Londonból jelentjük: véget ért a liverpooli álom

Londonból jelentjük: véget ért a liverpooli álom

, focitipp.hu

A szezon egyik legizgalmasabb meccse volt: hat gól, drámai végjáték, füstbomba, eksztázis, pályára rohanó szurkolók. S a végén, mint mindig, liverpooli könnyek. Crystal Palace-Liverpool 3-3, a Selhurst Parkból jelentjük.



Közel nyolcvan percen át az történt a pályán, amit a Liverpool akart: három gól (Allen, Sturridge, Suárez), kapufa (Sturridge) és nyomasztó labdabirtoklási fölény. Aztán a Crystal Palace tíz perc alatt romba döntött mindent, amit a Liverpool az egész szezonban gondosan építgetett.

Pedig amikor az 55. percben Suárez góljával már 3:0-ra vezettek a vendégek, sokan már azt kezdték számolgatni, hány találat kell ahhoz, hogy a Liverpoolnak jobb legyen a gólkülönbsége, mint a Manchester Citynek. (Pontegyenlőség esetén Angliában ez dönt, s jelenleg a két csapat között kilenc gól a különbség a ManCity javára.) Volt már olyan, méghozzá 1989 szeptemberében, hogy a Liverpool az 55. percben 3:0-ra vezetett a Crystal Palace ellen. Akkor 9:0 lett a vége. Most nem. Sőt.

Támadás! - zengték a három góltól megrészegült vendégdrukkerek ("Attack! Attack! Attack!"), a Liverpool pedig támadott és támadott. Naivitás volt? Talán. Mert a csapat elkövette ugyanazt a hibát, mint a Chelsea ellen: annyira kinyílt, hogy elfelejtett védekezni. Mi a tanulság? Hiába szenzációs a csatársor (99 rúgott gól), ha lyukas a védelem (49 kapott gól). Márpedig ilyen szellős védekezéssel nem lehet bajnokságot nyerni.

Szakértők szerint a mai Liverpool a kilencvenes évekbeli, Kevin Keegan által vezetett Newcastle-re emlékeztet. Öröm nézni őket (focijuk látványos), de ugyanolyan öröm játszani ellenük (védelmük átjáróház). A liverpooli hátvédsornak nincs vezére, Škrtel gólerős ugyan, de képtelen irányítani a társait, Sakho nem érzi a ritmust, Flanagan tehetséges, de zöldfülű (a Palace ellen látványosan "elszállt" az utolsó tíz percre), Glen Johnson pedig nagyszerűen segíti a támadásokat, csak épp hadilábon áll a védekezéssel, ami egy hátvédnél meglehetősen nagy probléma.

"Three-nil, and you fucked it up!" ("Három-null, és elb...tátok!") - énekelték a Palace-drukkerek a meccs végén. Énekelték? Üvöltötték, harsogták, hörögték. Ha 1-től 10-ig kellene pontoznunk a Crystal Palace szurkolótáborát, habozás nélkül 10-est adnánk. Sehol Angliában nincs ilyen hangerő, nincsenek ilyen átszellemült arcok, nincs ilyen változatos, pörgős szurkolás. Még Millwallban sem. "Mi vagyunk Dél-London legjobbjai" - szólt a dal akkor is, amikor háromgólos hátrányban voltak: "South London's number one, / You know it's true, / We are the red and blue!"

Állva nézték a meccset, füstbombát gyújtottak, az egyenlítő gól után pedig az általános eksztázis közepette többen is megpróbáltak berohanni a pályára (ez három drukkernek sikerült). Egyetlen jellemhibájuk az volt, hogy árgus szemekkel figyelték a tribünt, a hazai szektorokban "megbúvó" liverpooli drukkerekre vadászva; s ha valaki lelepleződött (például azzal, hogy ünnepelt a liverpooli gólnál), azt azonnal jelentették a biztonsági szolgálatnak. Ilyenkor a stewardok előbb megvédték a "rossz helyen ülő" vendégdrukkereket a népharagtól, majd kivezették őket a stadionból.

Szegény Steven Gerrard! Mindent megnyert már (BL-t, UEFA-kupát, FA-kupát, Ligakupát), csak bajnokságot nem. Idén állt hozzá a legközelebb. Állt, de elcsúszott, és lepasszolta a labdát Demba Bának - énekelték kárörvendőn a Palace-drukkerek, a Chelsea elleni sorsdöntő bakira utalva.

A kudarcot nehezen viselte Luis Suárez is, aki a meccs után elsírta magát. A 31 gólos Suárezt idén nemcsak a játékosok, hanem az angliai sportújságírók is a szezon legjobbjává választották, s bár úgy nyilatkozott, jól érzi magát Liverpoolban, a nyár egyik nagy kérdése lesz, marad-e az Anfield Roadon - spanyol lapértesülések szerint ugyanis a Real Madrid azonnal kifizetné érte a szerződésében rögzített kivásárlási összeget (70 millió fontot).

A Liverpool 1990 óta vár a bajnoki címre, s nagyon úgy fest, minimum egy újabb szezont még várnia kell. "I love Crystal Palace" - írta hétfő esti Twitter-bejegyzésében Samir Nasri, a Manchester City középpályása, csapata ugyanis lépéselőnybe került: hátralévő két meccsén (Aston Villa otthon, West Ham otthon) elég négy pontot szereznie, s bajnok! A Selhurst Parkban ezért fogta a fejét Gerrard, ezért sírt Suárez. Mindketten tudták: vasárnap a Manchester City fog ünnepelni, nem a Liverpool.

Képgaléria a mérkőzésről:

http://www.liverpoolecho.co.uk/sport/football/match-reports/crystal-palace-3-liverpool-3-7075426

Tudta-e, hogy...


...a Liverpool csak egyszer tékozolt el háromgólos előnyt a Premier League-ben? 2000 augusztusában Southamptonban is 3-3-as döntetlent játszott 3-0-s vezetés után.


Gazdag József


A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg.

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább