Nápolyi ki mit tud

Nápolyi ki mit tud

, hb

A nap témája

Újabb játékosokat készül eltiltani az olasz szövetség a szövevényes bundaügyben. Köztük a Napoli kapitányát, Paolo Cannavarót.



Az olasz szövetség hétfőn beidézte meghallgatásra a Napoli két játékosát, Gianluca Gravát és Paolo Cannavarót. A két védőt az egyre dagadó bundaügy, az úgynevezett Scommessopoli kapcsán szeretnék meghallgatni a liga emberei. Cannavaro és Grava - feltehetőleg - nem adott el egyetlen meccset sem, de tudomásuk volt arról, hogy egy 2010-es Napoli-Sampdoria találkozó végeredményét néhányan megpróbálták befolyásolni. A nápolyiak akkor nem jelentették, hogy tudomást szereztek a készülő csalásról, ezért most akár kilenc hónapos eltiltást is kaphatnak a ligától.

A két védőt egy korábbi csapattársuk, az ügyben már bűnösnek talált (és feltehetőleg három év három hónap eltiltással szembenéző) cserekapus, Matteo Gianello sodorta bajba. A portás egy vallomásában megemlítette, hogy a 2010. május 16-i Sampdoria elleni bajnokit megelőzően arra kérte társait, hagyják nyerni az ellenfelet. A Napoli számára az utolsó fordulóban rendezett meccsnek már nem volt tétje, a Samp azonban egy győzelemmel odaérhetett a tabella negyedik, még BL-indulást érő helyére. Gianello azt is elmondta, hogy Grava és Cannavaro hallani sem akart a csalásról, a meccset azonban 1-0-ra a Sampdoria nyerte, a játékosoknak így nehéz lesz bizonyítaniuk, hogy ártatlanok az ügyben.


Az helyzetet tovább bonyolítja, hogy Gianello a két védő nevét akkor húzta elő a kalapból, mikor a szövetségi főügyész, Stefano Palazzi "vádalkut" kínált neki. Palazzi megígérte a kapusnak, hogy ha megnevezi a csalásban érintett játékosokat, úgy csak 16 hónapos eltiltással kell számolnia. A vádalkut aztán később - ismeretlen okokból - a szövetség visszavonta, Gianello pedig bejelentette visszavonulását a profi futballtól.


Palazzi hétfőn arra kérte a szövetséget, hogy a meghallgatás eredményétől függetlenül szabjon ki kilenc hónapos eltiltást mind Gravára, mind Cannavaróra. A jogász szerint az már mindenképpen bebizonyosodott, hogy a két védő a bejelentési kötelezettségét elmulasztotta. "Gianellónak már megvolt a tárgyalása, mi oka lenne arra, hogy valótlan dolgokat állítson" - érvelt a játékosok bűnössége mellett az ügyész. És hogy a történet hol lesz igazán érdekes? Az olasz sajtó szerint létezik Gianello vallomásának egy másik változata is, egy olyan, amit a kapus még az említett vádalku előtt tett. Palazzi szerint ez hazugság.


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább