Egy furcsa brit focicsapat

Egy furcsa brit focicsapat

, hb

A nap témája

Beckhamből nem lesz olimpikon, mint ahogy a fiatal skót és északír futballistákból sem.



David Beckham lemarad az olimpiáról - az Európa-bajnokság hírei mellett az elmúlt napokban ettől a ténytől volt hangos a sajtó. A 115-szörös angol válogatott középpályást Stuart Pearce nem válogatta be a 18 fős olimpiai keretbe, helyette túlkorosként Craig Bellamy, Micah Richards és Ryan Giggs vesz részt a londoni játékokon. A hír hallatán az angolok a fejüket csóválták, Giggs pedig több interjúban is azt hangoztatta, hogy egykori manchesteri cimborája megérdemelte volna, hogy ott legyen a csapatban. Beckham valóban sokat tett azért, hogy London rendezhesse meg a 2012-es nyári olimpiát: ő volt a londoni pályázat arca, tárgyalt, haknizott, szponzorokat kutatott fel. Talán pont ez lett a veszte, Pearce már inkább látta benne a sportdiplomatát, mint a futballistát.

A Beckham-sztori azonban bizonyos szempontból jól jött a kapitánynak, mert elfed egy sokkal kényesebb ügyet: a 60 év elteltével újjászervezett brit olimpiai futballcsapatban nincs egyetlen skót vagy északír játékos sem. A keretbe Pearce öt walesi focista mellett 13 angolt hívott meg. "Nem néztem azt, hogy ki milyen nemzetiségű, a lehető legerősebb csapatot szerettem volna összerakni" - érvelt döntése mellett a tréner. Pearce álláspontját meg lehet érteni. Londonban a hazai közönség kimagasló szereplést vár a focicsapattól, ezt pedig nem lehet elérni egy olyan együttesel, amelynek tagjai még sohasem futballoztak együtt. Pearce 2007 óta az angol U21-esek trénere, a keretbe beválogatott focisták legtöbbjével már dolgozott együtt, és a játékosok is ismerik egymást a különféle korosztályos csapatokból.


Csakhogy az olimpiai előtt a walesi, az északír, a skót és az angol szövetség hat éven át vitatkozott arról, hogy van-e létjogosultsága egy közös brit focicsapatnak. Wales, Észak-Írország és Skócia az ötlet ellen volt, mindhárom ország félt attól, hogy a torna után a FIFA és az UEFA esetleg visszavonná független státuszukat. A három szervezet egy közös nyilatkozatban ezt a világ tudtára is hozta. A csapatot azonban az FA angol edzővel elkezdte megszervezni, a FIFA pedig írásban garantálta, hogy a közös olimpiai csapat okán nem fog csorbulni a különböző szövetségek autonómiája. A kedélyek megnyugodtak, a brit tagországok elfogadták az angolok ötletét. Pearce - amatőr módon - ezt a nyugalmat zavarta meg, mikor hétfőn kihirdette a végleges keretét.


Nagy-Britannia olimpiai futballcsapata


Kapusok:  Jack Butland (Birmingham), Jason Steele (Middlesbrough)


Védők: Ryan Bertrand (Chelsea), Steven Caulker (Tottenham), Craig Dawson (West Brom), Micah Richards (Manchester City), Neil Taylor (Swansea), James Tomkins (West Ham)


Középpályások: Joe Allen (Swansea), Tom Cleverley (Manchester United), Jack Cork (Southampton), Ryan Giggs (Manchester United), Aaron Ramsey (Arsenal), Danny Rose (Tottenham), Scott Sinclair (Swansea)


Csatárok: Craig Bellamy (Liverpool), Marvin Sordell (Bolton), Daniel Sturridge (Chelsea).


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább