Torghelle Felcsúton edz, Messi, Ronaldo és Ribéry küzd az Aranylabdáért

Torghelle Felcsúton edz, Messi, Ronaldo és Ribéry küzd az Aranylabdáért

, hb

Az elmúlt 24 óra legfontosabb futballhírei. December 10.



A Celtic vezetősége úgy döntött, hogy a Motherwell elleni idegenbeli bajnoki találkozón hatalmas balhét rendező 128 szurkoló nem látogathatja többé az együttes mérkőzéseit. A pénteki, 5-0-s Celtic-sikerrel végződő mérkőzésen a zöld-fehérek szimpatizánsai fáklyákat, füstgránátokat, és üvegeket dobáltak a pályára, valamint székeket téptek ki a helyükről, több mint 10 ezer fontnyi kárt okozva ezzel az ellenfelüknek. A balhés ultrákat ezentúl sem a hazai, sem az idegenbeli Celtic-meccsekre nem engedik be a rendezők.

Combsérülés miatt kihagyja a Roma és az Inter elleni Serie A-rangadókat Valter Birsa, a Juventus szlovén szélsője.


Kassai Viktor vezeti a szerda esti Napoli-Arsenal Bajnokok Ligája-mérkőzést - közölte honlapján az UEFA. Kassai munkáját Ring György, Tóth Vencel, Szabó Sándor, Bognár Tamás és Kispál Róbert segíti a nápolyi találkozón.


A FIFA nyilvánosságra hozta annak a három labdarúgónak a nevét, akik idén elnyerhetik az Aranylabdát. Az előző 23-as listáról a négyszeres győztes Lionel Messi, a 2008-as első helyezett Cristiano Ronaldo és az első háromban még újoncnak számító Franck Ribéry jutott be a végső körbe.


Felépült bokasérüléséből Rafael van der Vaart, a Hamburg csapatkapitánya. A holland irányítót november közepe óta kellett nélkülözniük a csapattársaknak.


Az Everton bejelentette, hogy élne opciós jogával, és további egy évre kölcsönvenné a Barcelonától Gerard Deulofeu-t. A liverpooliak menedzsere, Roberto Martínez elmondta: a fiatal katalán játékos rendkívül hamar alkalmazkodott a Premier League iramához, így a továbbiakban is nagy hasznára lenne a csapatnak.


A Puskás Akadémia csapatánál edz Torghelle Sándor. A Videotontól az idény közben elküldött válogatott támadó állítólag megfelelő teljesítmény esetén szerződést is kaphat a felcsútiaktól.


A Premier League 15. fordulójának zárómérkőzésén Swansea-Hull City 1-1.


A nap sztorija

Az angol rendőrség újabb hat, az angol másodosztályban futballozó játékost tartóztatott le fogadási csalás vádjával. A focistákat azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt két évben a fogadási maffia megrendelésére gyűjtöttek be sárga, illetve piros lapokat a mérkőzéseken. Az őrizetbe vett játékosok között van Dudley Junior Campbell is, a Birmingham, a Blackpool és a QPR korábbi futballistája.


A nap pletykája
Néhány francia lap tudni véli, hogy a Monaco sztárja, Radamel Falcao nem sérülés miatt hiányzik három mérkőzés óta a hercegség csapatából, hanem ezért, mert a társaknak már bejelentette, hogy januárban elhagyja az együttest. A kolumbiai csatárt a Monaco a nyáron vásárolta meg 60 millió euróért az Atlético Madridtól, de a hírek szerint a játékos annak ellenére sem érzi jól magát a francia bajnokságban, hogy idei 13 meccsén már kilenc gólt termelt.


A nap száma
93 - A hétvégi Premier League-fordulóban a Manchester United játékosai passzoltak a legkevesebbszer - mindössze 93-szor - egymáshoz a pálya támadó harmadában.


A nap nyilatkozata
"Teljes mértékben vállalom a felelősséget az eredmények miatt" - nyilatkozta a Manchester United menedzsere, David Moyes. A skót tréner vezérletével a Vörös Ördögök idén már öt vereséget szenvedtek az angol bajnokságban.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább