Magyarok a Bundesligában

Magyarok a Bundesligában

, ktn

Osztályozókönyv

Bajner bemutatkozott, Varga leégett, Huszti és Szalai villogott. Osztályoztuk a hat magyart, aki pályára lépett a Bundesliga idei szezonjában.




Bajner Bálint (Dortmund)

A 22 éves, 194 centiméter magas center 20 percet kapott a Bundesligában. Bajner a Mönchengladbach elleni februári bajnokin állt be csereként Leitner helyére. Nem pontozzuk.


Varga József (Greuther Fürth)
Nem mondhatjuk sikeresnek Varga németországi kölcsönjátékát. A debreceni középpályás télen érkezett a klubhoz, nagy reményekkel. A harmadik meccsén, Düsseldorfban már a 38. percben megkapta a második sárga lapját. Áprilisban játszotta az utolsó meccsét, amikor a dortmundi Götze szabályosan bohócot csinált belőle. Többet nem próbálkoztak vele, a szezon végén pedig visszaadták a Debrecennek. Hármas.


Hajnal Tamás (Stuttgart)
A német lapok szerint a stuttgarti szurkolók többek között az ő játékával is elégedetlenek voltak a szezon során, s ki is fütyülték a magyar futballistát. Hajnal szerint ebből semmi nem igaz. Lássuk, mit mondanak a számok. Hajnal 13 meccsen lépett pályára támadó középpályásként. Gólt nem lőtt, gólpasszt nem adott. Négyes.


Stieber Zoltán (Greuther Fürth)
Tizenhat találkozón jutott szóhoz, és nem is szerepelt rosszul. Három gól mellett két asszisztot jegyzett. Aztán megsérült, és ez alighanem nemcsak neki, hanem a csapatának is fájt. Stieber ugyanis még így is a házi góllövőlista második helyén végzett, egy társával holtversenyben... Hatos.


Szalai Ádám (Mainz)
Husztihoz hasonlóan ő is pazarul nyitott, ősszel kilenc gólt lőtt, és ezzel a goal.com nevű oldalnál be is került az őszi idény álomcsapatába. Végül 13-ig jutott, ezzel megdöntötte Détári Lajos rekordját, így ő lett egy szezon alatt a legeredményesebb magyar futballista a Bundesligában. Ezzel azonban túlságosan megelégedett, s az idény második felében már csak arrogáns nyilatkozataival tűnt ki társai közül. Nyolcas.


Huszti Szabolcs (Hannover)
Álomszerűen kezdte a szezont, nehéz perceket okozva Egervári kapitánynak. Többször bekerült a forduló válogatottjába, lőtt ollózós gólt, a Wolfsburg ellen négy gólpasszt adott. Sajnos azonban ő is megsérült, és a szezon utolsó tizenegy mérkőzésén nem jutott szóhoz. Így is 9 gól/11 gólpassz a mérlege. Gratulálunk: kilences.


(ktn)


A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább