Eto’o a Chelsea-hez igazolt, Kaká távozna Madridból

Eto’o a Chelsea-hez igazolt, Kaká távozna Madridból

, hb

Futballhírek az elmúlt 24 órából. Augusztus 30.



A Schalke az idény végéig kölcsönvette a Hamburgtól a csapat 12-szeres német válogatott szélsőjét, Dennis Aogót.

Visszatért az Arsenalhoz Mathieu Flamini. A francia középpályást öt szezont követően a Milan ingyen engedte el a londoni klubhoz. Flamini 2004 és 2008 között 120 angol bajnokin lépett pályára az ágyúsoknál, és tagja volt a 2006-os BL-ezüstérmes csapatnak is.


Igor Deniszov, Jurij Zsirkov és Alexander Kokorin után újabb három játékost vásárolt meg a Dinamo Moszkva az Anzsi Mahacskalától. A dagesztáni kiárusításnak ezúttal Christopher Samba, Alekszej Ionov és a csapat kapusa, Vlagyimir Gabulov esett áldozatul. Az Anzsi elnöke, Szulejman Kerimov júliusban döntötte el, hogy csökkenti a költségvetést, és eladja a klub korábban összevásárolt sztárjátékosait.


Távozott az Anzsitól a legnagyobb csillag, Samuel Eto'o is, a kameruni csatár a Chelsea-vel kötött egyéves szerződést. A londoniak ingyen szerezték meg a háromszoros BL-győztes futballistát.


Meghosszabbította szerződését a Los Angeles Galaxy együttesével Landon Donovan. Az amerikai válogatott ikonja állítólag újabb két évre kötelezte el magát a kaliforniai klubnál, de a szerződés pontos részleteit nem hozták nyilvánosságra. Donovan a szezon elején még vissza akart vonulni, de a klub vezetői meggyőzték, hogy még a profik között a helye.


A Freiburg klubrekordot jelentő négymillió euróért szerződtette a Viktoria Plzen 23 éves középpályását, Vladimir Daridát. A 12-szeres cseh válogatott játékos öt évre kötelezte el magát a németeknél.


Az Európa Liga playoff-meccseiről készült összefoglalónkat itt olvashatjál el >>>


A nap sztorija

Az UEFA a Bayern München francia klasszisát, Franck Ribéryt választotta meg az előző szezon legjobb Európában játszó futballistájának. Ribéry a szavazáson Lionel Messit és Cristiano Ronaldót utasította maga mögé.


A monacói díjátadón kisorsolták a Bajnokok Ligája 2013/14-es csoportkörének beosztását is. A kiakalult kvartettek >>>


A nap pletykája
Horvát lapértesülések szerint Bölöni László válthatja a múlt héten kirúgott Krunoslav Jurcicot a Dinamo Zagreb kispadján. Az erdélyi származású tréner jelenleg Katarban dolgozik, az Al Khor együttesénél.


A nap száma
6 - Tata Martino a hatodik Barcelona-edző, akinek sikerült a katalánokkal elhódítania a spanyol szuperkupát.


A nap nyilatkozata
"Szeretnék távozni. Azt hiszem, számomra és a klub számára is ez lenne a legjobb megoldás" - nyilatkozta jövőjéről az AS-nek Kaká, a Real Madrid aranylabdás irányítója.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI

(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább