Ujfalusi visszavonult, Alaba hosszabbított

Ujfalusi visszavonult, Alaba hosszabbított

, hb

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. December 3.



Hírek

Bejelentette visszavonulását Tomas Ujfalusi, a csehek korábbi 78-szoros válogatott védője. A 35 éves bekk egy makacs, folyamatosan kiújuló térdsérülés miatt döntött úgy, hogy végleg felhagy a profi futballal. Ujfalusi 1996-ban a Sigma Olomouc együttesében kezdte pályafutását, majd megfordult a Hamburgban, a Fiorentinában, az Atlético Madridban és a Galatasarayban is. A nyáron visszatért Csehországba a Sparta Prahához, de az említett sérülés miatt egyetlen bajnokin sem tudott pályára lépni az együttesben.


A Bayern München 2018-ig meghosszabbította osztrák védője, David Alaba szerződését. A mindössze 21 esztendős hátvéd 2010 februárja óta tagja a bajorok felnőtt keretének, és azóta két német bajnoki címet, két német kupát, valamint egy Bajnokok Ligája-elsőséget is begyűjtött a csapattal.


Szerződést hosszabbított egy fiatal tehetségével a West Bromwich Albion is. A birminghamiek U21-es angol válogatott támadójuk, az idén tíz bajnokin már hat gólt jegyző Saido Berahino kontraktusát tolták ki 2017-ig.


A FIFA csupán egymeccses eltiltással büntette az ukránok elleni pótselejtező első felvonásán kiállított Laurent Koscielny-t, a középhátvéd így már a kezdetektől ott lehet a francia válogatott kezdőcsapatában a világbajnoki mérkőzéseken. A játékost Kijevben egy könyöklés miatt állította ki a játékvezető, ezért a franciák attól tartottak, hogy hosszú ideig nélkülözniük kell egyik legjobbjukat a védelemből.


Az Udinese elleni vasárnapi bajnokin térszalagsérülést szenvedett a Juventus irányítója, Andrea Pirlo. A rutinos középpályásra az orvosi vélemények szerint többhetes kihagyás vár, ezért biztosan lemarad a zebrák jövő heti, Galatasaray elleni sorsdöntő BL-meccséről.


Megvált összes légiósától (összesen hét focistától) az NB II-ben szerelő Vasas. A külföldi játékosokkal a klub azután bontott szerződést, hogy a tuljadonos, Michael Budzinski bejelentette, nem kívánja tovább működtetni a futballcsapatot, és tulajdonrészét felajánlja Vasas SC-nek.


Eredmények


13 gól született a Serie A 14. fordulójnak két hétfő esti találkozóján. A Fiorentina hazai pályán 4-3-ra verte a Veronát, úgy hogy a találkozón a 14. percben már 2-2 volt állás. A hazaiaknál Borja Valero duplázott, a vendégeknél pedig Jankovic az 53. percben piros lapot kapott. 

 

A Lazio és a Napoli összecsapása 4-2-es vendégsikert hozott, ami azt jelenti, hogy a rómaiak immáron öt mérkőzés óta nyeretlenek a bajnokságban. A nápolyiak elsősorban két támadójuknak, Gonzalo Higuaínnak és Goran Pandevnek köszönhetik a győzelmet: előbbi két góllal, utóbbi egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a bravúros eredményhez.


Eredmények az orosz bajnokság 18. fordulójából. FK Rosztov-CSZKA Moszkva 0-0, Anzsi Mahacskala-Tom Tomszk 0-2, Rubin Kazany-Amkar Perm 3-0, Kubany Krasznodar-Lokomotív Moszkva 1-3. Győzelmével a Lokomotív - hét év után először - a tabella élére áll. 


A nap sztorija

Nem ment el a hétvégén az NB III-ban szereplő Felsőtárkány utolsó őszi meccsére az együttes trénere, Détári Lajos. A magyar focilegenda - saját elmondása szerint - azért maradt távol a találkozótól, mert néhány kérdésben nem ért egyet a csapat tulajdonosával, és ezt nyomatékosítani szerette volna. Détári november eleje óta dolgozik a felsőtárkányiaknál, de vezérletével öt meccsből eddig csak kettőt nyer meg a heves megyei gárda.


A nap pletykája
A Nemzeti Sport értesülései szerint a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus válthatja a hétvégén kirúgott Ricardo Monizt a Ferencváros kispadján.


A nap száma
3 - A Wigan Athletic - közös megegyezés alapján - felbontotta trénere, Owen Coyle szerződését. Coyle három napon belül már a harmadik kirúgott edző az angol Championshipben.


A nap nyilatkozata
"Keményen dolgozok, hogy még tovább fejlődhessek. Ha csak egy kis esély is van arra, hogy szerepeljek a világbajnokságon, akkor azt szeretném megragadni, és ami tőlem telik, azt meg is teszem a sikerért" - nyilatkozta Ronaldinho, a brazilok világbajnok támadója. A 33 éves játékos utoljára áprilisban szerepelt a brazil válogatottban.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább