Szalait megműtötték, Benayoun Spanyolországban tárgyal

Szalait megműtötték, Benayoun Spanyolországban tárgyal

, hb

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. November 13.



Átesett a régóta tervezett kézműtéten Szalai Ádám. A Schalke támadója hetek óta csuklóproblémákkal bajlódott, de az operációval meg akarta várni a kéthetes bajnoki szünetet. Szalai - saját elmondása szerint - a gelsenkircheniek soron következő bajnokiján már ott lesz a pályán.

Megvált edzőjétől, Giuseppe Sanninótól az olasz bajnokság utolsó helyén álló Chievo. Az 56 éves tréner a nyáron érkezett a veronai csapathoz, de nem sikerült nagyot alkotnia a klubnál: irányításával a csapat utolsó nyolc meccsén csupán két pontot gyűjtött. Sannino utódja a májusban egyszer már kirúgott Eugenio Corini lesz.


A skót Hibernian az angol válogatott egykori csapatkapitányát, Terry Butchert nevezte ki a csapat vezetőedzőjévé. A zöld-fehérekkel hároméves szerződést kötő tréner négy év után hagyta el az Invernesst.


Az UEFA 25 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki az Ajaxra, mert a csapat szurkolói a Celtic elleni, november 6-i Bajnokok Ligája-mérkőzésen az ellenfelet gyalázó, katolikusellenes zászlókat lengettek a lelátón. Az európai szövetség eredetileg részleges stadionbezárással akarta büntetni a hollandokat, de végül elállt a komolyabb szankciótól.


Kedden a Borussia Dortmund együttesével edzett a jelenleg csapat nélkül tengődő Manuel Friedrich. A rutinos, 34 éves védőt azután keresték meg a dortmundiak, hogy a Wolfsburg elleni mérkőzésen a csapat elsőszámú középhátvédje, Neven Subotic keresztszalag szakadást szenvedett. Jürgen Klopp elmondása szerint, a klub szerződteti is Friedrichet, ha a játékos megfelelően teljesít a fizikai felméréseken.


Két manchesteri játékosra, Michael Carrickre és Danny Welbeckre sem számíthat Roy Hodgson az angol válogatott Németország és Chile elleni felkészülési meccsein.Carrick vádli-, Welbeck pedig térdsérülés miatt mondta le a szereplést.


A Málaga sportigazgatója, Vicente Casado bejelentette, hogy a csapat szeretné leigazolni a Chelsea és a Liverpool korábbi szélsőjét, Yossi Benayount. A 33 éves izraeli játékosnak június óta nincs csapata.


Egy évvel meghosszabbította szerződését az Athletic Bilbaónál Carlos Gurpegi. A hátvédként és középpályás szűrőként egyaránt bevethető játékos 2002 óta szolgálja a baszkokat.


A nap sztorija

Kirúgta neves edzőjét, Vanderlei Luxemburgót a Fluminense. A korábbi Real Madrid-tréner júliusban vette át a bajnoki címvédő együttest Abel Bragától, de az új szezon nem az ő szájíze szerint alakult: a csapat szeptember óta nem nyert meccset a brazil bajnokságban, és öt fordulóval a zárás előtt kiesőhelyen áll a tabellán.


A nap pletykája
Angol sajtóinformációk szerint a Real Madrid egyik legújabb kiszemeltje a Chelsea brazil középpályása, Ramires. A 26 éves futballista azonban egy interjúban elmondta: jól érzi magát a londoniaknál, és csak akkor távozna, ha azt kifejezetten jelenlegi klubja kérné tőle.


A nap száma
2 - Az olasz bajnokságban már csak két olyan csapat van, amely még nem veszített el idén meccset idegenben: az Inter és a Roma.


A nap nyilatkozata
"Sok bajnoki címet nyertünk már, ezért mindenki azt szeretné, ha elbuknánk. Mindenki utál minket, de mi ezt élvezzük, és ez ösztönöz minket arra, hogy hétről-hétre győzni akarjunk" - nyilatkozta Phil Jones, a Manchester United védője.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább