A Bajnokok Ligája 2012/13-as szezonjnak legjei

A Bajnokok Ligája 2012/13-as szezonjnak legjei

, focitipp.hu

Az UEFA idén is összegyűjtötte a szezon legemlékezetesebb pillanatait, és megnevezte a legjobbakat is. 



Az év csapata: Bayern München
A tavalyi, drámai módon elveszített BL-döntő után a bajorok újult erővel vágtak neki a szezonnak. A Bundesligában rekordmennyiségű, 25 ponttal előzték meg a bajnoki címvédő Borussia Dortmundot, miközben az európai kupaporondon gond nélkül vették az akadályokat még olyan csapatok ellen is, mint a Juventus (4-0) és a Barcelona (7-0). Teljesítményükre a koronát a Wembleyben tették fel, mikor Arjen Robben utolsó percben szerzett góljával megszerezték történetük ötödik BEK/BL-elsőségét. Nagy elégtétel volt ez Robennek is, aki tavaly kulcsfontosságú büntetőt hibázott a Chelsea elleni BL-döntőben.

Az év gólja: Philippe Mexés (AC Milan)
A francia védő az Anderlecht elleni csoportmérkőzésen 20 méterről ollózott a kapuba. Ezt megelőzően 2011 márciusában volt eredményes. A találkozó után a belgák középpályása, Sacha Kljestan így nyilatkozott: "Kétlem, hogy Mexés még egy ilyen gólt fog lőni életében." Igazat adunk az amerikainak. 



Az év edzője: Jürgen Klopp (Dortmund)
Bár a Dortmund elbukta a döntőt, a sárga-feketék magabiztos menetelését mindenki csodálta a szezonban. A csapat az elődöntő második mérkőzésén veszített először a BL-ben (Real Madrid, 0-2). Mindez elsősorban a csapat karizmatikus trénerének, Jürgen Kloppnak köszönhető, aki igazi sikercsapatot csinált az együttesből az elmúlt öt év során. Klopp az elveszített finálé után sem kesergett, hanem ígéretet tett arra, hogy két év múlva Berlinben ők fogják a magasba lökni a serleget.


Az év párharca: Barcelona-Bayern München 0-7
A BL-elődöntők történetében ekkora összesített különbség még sohasem alakult ki a felek között, ráadásul 26 év után ez volt az első eset, hogy a Barcelona egy európai kupapárharc mindkét meccsét elveszítette. Az eredményt látva a futballrajongók egy új korszak kezdetéről beszéltek, amelyet már nem a Barcelona tiki-takája ural, hanem a gyorsaságra, a lendületre és a tökéletes fizikumra építő német foci.


Az év momentuma: Ivan Krstanovic gólja
A Dinamo Zagreb első öt csoportmeccsét szerzett gól nélkül bukta el, és a hatodik, Dinamo Kijev elleni találkozón sem sikerült betalálnia a horvátoknak a rendes játékidőben. A hosszabbítás perceiben azonban a zágrábiak kaptak egy büntetőt, amit Ivan Krstanovic gólra is váltott. A Zagreb így (a hosszabbításokat is beleszámolva) 567 perc elteltével lőtte be első gólját a BL-ben.


Az év védése(i): Christian Abbiati (AC Milan)
A csoportmeccsek második fordulójában a milánóiak veterán portása ihletett formában védett a Zenit Szentpétervár ellen. Abbiati a legnagyobb bravúrt a hajrában mutatta be, mikor már-már emberfeletti módon hárította Anyukov lövését, csapata így 3-2-re megnyerte a találkozót. A mérkőzés után Emanuelson így nyilatkozott csapattársáról: "Fogalmam sincs, mit ehetett a meccs előtt."




Az év újonca: Isco (Málaga)
A 21 éves spanyol nyolc meccsen négy gólpasszt és három gólt jegyzett, mindezt a középpályán játszva. Isco játékára Vicente del Bosque is felfigyelt, és februárban meg is hívta őt a spanyol válogatottba.


Az év számai: 50, 100
A gólkirályi címet elhódító Cristiano Ronaldo a szezon során belőtte élete 50. BL-gólját, míg edzője, José Mourinho feljegyezhette élete 100. BL-mérkőzését edzőként.


Az év idézete:
"Igen, minden meccs előtt megnézzük a Rettenthetetlent, felöltjük a skót szoknyánkat, és együtt táncolunk" - válaszolta a Celtic középpályása, Scott Brown egy orosz újságírónak, aki arról érdeklődött, hogy van-e valami különleges, csak a skótokra jellemző meccs előtti rituáléja a zöld-fehéreknek.


Az uefa.com alapján

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább