Mit akart Guzmics? Magyar képzőművészt vertek a magyar drukkerek

Mit akart Guzmics? Magyar képzőművészt vertek a magyar drukkerek

, ktn

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballeseményei. Szeptember 8.




Hírek

Ínhüvelygyulladás miatt nem futballozhat a Brazília elleni, szerda hajnalban megrendezésre kerülő felkészülési mérkőzésen Cristiano Ronaldo. A portugálok csatára Észak-Írország ellen mesterhármast szerzett.

Öt magyar játékos sem vett részt sérülés miatt Telkiben, a Románia elleni vesztes vb-selejtező utáni első foglalkozáson. Varga, Koman, Dzsudzsák és Vanczák mellett Korcsmár is kisebb sérülésre panaszkodott - utóbbi eltiltás miatt egyébként sem játszhat Észtország ellen.

A Sport.ro információi szerint a román-magyar vb-selejtező után a hazai szurkolók közül 200-an egymással csaptak össze. A balhéban a Dinamo és a Steaua kemény magja vett részt.

Mexikó válogatottja pénteken 2-1-re kikapott hazai pályán Hondurastól - a szövetség vezetői ezután rögtön felmondtak a válogatottat irányító Jose Manuel de la Torrénak. A csapatot ideiglenesen a másodedző, Luis Fernando Tena irányítja a soron következő, USA elleni idegenbeli találkozón. Mexikó csak a 4. helyen áll a hatfős selejtezőcsoportban - ez interkontinentális selejtezőt érő helynek számít.


Eredmények

Izrael-Azerbajdzsán 1-1, ezzel Izrael komoly lépéshátrányba került az európai zóna F csoportjában Portugáliával és Oroszországgal szemben.

A dél-amerikai zónában: Ecuador-Argentína 1-1, Kolumbia-Ecuador 1-0, Paraguay-Bolívia 4-0, Chile-Venezuela 3-0, Peru-Uruguay 1-2. Uruguay továbbra is csak a pótselejtezőt érő ötödik helyen áll, két ponttal lemaradva Ecuador mögött. Az első három helyen Argentína, Kolumbia és Chile található.

Az afrikai zónában eldőlt, hogy Dél-Afrika nem juthat ki a világbajnokságra. A csapat 4-1-re verte Botswanát, de Etiópia sem rontotta el az utolsó meccsét, így csoportelsőként végzett az A csoportban. Az E csoportban Burkina Faso 1-0-ra verte Gabont, így megelőzte a csoportot korábban vezető Kongót. Az F csoportból Nigéria lépett tovább a Malawi elleni 2-0-nak köszönhetően. Óriási meglepetés a B csoportban: Tunézia-Zöld-foki szigetek 0-2, ezzel a vendégek jutottak tovább az afrikai play-off körbe. Szenegál is a legjobb tíz közé került, miután 1-0-ra verte Ugandát. Korábban biztosította helyét a pótselejtezőn Zambia, Elefántcsontpart, Ghána, Egyiptom és Algéria. Vasárnap Kamerun (10 pont) Líbiát fogadja, s a meccs után a két csapat egyike juthat tovább. A tíz csoportgyőztes közötti öt párharcban, oda-visszavágós mérkőzéseken dől el, hogy Afrikát melyik öt válogatott képviselheti a jövő évi, Brazíliában megrendezésre kerülő vébén.

Észak-Amerikai Zóna. Mexikó-Honduras 1-2, Costa Rica-USA 3-1, Panama-Jamaika 0-0.

Az északír élvonalban Glenavon-Ballinamallard 11-0.


A nap története
A Sepsiszentgyörgy környékén megszálló több száz radikális magyar futballdrukker botrányt okozott a városban. Romániai magyar források szerint a drukkerek "Magyarország feliratú egyen-feketetrikóba öltözve megszállták a városközponti szórakozóhelyeket, hangoskodtak és rémisztgették a járókelőket". Egyik csoportjuk a PulzArt nevű összművészeti rendezvény egyik programján keveredett szóváltásba a nézőkkel, majd az ultrák később megvertek egy, a színházból éppen távozó helyi magyar képzőművészt is.

A nap pletykája
A West Ham a Daily Express szerint szívesen szerződtetné Ciprian Maricát, a román válogatott csapat nélküli csatárát.

A nap nyilatkozata
"Nagyon nagyot hibáztam, sajnos nem tudom semmissé tenni. Azt beszéltük meg, hogy az első percekben próbáljuk meg átívelni a középpályájukat, ezt akartam tenni, de belsővel rosszul találtam el, ha bárhogy máshogy belerúgok egy jó nagyot, és kimegy a stadionból, az sem baj. Sajnos rosszul találtam el, ez pedig döntően befolyásolta a mérkőzést" - nyilatkozta könnyeivel küszködve Guzmics Richárd az MTI-nek, olvastuk az NSO.hu oldalon.

A nap száma
19 mérkőzés óta veretlen nemzetközi tétmérkőzésen az angol válogatott - amennyiben nem számítjuk a tizenegyespárbajokat.


(ktn)

Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább