Egervári öngólja, Dzsudzsák csődje

Egervári öngólja, Dzsudzsák csődje

, ktn

Valljuk be, az 5:1-es magyar-észt után következtek az este legérdekesebb jelenetei, 5 percben. A királyi tévének nyilatkozott a szövetségi kapitány és a csapatkapitány. Szöveg- és képelemzés.



A Magyarország-Észtország mérkőzés (5:1) után Egervári Sándor és Dzsudzsák Balázs beszélt a Magyar Televíziónak. Mindketten elmondták a magukét, de a szavaiknál többet mutattak a tetteik: Egervári széles mozdulatokkal, a kameráknak játszva ölelte át a könnyeivel küszködő Dzsudzsákot.

Egervári boldogan lépett ki a képből, szinte a felhők között járva. Az egyszeri ember örömével távozott, pirospozsgás arccal (ahogy a góloknak is örült: megmutattuk nektek, a kurvaéletbe!). Egervári nem tűnik bonyolult alkatnak: maga is elhiszi, amit faarccal hajtogat, látszik a fejlődés, három év alatt messzire jutottunk. Talán még azt is elhiszi, hogy Paulo Sousa is csak Guzmics Richárd miatt utazott Budapestre, biztos kell neki egy képzett, technikás bekk. Egervári talán boldogan is alszik, két meccsen 5:4, mit akartok.


Csakhogy az észtek elleni 5:1-gyel Egervári valójában öt öngólt lőtt. Az észtek ellen látszott, hogy a magyar válogatott jelenlegi keretében vannak jó futballisták. Igenis, Dzsudzsákkal, Komannal és a többiekkel meg lehetett volna előzni az elég harmatos román és török csapatot ebben a selejtezőkörben. Ez nem hiú ábránd volt, ráadásul a futballvezetők a fősodratú (értsd talpnyaló) médiával karöltve tettek is arról, hogy az egyszeri magyar szurkoló úgy érezze, most végre mi jövünk. Ha Amszterdamban megverjük a hollandokat, akkor tényleg mi jövünk, de ez a science fiction kategóriája. Mert nekünk Bukarestben kellett volna kiharcolnunk a pótselejtezőt. S ha a magyar válogatott tényleg képes kiváló teljesítményre - mint ahogy az észtek ellen kiderült, képes - akkor nyilvánvaló a kérdés: Bukarestben miért nem volt képes rá? Aligha igazságtalan az állítás: erről legfőképpen a szövetségi kapitány tehet, elsősorban ő a felelős az ott tapasztalt gyávaság, akaratgyengeség, ötlettelenség miatt. Eközben Egervári, szegény, talán még most is az észtek elleni gólokkal álmodik. El van tévedve.


Mint ahogy el van tévedve Dzsudzsák Balázs is, aki alighanem napok óta fogalmazgatta azokat a magvas gondolatokat, amelyeket végül sikerült elénk tárnia az észtek elleni 5:1 után. Dzsudzsák sértődötten beszélt - miközben egyetlen pillanatig sem nézett a kamerába. Pedig néhány nappal korábban még ő volt az aki, csak annyit mondott a csapat bukaresti teljesítményére: csőd. Aztán sok minden változott, Dzsudzsák szerint a szurkolók a magyar futballistákat okolták az ország összes problémájáért, s a csapatnak rendőri őrizetben kellett edzenie, ebédelnie, aludnia.


Semmilyen körülmények között nem támogatjuk az erőszakot, a túlzott reakciók azonban valahol érthetők: a magyar futballszurkolókat a válogatott játékosai Bukarestben átverték. A tévé előtt ülőket is - hát még azokat, akik nem azért mentek a román fővárosba, hogy átrendezzék a belvárost, hanem, hogy szurkoljanak a magyar válogatottnak. Mert Bukarestben nemcsak (nagyon) megverték a magyar válogatottat, hanem megalázták. Ennél jobban csak a játékosok alázták meg önmagukat azzal, ahogyan kikaptak. Dzsudzsák nyilvánvalóan nem érzékeli ezeket a korántsem nüansznyi különbségeket, ha az észtek elleni 5:1 után feljogosítva érzi magát arra, hogy a szurkolókat, a közvéleményt támadja a maga gyermeteg, sértett óvodásra emlékeztető érvelésével. Hogy "talán a hozzátartozóknak sikerült örömet szereznünk". Igen, Balázs, apucinak és anyucinak igen, a többiek meg (akik "elvileg szeretik" a magyar válogatottat) le vannak ejtve.


Hát, akkor ti is le vagytok ejtve. Minket már nem a holland meccs érdekel. Egyszerűen csak várjuk a jobb időket, amikor olyan szövetségi kapitány ül majd a kispadon, akinél nem lehet alibizni, és akinél nincs mentség arra, ha valaki nem döglik meg a pályán címeres mezben. Aki nem azzal foglalkozik, hogy a saját irháját mentse, hanem vállalja a tetteiért a felelősséget. Várjuk azokat az időket, amikor a magyar futballban mindenki (vezető, szövetségi kapitány, futballista, szertáros) megérti, hogy az eredményességgel nem a nyálas, semmitmondó nyilatkozatok, nem a mismásolás, nem a tökéletesen belőtt séró, és még csak nem is a futballstadionok száma áll egyenes arányosságban. Hanem a szorgalom és a munka iránti alázat.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább