa-bajnokság legnehezebb, 3. számú csoportjában meglepetést okozhat. A szakember a soccerway.com portál szerint mégis inkább Németország és Hollandia továbbjutásában hisz. Hozzátette azonban, hogy a legbiztosabb módszer a győztesek felfedezésére mégis az lenne, ha feldobnának egy pénzérmét…


Nem kímélik a sérülések a spanyolokat sem. Cesc Fabregas ugyan felépült és részt vehetett kedden az utolsó, hazai pályán tartott edzésen. A spanyol szövetség honlapja szerint a Real Madrid védőjét, Alvaro Arbeloát viszont enyhe nyaki fájdalmak kínozzák, és kedden csak könnyű mozgást végezhetett.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább