Szalai szintet váltott

Szalai szintet váltott

, ktn

Egy héttel ezelőtt még síri volt a hangulat Gelsenkirchenben. Azóta nagyot fordult a világ. A jó hírek egyik főszereplője ráadásul magyar futballista: Szalai Ádám.




Három forduló után a Schalke nyeretlenül állt a német bajnokságban, a Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén pedig hazai pályán csupán 1–1-es döntetlent ért el a görög PAOK Szalonikivel szemben. S bár Szalai Ádám formájára nem lehetett panasz, Klaas-Jan Huntelaar augusztus közepén elszenvedett térdsérülése miatt is aggódhattak a drukkerek. Aztán néhány napon belül minden megváltozott.

Ebben nagy szerepe volt Szalai Ádámnak. A német csapat kedden 3–2-re győzött Szalonikiben, a magyar csatár két góllal segítette hozzá csapatát a továbbjutáshoz. Az első félidő végén Uchida átadása után tolta a hálóba a labdát (0–1), majd a 90. percben ő tett pontot a meccs végére, amikor Draxler parádés szólója nyomán gurított a PAOK kapujába (2–3). Ekkor még csak a továbbjutásnak lehetett örülni, a – példaértékűen reális és kritikus – német sajtó nem volt elájulva a Schalke játékától. A fantasztikusan futballozó Draxler és Szalai 1,5-ös osztályzatot kapott a laptól, a csapat többi mezőnyjátékosa azonban legfeljebb 4-esnek örülhetett (a Kickernél a legjobb teljesítményért egyes, a legrosszabbért hatos jár). Nem túlzás: Szalai a holtponton segítette át a Schalkét.

A 25 éves futballista jó teljesítménye nem előzmény nélküli. Szalai már a felkészülés során is jól teljesített, nyolc mérkőzésen szerzett nyolc találatával ő volt a nyári időszak legeredményesebb játékosa Gelsenkirchenben (a hatgólos Huntelaart megelőzve). A Hamburg elleni bajnoki nyitómérkőzésen csereként beállva egyenlítő gólt rúgott, s Huntelaar sérülését követően a Schalke utolsó négy meccsén már kezdőként jutott szóhoz. Társaival jól megérti magát, szerepe nemcsak a góljai miatt lehet kulcsfontosságú. A PAOK elleni visszavágón a második Schalke-találathoz kellett az ő játékintelligenciája is: lesről visszalépve engedte el a labdát a mélységből érkező Draxlernek, aki így 2–1-es vezetéshez juttathatta a német együttest. Szalai Ádám kiváló debütálása különösen azért jó hír, mert az elmúlt két évtizedben alig akadt olyan magyar labdarúgó, aki idegenlégiósként elsősorban szakmai döntést meghozva igazolt el egy másik klubhoz, ráadásul ott azonnal meg is tudta ragadni a számára kínálkozó lehetőséget.

A hét egyetlen rossz hírének a Schalke számára az bizonyult, hogy a BL-visszavágó után úgy tűnt, Szalai kéztörést szenvedett. Ez a hír azonban kacsának bizonyult, a játékos karjában csak vérömleny keletkezett. A jó hangulatot tovább fokozta egy átigazolási hír: a királykékek pénteken 10 millió euróért megvásárolták az AC Milantól a ghánai Kevin-Prince Boatenget. Jó formában lévő játékost sikerült megkaparintaniuk, a támadó középpályás a szerdai Milan–PSV Eindhoven BL-selejtezőn (3–0) kétszer is eredményes volt.

Boateng korábban már szerepelt Németországban, 2004 és 2007 között a Herthában, 2009-ben pedig a Dortmundban – kölcsönjátékosként. A játékos presztízsét jellemzi, hogy két nappal az érkezése után a Leverkusen elleni bajnokin máris a kezdőcsapatban találta magát, így aktív részese volt a tavalyi bronzérmes elleni 2–0-s sikernek – ami a Schalke első győzelme volt a Bundesliga 2013/14-es szezonjában. Boateng mellett szól a sokoldalúsága: főleg a Schalke által is alkalmazott 4-2-3-1-es rendszerben érzi jól magát, ebben a felállásban a támadó középpályások bármely posztján (szélen, illetve középen) hasznosan tud futballozni. Ráadásul Boatengre az UEFA szabályai alapján a Schalke a Bajnokok Ligájában is számíthat, mivel a más csapat színeiben lejátszott mérkőzés nem kizáró ok a főtáblán való részvételhez, ha azokra a találkozókra a kupasorozat selejtezőkörében került sor.

(ktn)

A cikk a pozsonyi Új Szó futballmellékletében jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább