Az Atlético és a Barca továbbjutott a BL-ben, Lewandowski távozik Dortmundból

Az Atlético és a Barca továbbjutott a BL-ben, Lewandowski távozik Dortmundból

, hb

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. November 7.



Hírek

Legalább három, de inkább négy hétig nélkülöznie kell egyik legjobbját a Swansea Citynek. Michu a csapat Cardiff elleni bajnokiján bokasérülést szenvedett, az utóbbi napokban pedig már a térdét is fájlalta. A spanyol csatár idén eddig 11 tétmeccsen öt gólt termelt.


Meg kell műteni az Everton elefántcsontparti támadóját Arouna Konét. A játékosnak a liverpooliak Hull City elleni meccsén megsérült a térde, és úgy tűnik, a sérülés mértéke komolyabb a vártnál. Az Everton honlapja szerint Koné ebben a szezonban már nem biztos, hogy pályára lép.


Robert Lewandowski bejelentette, hogy a szezon végén távozik a Dortmundtól. A lengyel támadó azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy hol folytatja pályafutását. Lewandowskit tavaly két csapattal is összeboronálták az újságírók: januárban még azt lehetett olvasni, hogy megegyezett a Manchester Uniteddel, nyáron azonban már mindenki egy Bayern Münchennel kötött szerződésről pletykált.


Combsérülése miatt két hétig nem futballozhat a Villarreal mexikói válogatott támadója, Giovani Dos Santos.


Az FA hárommeccses eltiltást szabott ki a Fulham német jobbhátvédjére, Sascha Rietherre, aki a londoniak Manchester United elleni találkozóján szándékosan rátaposott a földön fekvő Adnan Januzaj bokájára. A szabálytalanságot a játékvezető nem látta, az angol szövetség a videófelvételek alapján hozta meg a döntését.


A Martin O'Neill-Roy Keane kettős váltja Giovanni Trapattonit az ír válogatott élén. A két korábbi focilegenda 2016-ig kötött szerződést a szövetséggel.


Eredmények


A Bajnokok Ligája E csoportjában a Chelsea nagyot lépett a továbbjutás felé, miután az idegenbeli 3-0-s sikert követően otthon is ugyanilyen arányban verte a Schalkét. A londoniaknál a cserecsatárok villogtak: Samuel Eto’o duplázott, és Demba Ba is betalált. Szalai Ádám a vendégeknél végigjátszotta a találkozót. A csoport másik meccsén a Basel egy 91. percben lőtt találatnak köszönhetően leikszelt a Steaua Bukaresttel (1-1), és ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit.

 

Az F csoportban az Arsenal visszavágott a Dortmundnak a két héttel ezelőtti hazai vereségért: az ágyúsok Aaron Ramsey fejesgóljával 1-0-ra győzni tudtak Németországban, és három pontra elléptek a sárga-feketéktől. A csoport második helyére a Napoli jött fel, amely egy izgalmas, fordulatos mérkőzésen a duplázó Gonzalo Higuaín vezérletével 3-2-re legyűrte a Marseille-t a San Paolóban. A forduló után biztossá vált, hogy franciák már mindképpen búcsúznak a BL-től.

 

A G jelű kvartettben pedig az vált biztossá, hogy a hibátlan Atlético Madrid a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül már biztosan a csoport élén végez. A továbbjutást a spanyolok az Austria Wien 4-0-s kiütésével biztosították be. Hogy a madridiak mögött ki lesz a második, azt egyelőre megjósolni sem lehet, mivel a továbbjutásra még egyaránt esélyes Zenit és Porto 1-1-re végzett egymással Szentpéterváron. A hazaiak gólját a korábbi portói csillag, Hulk jegyezte, a brazil azonban nem örülhetett felhőtlenül a meccs után, mivel később, 1-1-es állásnál büntetőt hibázott. A csoportban a Portónak egyelőre négy, a Zenitnek pedig öt pontja van.

 

Eldőlt, hogy ott lesz a legjobb 16 között a Barcelona is. A katalánok a játéknap rangadóján 3-1-re legyőzték a Milant a Nou Campban. A mérkőzésen Lionel Messi kétszer is eredményes volt, egyszer büntetőből, egyszer pedig akcióból. A H csoport párhuzamos meccsén csak egy gól született: az Ajax Schöne gyönyörű találatával 1-0-ra verte a Celticet, és így egy pontra megközelítette a Milant.


A nap sztorija

A Microsoft megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat a Real Madriddal a Santiago Bernabéu Stadion esetleges átnevezéséről. A hírek szerint a madridi aréna - ahogy az manapság a hasonló szponzori megállapodásoknál szokássá vált - az európai kupamérkőzések alkalmával viselné a szoftvergyártó óriás nevét.


A nap pletykája
Angol források szerint az Inter és a Manchester United is szeretné leigazolni a Porto 20 éves argentin támadóját, Juan Iturbét. A csatár jelenleg a Hellas Veronánál szerepel kölcsönben, és eddig hét bajnokin két góllal segítette az olasz együttest. A nagycsapatok dolgát alaposan megnehezítheti, hogy a Verona a nyáron elővásárlási opciót szerzett az argentin játékosra.


A nap száma
3 -Az Atlético Madrid története során először nyert meg három egymást követő meccset a Bajnokok Ligájában.


A nap nyilatkozata
"A Juve az a Juve. Szóval, még a legnagyobb csapatoknak is félniük kell tőlünk, ha ellenünk játszanak. Be kell bizonyítanunk, hogy bárkit meg tudunk verni" - nyilatkozta Paul Pogba, a Juventus fiatal középpályása. A Juve négy forduló után mindössze három ponttal csoportja utolsó helyén áll a BL-ben.



Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI

(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább