Ez nem a Barcelona hete volt

Ez nem a Barcelona hete volt

, ktn

Egy hét alatt két vereséget szenvedett el a Barcelona. Előbb az Ajax, majd az Athletic Bilbao győzte le azt a gárdát, amelyet nemrégiben még sokan minden idők legjobb futballcsapatának neveztek.



Tavasszal már látszott, hogy Barcelona hegemóniájának lassan vége a nemzetközi klubfutballban. A Bayern München elleni 0-7 a Bajnokok Ligája elődöntőjében nemcsak megalázó volt, hanem egy korszak végét is jelezte. A jelek azóta sokasodnak, bár eddig az eredményekkel különösebb baj nem volt. A Bajnokok Ligájában a csapat továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben, és a katalánok a La Ligában is listavezetők, az új edző, Tata Martino a szezon első húsz mérkőzésén veretlen maradt az együttessel. Az elmúlt héten azonban a Barcelona két vereséget is elszenvedett. Fájó vereséget: az Ajax és a Bilbao elleni mutatott teljesítmény fényévekre volt attól, amit a Barcától megszoktunk.

Az Ajax elleni amszterdami zakót (1-2) még lehet magyarázni azzal, hogy a csapat tartalékosan állt fel. (Kérdés persze, mennyiben tekinthetünk tartalékosnak egy csapatot, amelynek a kezdőcsapatában Puyolt, Piquét, Iniestát, Fábregast, Xavit és Neymart is megtaláljuk...) Magyarázhatjuk az eredményt azzal is, hogy a Barca számára igazi tét már nem volt a holland fiatalok ellen.


De hogy a vereség nem véletlenül csúszott be, azt az Athletic Bilbao elleni vasárnap esti rangadó bizonyította (0-1). Az első félidőben még láttunk néhány klasszikus Barca-attakot, zseniális húzást a sztároktól, a szünet után azonban lényegében semmit. Az agresszívan játszó baszkok megérdemelten szereztek vezetést, a hátralévő időben pedig sokkal közelebb álltak második góljuk megszerzéséhez, mint a Barcelona az egyenlítéshez. A katalán futballisták kedvetlenül bóklásztak a pályán, mindenki a másikra várt, mintha sértette volna őket az ellenfél agilis, letámadásra épülő taktikája. Teljes koncentrációhiány, ez jellemezte a Barcelonát. Egy alkalommal Adriano bedobása után Neymar olyan pontatlanul adta vissza a labdát társának, hogy szöglet következett - a Bilbao javára. A meccs után aztán Busquets-szel és Martinóval az élen a játékvezetőt szidták, aki a Neymarral szembeni szabálytalanság után nem állította ki a Bilbao védőjét, Iturraspét. Pedig nem ezen múlott.


Sokkal feltűnőbb, hogy a csapat két fazonszabásza, Iniesta és Xavi hosszú hetek óta formán kívül futballozik, élességnek nyoma sincs a játékukban. Az Athletic gólja előtt Ander Herrera (a mezőny legjobbja!) játszi könnyedséggel vette el a labdát Iniestától, s a kontránál minden barcelonai lemaradt bilbaói ellenfeléről. S persze nagyon hiányzott Lionel Messi is a csapatból, aki november 10-én, a Betis elleni idegenbeli mérkőzésen szenvedett combsérülést, és azóta nem is lépett pályára. Nem mintha Messit mostanában kirobbanó formával lehetne jellemezni: az utolsó öt bajnoki mérkőzésén egyetlen gólt sem szerzett. Nem ezt szoktuk meg tőle: az előző két idény során összesen 96 találatig jutott a La Ligában. Most nyolcnál jár, amivel "csak" negyedik a góllövőlistán.


Néhány nap alatt kiderült, hogy Messi, Iniesta és Xavi zsenialitása nélkül a Barcelona nem több egy átlagos futballcsapatnál. Ha ők hárman nem hozzák a formájukat, akkor a Barcánál nagy a baj. "Ha így játszunk, akkor mindenki átsétál rajtunk" - fújt riadót az amszterdami vereség után Carles Puyol. Lehet, hogy a csapatkapitánynak igaza volt?


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább