Paulo Sousa mennybemenetele

Paulo Sousa mennybemenetele

, ktn

Nagy siker a magyar futballban: El-főtáblán a Videoton. Kérdés azonban, hogy ez tényleg a magyar futball sikere-e.



A Videoton tizenegyesekkel kiverte a Trabzonsport, és ezzel - a Debrecen után második magyar csapatként - bejutott az Európa-liga főtáblájára. A székesfehérvári 0:0 sokkal jobb meccset hozott, mint az előző heti, törökországi parti. Mindkét csapat megszerezhette volna a továbbjutást jelentő gólt, ez ugyanis olyan csata volt, amelyet egy gól alighanem eldöntött volna. A törököknek több lehetőségük volt, a Videotonnak Sándor és Gyurcsó révén több nagy helyzete. Mégis maradt a nulla-nulla, a tizenegyeseket pedig a Vidi játékosai lőtték jobban.

A Videoton továbbjutása különösen azért értékes, mert a Vidi három, nála esélyesebb csapatot búcsúztatott az útja során. A Slovan tavaly a Romát verte az El-ben, a Gent az erős belga bajnokságban edződik, a Trabzonspor pedig tele van klasszisokkal, nem véletlenül győzte le egy évvel ezelőtt Milánóban az Intert. Figyelemre méltó, hogy a Videoton hat mérkőzésen mindössze egy gólt kapott! Nem ezt szoktuk meg magyar csapatoktól.


Ugyanakkor a Vidi nem is igazán "magyar" csapat. A Caneira-Vinicius kettős olyan kettőst alkot a hátvédsor tengelyében, amilyet magyar pályákon nagyon régen láttunk. A szélsőhátvédek közül a törökök elleni visszavágón különösen Brachi játszott csillagos ötösre, de Stopira is remek futballista. A középpálya is egy idegenlégiósra épül, Mitrovics tapasztalata és pontos passzai ezúttal is sokat értek. A legnagyobb meglepetést mégis a kezdőcsapatban szereplő két magyar játékos okozta: Tóth Balázs talán élete legjobb meccsét játszotta, és ez akár Sándor Györgyről is elmondható.


Abban, hogy a Videoton így összeállt, kulcsszerepe van Paulo Sousának. Valljuk be, a portugál edző nem lett a kedvencünk arrogáns nyilatkozatai miatt, a sportújságíró lefejelése, illetve az azt követő reakciói és ügyei sorozatosan azt sejtették, hogy ő is csak egy az idetévedt külföldi szerencselovagok közül. Most azonban le a kalappal az általa felépített Videoton előtt. A Videoton mostani sikere természetesen lehet Mezey György sikere vagy akár Garancsi Istváné is. Akár a magyar futballé is. De ezeket a (többségében külföldi) játékosokat nagyrészt Paulo Sousa válogatta össze, ő dolgozta ki a taktikájukat, és a mérkőzésekre is ő készítette fel őket.


Persze, ezt is lehet "magyar szemmel" kritizálni. Mint tette azt nagyképű megjegyzéseivel Détári Lajos ("Ki az a Paulo Sousa?") vagy Bognár György ("A védekező futballt nem kell kitalálni, a külföldi edzőktől semmi újat nem kaptunk"). Most kaptunk. Meccsről meccsre világosan látszik, hogy a Videoton játékosai mit akarnak megvalósítani a pályán. A klub focistái képesek voltak maximálisan végigkoncentrálni a hat El-selejtezőjük 570 percét, ami az elmúlt húsz évben egyetlen magyar csapatra (sem klubcsapatra, sem válogatottra) nem volt jellemző. Ez a legfontosabb: Sousa Videotonja olyan masszív együttes benyomását kelti, amely versenyképes legalább az európai középmezőny tagjaival szemben. Joggal hihetjük, hogy a Videotonra nem várnak olyan megalázó pillanatok a főtáblán, mint amilyenben például a Debrecennek volt része a Metaliszt elleni hazai 0:5 alkalmával. Reméljük, ebben nem tévedünk. 


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább