Az UEFA megbüntette a Honvédot, Nani hosszabbított Manchesterben

Az UEFA megbüntette a Honvédot, Nani hosszabbított Manchesterben

, hb

Futballhírek az elmúlt 24 órából. Szeptember 6.



Súlyos térdsérülést szenvedett a Lazio csütörtöki edzésén Stefan Radu. A 14-szeres román válogatott bekk az első orvosi vélemények szerint legalább két hónapig nem futballozhat.

A Manchester United 2018-ig meghosszabbította Nani szerződését. A portugál szélső 2007-ben csatlakozott a manchesteriekhez, akikkel az elmúlt hat évben 11 nagy trófeát gyűjtött be.


Tim Cahill mellett Luke Wilkshire is kihagyja az ausztrál válogatott Brazília elleni barátságos meccsét. A Dinamo Moszkva védője térdsérüléssel bajlódik.


Az UEFA döntse értelmében a Budapest Honvédnak zárt kapuk mögött kell lejátszania soron következő két európai kupamérkőzését, valamint 50 ezer eurót kell befizetnie a szövetség számlájára. A kispestiek azért kapták a súlyos büntetést, mert a Vojvodina elleni Európa Liga-selejzető mindkét felvonásán a szurkolók rasszista rigmusokat skandáltak, valamint többen is náci karlendítéssel provokálták az ellenfelet.


14 év után visszatért nevelőegyesületéhez, a Slovan Bratislavához Róbert Vittek. A szlovák válogatott gólrekordere a török élvonalból az előző idény végén kieső Istanbul BBSK csapatát hagyta el a pozsonyiak kedvéért.


U21-es Európa-bajnoki selejtezőn Magyarország-Bosznia-Hercegovina 4-1. A magyar csapatban a csereként pályára lépő Holman Dávid duplázott. A csoport másik meccsén Spanyolország idegenben verte 6-1-re Ausztriát.



A nap sztorija

José Mourinho után a tréner 14 éves fia, José Mário is elhagyta a Real Madridot. A tehetséges kapus a következő szezonban a Fulham korosztályos együttesében fog védeni.


A nap pletykája
A spanyol sajtó úgy értesült, hogy a Real Madridnál mellőzött Iker Casillas a válogatottban is elveszítette kezdő pozícióját. A Furija Roja Finnország elleni vb-selejtezőjén állítólag Victor Valdés kezd a kapuban.


A nap száma
50 - A West Ham United színeiben az évek során eddig 50 nemzet játékosai léptek pályára. A londoniak ezzel rekorderek a Premier League-ben.


A nap nyilatkozata
"Ancelotti érdeklődött irántam, ami nagy megtiszteltetés, mert az egész családom Real Madrid-rajongó. Viszont ha Madridba igazolok, valószínűleg Karim Benzem cseréjeként a kispadon találtam volna magam" - nyilatkozta a kickernek Mario Gómez, a Fiorentina frissen igazolt támadója.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább