Ne csak a spanyolok!

Ne csak a spanyolok!

, ktn

Eb-győztes a spanyol válogatott. Taps, majd köhintés.



Már akkor tudtuk, hogy ennek rossz vége lesz, amikor megláttuk a tévéképernyőn viháncolni Csiszár Jenőt. A himnuszoknál még némi remény költözött belénk, látva a faarcú spanyolokat - elkapunk titeket, bitangok, gondoltuk. Aztán jött a harmadik perc, jött a hatodik, jöttek a spanyolok, megállíthatatlanul. Az első góljuknál még Barzagli is elmosolyodott, olyan szép volt - nézzék meg a lassítást a hátsó kameraállásból. A másodikat nem is láttuk, valaki az utcán óbégatott, de mire kihámoztuk magunkat a redőnyből (délután 40 fok volt), már csak azt láttuk, hogy Jordi Albát ölelgetik a spanyolok. A szünet után újabb remény, Di Natale. De most ő is elrontotta a ziccerét. Mottában nem reménykedtünk, sőt, Mottát soha többé! Ráadásul a 60. percben meg is sérült. Ez volt a vége, ami utána jött, azt jobb elfelejteni.

Bíztunk az olaszokban, hátha. Esélytelen, ágrólszakadt csapatként érkeztek az Európa-bajnokságra. A szívműtétje után épphogy felépült Cassanóval, akitől csak az nem vette el a labdát, aki nem akarta. Él, és ez a lényeg. Pirlóval, akitől semmi sem áll távolabb, mint a futás. Balotellivel, aki nyilvánvalóan agyalágyult (másképpen: jópofa srác). Csupa hendikepes figura, ez volt az olasz válogatott - de a németek legyőzése mindent megváltoztatott. Most már tudjuk, hiú ábrándokat kergettünk.

Spanyolország az Európa-bajnok, a döntőben ezt maximálisan bizonyította. Lehetett volna 7:0. Sőt, Sergio Ramos majdnem sarokkal rúgott gólt, az lett volna csak a mélyütés. Magyarázatnak kevés, hogy Chiellini és Motta is megsérült - Prandellinek, a csodálatos Prandellinek lehetett volna annyi esze, hogy a döntőben nem állít be a csapatba két sérültet. Ráadásul még el is cserélte magát. De ez magyarázatnak nagyon kevés. Spanyolország 4:0-ra győzött, teljesen megérdemelten. Olyan rekord már nincs is, amit a spanyolok ne döntöttek volna meg.

Annyi baj van a modern focival. Doppingolnak, bár ez nem téma, hacsak gyanúba nem keverednek, mint az ukránok a nevetséges ételmérgezésükkel. Vagy a bundázás, a fogadási csalások - már egy BL-elődöntőt sem néz végig tiszta szívvel az ember, elég csak ránézni a két csapat mezét díszítő reklámfeliratra. A futball szórakoztatóipari termék lett, Piqué és Shakira, ez megy. Lehangoló. De az is lehangoló, hogy mindig a spanyol válogatott nyer. Még akkor is, ha szép játékkal. És, végeredményben megérdemelten.

De már látszik a fény az alagút végén. A C csoport nyitómeccsén az olaszok végig pariban voltak a spanyolokkal (akkor még volt erejük futni). Meglephették volna a spanyolokat a horvátok is, ha Rakitic 0:0-nál nem Casillasba fejeli a labdát. Vagy a portugálok, akik még a tizenegyesekig is eljutottak, és a rendes játékidőben szinte tökéletesen semlegesítették a tiki-takát. Legyen végre valódi verseny, kiélezett küzdelem. Találjanak magukra a franciák és az angolok, kapják össze magukat a szuperlúzer németek. Éljen a sokszínűség, virágozzék minden virág. Ne csak a spanyol.

(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább