Vb-selejtezők: 29 európai csapat pályázik 15 továbbjutó helyre

Vb-selejtezők: 29 európai csapat pályázik 15 továbbjutó helyre

, hb

Mához egy hétre befejeződnek Európában a világbajnoki selejtezők. Helyzetelemzés és továbbjutási kulcs a csoportokhoz. 



Kiadó helyek

A vb-selejtezők európai zónájából a kilenc csoportelső automatikusan kvalifikálja magát a 2014-es brazíliai tornára, a nyolc legjobb csoportmásodik pedig oda-visszavágós pótselejtezőn mérkőzik meg a maradék négy továbbjutó helyért. A pótselejtezők sorsolását október 21-én Zürichben végzik el, a mérkőzéseket pedig november 15-én, illetve 19-én bonyolítják le. A sorsolásnál a csapatokat az aktuális FIFA-világranglista helyezésük alapján két csoportra osztják, így növelve az esélyét annak, hogy valóban a legjobb formában lévő együttesek jutnak ki a vébére.


A kilenc selejtezőcsoportból Olaszország és Hollandia az előző körben már kiharcolta a vb-részvételt, rajtuk kívül még 29 csapat van versenyben a kiadó helyekért. Németország és Belgium már legalább pótselejtezős, Bosznia-Hercegovina, Horvátország Franciaország, Görögország és Spanyolország pedig a csoportja első két helyének valamelyikén fog végezni a hátralévő meccsek eredményétől függetlenül. 11 olyan együttes van, amely megnyerheti csoportját, de extrém esetben el is bukhatja a vb-részvételt. Ezek: Anglia, Izland, Izrael, Montenegró, Lengyelország, Portugália, Oroszország, Szlovénia, Svédország, Svájc és Ukrajna. A pótselejtezős helyekre még Albánia, Örményország, Ausztria, Bulgária, Csehország, Dánia, Norvégia, Írország, Románia, Törökország és Magyarország érhet oda.


Csoportról csoportra


Az A csoportban két csapat maradt versenyben: Belgium (22 pont) és Horvátország (17). A belgák ötpontos fórból vágnak neki az utolsó két selejtezőnek, amelyből az egyiket éppen Zágrábban vívják. Amennyiben győznek a horvát fővárosban, kijutnak a vébére. A horvátok csak úgy tudják elkerülni a pótselejtezőt, ha Belgium és Skócia ellen is nyernek, a belgák pedig jövő kedden hazai pályán kikapnak Walestől.


A B csoportban Olaszország már biztos vb-résztvevő, a pótselejtezőért azonban még Bulgária (13), Dánia (12), Csehország (9) és Örményország (9) is versenyben van. A legjobb helyzetből talán Bulgária várja a selejtezőket: ha a csapat megnyeri az örmények vagy a csehek elleni meccsét, Dánia pedig pontot veszít az olaszok vagy a máltaiak ellen, akkor biztosan megtartja második helyét a csoportban. Az összes többi csapatnak két győzelemre, és a riválisok bukására van szüksége a pótselejtezőhöz.


A C jelű hatosban a jelenlegi csoportelső Németországnak (22) egy pontot kell gyűjtenie a vb-induláshoz. A háromszoros világbajnok ezt a pontot Írország (11) vagy a legnagyobb rivális, Svédország (17) ellen szerezheti meg. A svédek szintén lehetnek még csoportelsők, ehhez azonban nekik, és az íreknek is meg kell verniük a németeket. Pályázik a csoport második helyére Ausztria (14) is, amely ha megveri a svédeket, és győz a Feröer-szigetek ellen, jobb gólkülönbsége miatt leszorítja Ibrahimovicékat a pótselejtezős helyről.


A D csoportban Hollandia az előző körben már kiharcolta a továbbjutást. A második helyért Magyarország (14), Törökország (13) és Románia vív komoly harcot. A trió tagjai közül a jelenleg a csoport negyedik helyén álló románoknak van a legnagyobb esélyük, ők ugyanis - a magyarokkal és a törökökkel ellentétben - nem játszanak már a hollandok ellen. Matematikailag (könnyen) kialakulhat hármas holtverseny is a második helyen, ekkor a gólarány dönt a továbbjutásról. Ez jelenleg a török válogatottnak kedvezne. Természetesen, ha a magyar válogatott megnyeri mindkét meccsét, vagy a riválisok nem szereznek legalább négy pontot két mérkőzés alatt (a mieink pedig legalább Andorrát legyőzik), akkor nincs mit számolgatni: Magyarország pótselejtezős.


E csoport. A listavezető Svájcnak (18) az Albánia (10) és Szlovénia (12) elleni mérkőzéseken két pontot kell összekaparnia a csoportelsőséghez. Pontosabban egy is elég, ha a csoportgyőzelemre matematikailag még esélyes Izland (13) nem javítja fel nulláról plusz kilencesre a gólarányát két forduló alatt. Bár a pótselejtezős pozícióba Cipruson kívül még bárki odaérhet, erre a legnagyobb esélyük az izlandiaknak van, akik jövő héten a csoport utolsó két helyezettjével mérkőznek meg.


Az F csoportban Oroszország (18) és Portugália (17) küzd az első helyért, Izrael (12) pedig még matematikailag becsúszhat a második helyre. Az oroszok az utolsó két játéknapon Luxemburggal és Azerbajdzsánnal játszanak idegenben, Portugália pedig Izraellel és Luxemburggal meccsel otthon. Izrael, ha nem győz Portugáliában, már pénteken kiszáll a vetélkedésből.


A G csoportban Bosznia-Hercegovina és Görögország egyaránt 19 ponttal áll, a bosnyákok gólaránya azonban 15 egységgel jobb, mint görög riválisaiké. Így ha Safet Susic együttese megnyeri a Liechtenstein (otthon) és Litvánia (idegenben) elleni mérkőzéseit, története során először ott lesz a vébén. A görögök Szlovákia és Liechtenstein ellen játszák utolsó két meccsüket, és bármi történjék is, pótselejtezőt már biztosan vívhatnak.


A H csoportot még Anglia (16), Ukrajna (15), Montenegró (15) és Lengyelország (13) is megnyerheti, ugyanakkor ezek a csapatok le is maradhatnak a vb-ről. A pénteki Ukrajna-Lengyelország és Anglia-Montenegró találkozók után már tisztább lesz a kép - Lengyelország ugyanis egy esetleges vereséggel kiszállhat a versenyből.


I csoport. A két továbbjutó hely az egyaránt 14-14 pontos Spanyolországé és Franciaországé. A spanyoloknak két hazai találkozójuk maradt, pénteken Fehéroroszországgal, kedden Grúziával meccseknek. A franciákra egy fehéroroszok elleni idegenbeli, és egy finnek elleni hazai találkozó vár. Egyforma eredmények esetén a spanyoloknál van némi előny, az ő gólarányuk jelenleg plusz nyolcas, a franciáké plusz hatos.


Forrás: UEFA


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább