A csereembernek bizonyítania kell

A csereembernek bizonyítania kell

, no

Ma este kiderül, hogy ismét a régi Gómez szerepel-e a német válogatottban.



Térdsérülése miatt huzamosabb ideig nem lesz bevethető Miroslav Klose. Ez bizony szomorú tényállás mind a Laziónak, mind a német válogatottnak, de Mario Gómez számára nagy esély. A Bayern München támadója ma este Párizsban, a franciák elleni barátságos meccsen bizonyíthatja, hogy továbbra is ő a német nemzeti tizenegy legjobb gólvágója.

 

Az utóbbi hónapok ugyanis Gómez életében a sikertelenség jegyében teltek el. Tavaly májusban a Chelsea csapatával vívott BL-döntőn a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki. Ha akkor nem durrant fölé, hanem betalál, talán a bajorok elvihették volna a serleget. Júniusban az Európa-bajnokságon jól kezdett a német válogatottban: a döntő torna csoportmérkőzésein egy gólt lőtt a portugáloknak, kettőt a hollandoknak. Azután viszont már csalódást keltett – az olaszok elleni (elvesztett) mérkőzésen, az elődöntőben, csak egy félidőt játszatta Joachim Löw szövetségi kapitány. Azóta is Klose a válogatott kipróbált gólfelelőse.

 

Igaz, nyáron Gómeznek bokasérülésével gyűlt meg a baja. Augusztusban megműtötték, több mint két hónapot hagyott ki. Azóta pedig inkább cserejátékos a Bayernnél: a másik Mario, a horvát Mandzukic kiszorította. A mostani bajnokságban Gómez eddig nyolcszor játszott, de pályán töltött perceinek a száma nem érte el a 170-et sem. Ehhez képest a két Bundesliga-gólja elég jó teljesítmény. Főleg, ha elfelejtjük: a legutóbbi bajnokságban 26-szor volt eredményes. Az azelőttiben pedig 28-szor.

 

Mario Gómezt nem a cseleiért, vagy a kombinációkban való részvételéért kedvelik. Egy mérkőzésen jó, ha 5-6 alkalommal passzol. Viszont, ha formában van, mindig megtalálja a labdát a kapu közelében, és lövései életveszélyesek az ellenfél számára. Ilyen volt a hetvenes években Gerd Müller is, aki – bár nem rendelkezett Gómez kiváló fizikumával – nagy mértékben járult hozzá az NSZK világbajnoki győzelméhez.

 

A spanyol apától és német anyától származó Mario 2003 és 2009 között a Stuttgart csatára volt. 121 bajnoki mérkőzésen 63-szor talált be. Nem csoda, hogy a Bayern München szemet vetett rá és megvásárolta. Megtalálta vele a számítását: Gómez azt művelete, amit vártak tőle. Vagyis sorozatban lőtte a gólokat. A német válogatottban is számítottak rá, és legtöbbször nem okozott csalódást.

 

Pillanatnyilag azonban cserejátékos mind klubcsapatában, mind pedig a válogatottban. Olyan, akit "jobb híján" beküldenek a pályára. Viszont, ha a 27 éves, 189 cm magasra nőtt  támadónak ma sikerül bebizonyítania, hogy a régi Gómez visszatért, még nagyon sok sikeres csatában vehet majd részt.

 

(no)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább