Német futball-lecke haladóknak

Német futball-lecke haladóknak

, focitipp.hu

Helyszíni tudósítás a BL-döntőről

A Bayern München nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután a londoni döntőben 2:1-re legyőzte a Borussia Dortmundot. Az utóbbi évek legizgalmasabb fináléját láthattuk.



A Bayern veszített már európai kupadöntőt abszolút favoritként (1987-ben a Porto ellen), veszített úgy is, hogy az utolsó másodpercekben bukta el a meccset (1999-ben a ManUnited ellen), s a tavalyi, müncheni fináléban is kikapott a Chelsea-től, pedig végig jobban futballozott ellenfelénél. Most viszont, ha nehezen és kiélezett küzdelemben is, de győzött - Arjen Robben 89. percben lőtt góljával. A bajoroknak ez az ötödik sikerük a BEK/BL-ben (1974, 1975, 1976 és 2001 után), az örökranglistán utolérték a Liverpoolt, s már csak az AC Milan (hét elsőség) és a Real Madrid (kilenc) előzi meg őket.

Ki az úr a háznál?
A mérkőzésre 180 ezer német szurkoló érkezett Londonba, s a „békés hangulatban" reménykedő szervezőknek hamar csalatkozniuk kellett: szombat délután a Wembleytől nem messze „megtalálta" egymást a két kemény mag, repültek a sörösüvegek és záporoztak az ütlegek, amíg ki nem érkezett a rendőrség. Fél ötkor már csak araszolva lehetett megközelíteni a stadiont: a Wembley felé vezető sétányon lassan hömpölygött a színes (klubhovatartozástól függően sárga-fekete és piros-fehér) tömeg, s míg odakint a dortmundiak voltak hangosabbak, odabent már a Bayern-tábor is feltekerte a hangerőt, kórusban nyomatékosítva, ki az úr a
háznál: „Hier regiert der FCB!" A Bayern-karéjban magyar zászlót is felfedeztünk, nem messze a „bajor poklot" hirdető, „Inferno Bavaria" feliratú drapériától.


Totális futball
Az angol újságírók kénytelenek voltak belátni: két német csapatnak kellett eljönnie a futball bölcsőjének számító Angliába, hogy megmutassa az önelégült és csőlátású angol futballközegnek, milyen is a modern foci. Gyors, kombinatív, gólra törő, technikailag tökéletes. A dortmundiak remekül kezdtek, letámadtak, egyérintőztek, és 25 percen át sakkban tartották a favorizált Bayernt. Csak éppen gólt nem lőttek. S ahogy múltak a percek, egyre csökkent a lendületük. Akkor jött el a Bayern ideje, amely a második félidőben ismét a tőle megszokott „totális futballal" rukkolt elő: együtt mozgott az egész csapat, mindenki támadott, mindenki védekezett. A két együttes közti erőnlétbeli különbség nyilvánvaló volt, s ha a Bayern nem lőtt volna gólt a 89. percben, akkor a hosszabbításban döntött volna. Látszott, hogy előbb-utóbb összeroppantja ellenfelét.


A meccs hőse
A müncheniek vezéregyénisége ezúttal nem Javi Martínez volt (aki az elődöntőben szinte egymaga hatástalanította a Barcelonát), hanem a középpályát uraló Schweinsteiger és az élete meccsét játszó holland támadó, Arjen Robben. Szombat estig Robben volt a „vesztes futballista", a lúzer, az örök második. Kétszer veszített BLdöntőt (2010, 2012), egyszer vb-döntőt (2010), s amikor a Chelsea-ben szerepelt, kétszer bukott el a BL-elődöntőben (2005, 2007), mindkétszer a Liverpool ellen. Ez a döntő is pechesen indult Robben számára, első két ziccerét kihagyta, csakhogy aztán gólpasszt adott Mandzukicnak, a 89. percben pedig győztes gólt lőtt. Az UEFA őt választotta a mérkőzés legjobbjává, a díjat Sir Alex Ferguson adta át. A szimpatikus vesztes A Dortmundnak nincs miért szégyenkeznie: kikapott ugyan, de stílusos futballjával kivívta a közönség szimpátiáját. S ne felejtsük el azt sem, hogy a Borussia 2004-ben majd nem csődbe ment, úgy kellett összekalapoznia a megmaradáshoz szükséges minimális pénzügyi fedezetet (akkoriban még a Bayern is adott a
Dortmundnak 2 millió euró kamatmentes kölcsönt). Jürgen Klopp azonban talpra állította a csapatot, amely 2011-ben német bajnok, 2012-ben német bajnok és kupagyőztes, 2013-ban pedig BL-döntős lett... A klub anyagi lehetőségei ma is behatároltak: Dortmundban csak harmadannyit keresnek a focisták, mint a Bayernnél. Ezért a sárga-feketék képtelenek megtartani kulcsjátékosaikat, az utóbbi években előbb Nuri Sahin (Real Madrid) majd Shinji Kagawa (ManUnited) távozott, legújabban pedig Mario Götzét szipkázta el a Bayern, s a hírek szerint a Real Madridnak négyet rúgó Lewandowski is Münchenbe költözik.


Bayern: jöhet a tripla!
Hogy Rizzoli játékvezetőnek nem csak 11-est kellett volna ítélnie a Dortmund javára, hanem második sárga lappal ki kellett volna állítania a Reust letaroló Dantét? Igen, ez így igaz. De az összképen ez nem változtat: a Bayern megérdemelten nyerte meg a BL-t. Miért? Mert az idei szezonban elképesztő fölényben futballozott, a Bundesligában összesen 24 rekordot döntött meg, s a tavalyi kudarcsorozat után (2. hely a bajnokságban, a BL-ben és a Német Kupában is) most triplával kárpótolhatja szurkolóit, ehhez már csak a Stuttgartot kell legyőznie a Német Kupa szombati, berlini fináléjában. Tegyük hozzá: a tripla még soha nem jött össze, egyetlen német csapatnak sem. Eddig.


Guardiola vs Mourinho
Lehet-e überelni ezt a teljesítményt? Aligha, de ez már legyen Pep Guardiola gondja: nyártól ő veszi át a Bayern München irányítását, miután a sikerkovács Jupp Heynckes 34 évnyi edzősködés után befejezi pályafutását. S akik visszasírják az utóbbi évek thrillerbe hajló El Clásicóit, azok készülhetnek: Guardiola augusztus 30-án a prágai Edenben játssza első nemzetközi tétmeccsét a Bayernnel, az ellenfél pedig az EL-győztes Chelsea lesz - vélhetően Guardiola nagy riválisával, José Mourinhóval a kispadon.


(Gazdag József, London)


A cikk eredetileg a poszonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább