Brazil irányítót vett a Chelsea, elmaradt a kazah BL-bravúr

Brazil irányítót vett a Chelsea, elmaradt a kazah BL-bravúr

, hb

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. Augusztus 29.



Hírek

Gareth Bale meghívót kapott a walesi válogatott Macedónia ellen készülő keretébe, ami azt jelenti, hogy a Real Madrid által ostromolt Tottenham-szélső felépült korábbi, folyton kiújuló bokasérüléséből. Bale május közepén játszott utoljára tétmeccsen.


A Chelsea 30 millió fontért megszerezte az Anzsi Mahacskalától Williant. A 25 éves brazil középpályást a Tottenham is szerette volna leigazolni, de a kékek ráajánlottak a városi riválisra.


A Rubin Kazanynál folytatja pályafutását Mubarak Wakaso, az Espanyol ghánai szélsője. A játékos hatmillió euró fejében váltott csapatot. Wakaso csupán egy évvel ezelőtt csatlakozott a barcelonai klubhoz, de az előző szezonban inkább hátráltatta, mint segítette csapatát: egy idényen belül kétszer állították ki, és további 13-szor részesült sárga lapos figyelmeztetésben.


A Swansea három évvel meghosszabbította Dwight Tiendalli lejáró szerződését. A holland válogatott védő tavaly 25 meccsen lépett pályára a walesieknél, elsősorban a sokáig sérüléssel bajlódó Neil Taylor helyetteseként.


Adem Ljajics a Fiorentinától a Romához igazolt. A fiatal támadó középpályásért 11 millió eurót fizettek a fővárosiak a violáknak. Ljajics három szezon alatt 15 bajnoki találattal segítette a Fiorentinát.


Ágyéksérülés miatt három hétig nem számíthat Lukas Podolskira az Arsenal. A német támadó az ágyúsok Fenerbahce elleni BL-selejtezőjén sérült meg.


Eredmények

 

Szerda este teljessé vált a Bajnokok Ligája csoportkörének mezőnye, a legjobbakhoz a Zenit, a Milan, a Celtic, a Plzen és a Real Sociedad csatlakozott. A legsimábban a Zenit biztosította a helyét a főtáblán, miután az idegenbeli 4-1-et követően otthon is alaposan, 4-2-re megszórta a Pacos Ferreirát.


Kettős győzelemmel jutott tovább a Viktoria Plzen és a Real Sociedad is, előbbi idegenben 1-0-ra verte a Maribort, utóbbi pedig - a franciaországi mérkőzéshez hasonlóan - ismét két góllal bizonyult jobbnak a Lyonnál (2-0).


Az egy hete Eindhovenben remiző (1-1) Milan a duplázó Kevin-Prince Boateng vezérletével 3-0-ra győzött a PSV ellen a San Siróban, az olasz sztárcsapat így a 17. szezonját kezdheti a BL-főtáblán.


A nap vesztese a Sahtyor Karagandi volt, amelynek nem sikerült megőriznie otthon szerzett kétgólos előnyét Skóciában: a Celtic egy 92. percben szerzett találatnak köszönhetően 3-0-ra nyert a Celtic Parkban, és 3-2-es összesítéssel bejutott a csoportkörbe.


A spanyol szuperkupa visszavágóján Atlético Madrid-Barcelona 0-0. A serleget így a Madridban 1-1-es eredményt elérő Barcelona hódította el, idegenben lőtt góljának köszönhetően. A talákozón Lionel Messi büntetőt hibázott a 89. percben.


A nap sztorija

A 2015/16-os szezon végéig nem indulhat az európai kupákban a Fenerbahce. A törököket az UEFA azért zárta ki a nemzetközi kupákból, mert bebizonyosodott, hogy a csapat a 2010/11-es idényben fogadási csalásokban vett részt. A Fener az ügyben fellebbezett már a Nemzetközi Sportdöntő Bírósághoz, amely az eredeti hároméves eltiltást kétévesre mérsékelte.


A nap pletykája
A The Sun riportja szerint az Everton és a Crystal Palace is szívesen megvásárolná a QPR-től Joey Bartont. A balhés középpályáson állítólag már hárommillió fontért túladnának a londoniak.


A nap száma
9 - Daniel Sturridge kilenc gól lőtt utolsó nyolc fellépésén a Liverpoolban. A támadó legutóbb a vörösök keddi, Notts County elleni 4-2-re megnyert Ligakupa-meccsén duplázott.


A nap rossz híre
Életének 94. évében elhunyt a Ferencváros legendája, a legidősebb magyar válogatott labdarúgó, Gyetvai László. A kiváló balszélső egész pályafutását a zöld-fehéreknél töltötte, 161 bajnokin 66 gólig jutott a csapat színeiben. A válogatottban 17-szer lépett pályára.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább