Lecserélte sikeredzőjét a Betis, Szalaiék kiestek a kupából

Lecserélte sikeredzőjét a Betis, Szalaiék kiestek a kupából

, hb

Futballhírek az elmúlt 24 órából. December 4.



Hírek

A gyenge bajnoki eredmények miatt megvált edzőjétől, Pepe Meltől a spanyol bajnokság utolsó helyén álló Betis. Az 50 éves tréner 2010 óta dolgozott a sevillai együttessel, és a gárda vele jutott fel a 2010/11-es szezon végén az élvonalba. Pepe Mel állását az sem mentette meg, hogy a Betis a múlt héten bejutott a legjobb 32 közé az Európa Ligában. Az andalúz klub bejelentése szerint a csapat irányítását a szezon végéig Carlos Garrido veszi át.


Bejelentette visszavonulását David Healy, az északír válogatott gólrekordere. A 34 éves, egykori Fulham- és Rangers-csatár az előző szezon végén szerződést bontott a Bury együttesével, és azóta nem talált új csapatot magának, ezért úgy döntött, nem folytatja profi karrierjét. Healy 95 mérkőzésen 36-szor volt eredményes a nemzeti együttesben, klubcsapataiban pedig 378 bajnoki fellépésen 92 gólt termelt.


Kisebb térdsérülést szenvedett az Arsenalnál Bacary Sagna. A francia jobbhátvédnek az orvosok szerint egy-két hetet ki kell hagynia.


Jó hír azonban az ágyúsok híveinek, hogy Lukas Podolski térdsérülése rendbejött, így a német csatár kedden már az első csapattal edzhetett.


Van egy nagy visszatérője a Manchester Citynek is: kéthónapos kihagyás után a szerdai, West Brom elleni bajnokin már pályára léphet Vincent Kompany, az égszínkékek csapatkapitánya. Kompany összesen tíz bajnokit hagyott ki combsérülése miatt.


A Mexikói Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a pótselejtezőkre "beugró" Miguel Herrera marad a válogatott trénere a brazíliai világbajnokság idejére is. A 45 éves tréner vezetésével az El Trí 9-3-as összesítéssel hozta le az Új-Zéland elleni interkontinentális pótselejtezőt, ez a teljesítmény pedig meggyőzte a vezetőket Herrera alkalmasságáról.


Legalább hat hétig nem állhat a Valenciennes rendelkezésére Anthony Le Tallec. Az egykori liverpooli támadó térdszalag szakadást szenvedett a Lille elleni bajnokin.


Szintén hat hétig lesz harcképtelen a Southampton lengyel kapusa, Artur Boruc, aki a Chelsea elleni Premier League-találkozón eltörte a kezét.


Eredmények


A címvédő Debrecen és az MTK is bejutott a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában, miután mindkét együttes legyőzte hazai pályán aktuális ellenfelét a nyolcaddöntők második meccsén. A Loki az idegenbeli 1-1-et követően ezúttal 2-0-ra verte a Dunaújvárost, míg az MTK kettős győzelemmel (3-0, 1-0) búcsúztatta el a Kecskemét együttesét.

 

A Premier League 14. fordulójának nyitómeccsén a Crystal Palace Marouane Chamakh góljával 1-0-ra verte a West Ham Unitedet. A londoniaknak legutóbbi négy meccsükön ez volt a harmadik vereségük.

Franciaországban a Lille egy 92. percben szerzett találattal győzte le 1-0-ra a Marseille-t, és  ezzel a piros-kék gárdának sikerült megtartania a második helyét a táblázaton.  A jelenleg a dobogó harmadik helyén álló Monaco Radamel Falcao nélkül is tarolt: a hercegségbeliek idegenben tömték ki 3-0-ra a Nice együttesét.


Eredmények a Német Kupa nyolcaddöntőiből: Hamburg-Köln 2-1, Union Berlin-Kaiserslautern 0-3, Saarbrücken-Dortmund 0-2, Schalke-Hoffenheim 1-3. Utóbbi mérkőzést a Schalke színeiben Szalai Ádám végigjátszotta.


A nap sztorija

A malajziai Johor Darul Takzim együttesénél folytatja karrierjét Luciano Figueroa. A 32 éves argentin támadót egymillió dollárért vásárolta meg a maláj klub a Panathinaikosztól. A hírek szerint Figueroa három évre kötelezte el magát új csapatánál, ahol évente másfélmillió dollárt fog keresni.


A nap pletykája
Több orosz sportlap is úgy értesült, hogy a Fulham szeretné januárban leigazolni Dzsudzsák Balázst a Dinamo Moszkvától. A hírek szerint Dzsudzsák ügynöke már tárgyalt is a londoniakkal.


A nap száma
9 - A Liverpool az idei bajnokságban már kilenc kapufát lőtt, amivel toronymagasan vezeti a vonatkozó rangsort.


A nap nyilatkozata
"Sokkal jobban féken kell tartanunk az ellenfeleinket, mert nem fogunk minden meccsünkön négy gólt rúgni" - így kommentálta Vincenzo Montella vezetőedző a Fiorentina hétfő esti, Verona elleni 4-3-as bajnoki sikerét.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI

(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább