Mit érdemel Luis Suárez?

Mit érdemel Luis Suárez?

, ktn

Körkép az angol, a német, az olasz és a spanyol bajnokság hétvégi fordulójából.



ANGLIA

Remek hangulatban telt a hét a Manchester City háza táján. A csapat pénteki sajtótájékoztatóján Roberto Mancini menedzser a csapat edzőjét (David Plattet) ábrázoló maszkban jelent meg. Azon jobban nevettek a szurkolók, hogy a ManCity szombaton 5-0-ra győzött az igencsak vérszegény Aston Villa ellen. Tévez és Agüero duplázott, Balotelli azonban még a kispadra sem fért fel. "Majd, ha megérdemli" - kritizálta honfitársa edzésmunkáját Mancini.

S mit érdemel Luis Suárez? Nehéz eldönteni. A Liverpool uruguayi klasszisa a Wigan ellen lőtt két remekbe szabott gólt, ezzel már tíz bajnoki találatnál jár, a Pool pedig 3-0-ra nyert. Kész sikersztori. Csakhogy Suárez ezúttal is magára haragította a fél világot: a második félidőben úgy odalépett David Jones-nak, hogy a Wigan játékosa kis híján a bokáját törte.


NÉMETORSZÁG

Huszti Szabolcs szezon eleji villogását már el is felejtettük, és lassan Szalai Ádám bombaformája is a múlté, de itt van nekünk a Bundesliga új magyar fenegyereke, Stieber Zoltán. Kevésbé menő a sérója és az arca is kisebb - de a miénk. Főleg azok után, hogy a Dortmund-Fürth bajnokin pompásan löbbölte át a kivetődő Weidenfeller fölött a labdát. Ezzel 1-1-re módosult az eredmény, de a végén mégis csak a dortmundi szurkolók örülhettek, csapatuk 3-1-re verte az újoncot.

A Borussiánál duplán örülhettek, a bajor-frank rangadón a Nürnberg elcsent egy pontot a Bayern Münchentől (1-1). "Ez még nem a vég" - őrizte meg nyugalmát Jupp Heynckes, a Bayern edzője. Tényleg nem: a Bayern először botlott idegenben, és még mindig nyolc ponttal előzi meg a Schalkét, valamint a Frankfurtot. De azért nem árt, ha Münchenben számolnak a Dortmunddal is. A Borussia 22 ponttal áll a tabella negyedik helyén. Tavaly 12 meccs után a BVB-nek 23 pontja volt - majd rekordpontszámmal nyerte meg a Bundesliga-szezont.


OLASZORSZÁG

A hétvége egyik legjobb mérkőzését Olaszországban játszották: Napoli-Milan 2-2. Két szeszélyes csapat csatáját izgulhattuk végig, a nápolyiak harminc perc alatt lerendezhették volna a meccset a Milan álomkóros védői mellett, a hajrában mégis örülniük kellett az iksznek. A kilencven perc tanulsága: El Shaarawyból nagy futballista lesz. Az egyiptomi apától és olasz anyától származó csatár szerdán megszerezte első gólját a Squadra Azzurrában, majd szombaton kettőt lőtt a San Paolóban, és vezeti a Serie A góllövőlistáját.

Heti dicséretünk a Cataniának jár. A szicíliai csapat nem omlott össze azok után, hogy október végén óriási bírói hibák miatt vereséget szenvedett a Juventustól. A karakán kiállású Catania azóta (négy meccs) veretlen, legyőzte a Laziót (4-0), ezúttal pedig a Chievót (2-1), amivel felkúszott a tabella hatodik helyére.


SPANYOLORSZÁG

A spanyol bajnokság lassan totális unalomba fullad, a két szupercsapat (Barcelona, Real Madrid) olyannyira kimagaslik a mezőnyből. A Real Madrid úgy verte el 5-1-re a szebb napokat látott Bilbaót, hogy a kaput eltaláló lövések száma 17-1 volt a blancók javára. Ehhez képest a Barcelona megszenvedett a Zaragoza ellen: négy kapura lövésből három gól, 3-1. Ezzel Tito Vilanova megelőzte Pep Guardiolát, a szerb Radomir Antics óta ő az első edző a La Ligában, aki tizenkét forduló után tizenegy győzelemmel állt csapatával a tabellán.

A hétvége balhéjára is Spanyolországban került sor. A Valencia-Espanyol meccs a 90. percben dőlt el (2-1), Soldado jogtalanul befújt tizenegyesével. A büntető miatt a vendégek hevesen reklamáltak, az eredmény: három sárga, két piros. "Remélem, hogy a klub hivatalosan is panaszt tesz az eset miatt" - mondta a meccs után Mauricio Pochettino, az Espanyol trénere.

(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább