Megyeriéket megbüntették, a Chelsea kiesett a Ligakupából

Megyeriéket megbüntették, a Chelsea kiesett a Ligakupából

, hb

Futballhírek az elmúlt 24 órából. December 18.



Hírek

Két csapatot is részleges stadionbezárással büntetett az UEFA a Bajnokok Ligájában. A Zenitnek és a Megyeri Balázst foglalkoztató Olimpiakosznak egyaránt az ultrák szektorainak lezárása mellett kell lejátszania a BL-nyolcaddöntők hazai felvonását a Dortmund, illetve a Manchester United ellen. Az oroszok azért kapták a súlyos büntetést, mert az Austria Wien elleni találkozón a szurkolók különböző tárgyakat dobáltak a pályára, ami miatt meg is kellett rövid időre szakítani a játékot. A görögök ismét a drukkereik rasszista megnyilvánulásai miatt bűnhődnek.


A Partizan Belgrád vezetősége a mindössze 34 éves Marko Nikolicsot nevezte ki a csapat vezetőedzőjévé. A korábbi Rad Belgrád- és Vojvodina-tréner két és féléves szerződést kötött a fővárosiakkal. Nikolics azt a Vuk Raszovicsot váltja a csapat kispadján, akinek új szerepet szánnak a vezetők a klubnál.


Megtalálta új trénerét a Viktoria Plzen is. A cseh válogatott szövetségi kapitányának kinevezett Pavel Vrba helyére az ifjabbik Dusan Uhrin érkezik az együtteshez. A 46 éves Uhrin ezt megelőzően a Bohemians, a Mladá Boleslav, a Timisoara, a CFR Cluj és az AEL Limasszol csapatainál látott el vezetőedzői feladatokat.


Egy "kisebb sérülés" miatt kihagyja a Real Madrid szerda esti kupameccsét Gareth Bale - közölte honlapján a spanyol klub. A blancók a legjobb 16 közé jutásért a harmadosztályú Olimpic Xativa együttesével csapnak össze.


Két korábbi Milan-játékos, Cristian Brocchi és Gennaro Gattuso lakását is átkutatták kedd hajnalban az olaszországi fogadási csalások ügyében nyomozó rendőrök. Brocchi és Gattuso ellen egyelőre nem találtak bizonyítékokat, ezért a két játékost nem vették őrizetbe. A több észak-olaszországi városban egyszerre levezényelt rajtaütést a cremonai ügyészség rendelte el, és az akció nem is zárult eredménytelenül: négy olyan embert is sikerült a rendőröknek letartóztatniuk, akik feltehetőleg közvetítőként vettek részt az első- és másodosztályú meccseket is érintő csalásokban.


Eredmények


Két negyeddöntőt játszottak le kedden az angol Ligakupában, a Manchester City a Leicester City, a Chelsea pedig a Sunderland otthonában vendégeskedett. A manchesteriek viszonylag könnyen vették az akadályt, a két gólt jegyző Edin Dzeko vezérletével 3-1-re verték másodosztályú riválisukat.

A Chelsea ezzel szemben - hatalmas meglepetésre - kikapott a Premier League sereghajtójától. A londoniak 1-1-es rendes játékidő után, hosszabbításban bukták el a továbbjutást, méghozzá úgy, hogy a mindent eldöntő találatot a 118. percben szedték be. Érdekesség, hogy a Chelsea az ezt megelőző kilenc meccsét egyaránt megnyerte a Sunderland stadionjában.


Spanyol kupa. A legjobb 16 közé jutásért vívott mérkőzések visszavágóin a Barcelona, a Getafe és a Levante is nagyarányú győzelmet aratott hazai pályán alacsonyabb osztályú ellenfelével, a Cartagenával (3-0), a Gironával (4-1), illetve a Huelvával (4-0) szemben, így mindhárom együttes magabiztosan jutott be a nyolcaddöntőbe.

 

A La Liga-csapatok összecsapásain a Villarreal – a hazai 1-1-es döntetlen után – idegenben 1-0-ra verte az Elchét, így a sárgamezes alakulat folytathatja a szereplést a kupában. Az Osasuna és a Málaga az őrült, 3-3-ra végződő első mérkőzéshez hasonlóan most is leikszelt egymással, az 1-1-es eredmény pedig azt jelentette, hogy idegenben szerzett több góllal a pamplonai együttes lépett tovább. A mérkőzésen az Osasuna Weligton első percben szerzett öngóljával szerezte meg a vezetést.


A nap sztorija

Az Egyesült Államok Labdarúgó-szövetsége figyelmeztette a Tottenhamet hogy hagyják nyugodtan dolgozni a válogatott szövetségi kapitányát, Jürgen Klinsmannt, miután az angol lapok lehozták, hogy a német tréner a Spurs elsőszámú edzőjelöltje. A szövetség elnöke, Sunil Gulati szerint az André Villas-Boas menesztése miatt edző nélkül maradt londoniak csak az idejüket vesztegetik azzal, hogy ajánlatokkal bombázzák Klinsmannt, akinek 2018-ig érvényes még a szerződése az amerikai válogatottnál.


A nap pletykája
A Daily Star riportja szerint az Arsenal és a Liverpool is megpróbálja megszerezni januárban az Olimpiakosz görög válogatott támadóját, Konsztantinosz Mitroglut. A 25 éves támadó idén 22 gólt termelt tétmeccseken, ami alaposan feldobta a piaci értékét: a hírek szerint a pireusziak legalább 7,5 millió fontot kérnek a játékosért.


A nap száma
100 - A héten ünnepli fennállása századik évfordulóját az olasz FC Parma.


A nap nyilatkozata
"Nem hiszem, hogy a góljaimmal meg tudom győzni Alejandro Sabellát arról, hogy ki kell vinnie engem is a világbajnokságra" - nyilatkozta a Juventus argentin támadója, Carlos Tévez, aki jelenleg második a Serie A góllövőlistáján. Tévez utoljára 2011-ben szerepelt az argentin nemzeti csapatban.


Állandó források: FIFA, UEFA, BBC, Soccerway, Transfermarkt, Football Italia, Eurosport, NSO, MTI


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább