Harcos, kemény, megalkuvást nem ismerő

Harcos, kemény, megalkuvást nem ismerő

, ktn

A Sevilla 0:0 után tizenegyesekkel verte a Benficát az EL-döntőben. A spanyolok olyan nagyágyúkhoz csatlakoztak a torinói EL-trófea megszerzésével, mint az Inter, a Juventus és a Liverpool. A Benfica viszont örök második marad?



Továbbra is érvényes a Guttmann-átok. Aligha akad olyan futballrajongó, aki ne hallott volna még erről. Névadója az a Guttmann Béla, akinek az edzői nagyságát csak Sebes Gusztávéhoz mérhetjük. Számtalan külföldi csapatnál dolgozott, Brazíliában elterjesztette a később sikert hozó 4-2-4-es felállást, Mozambikból pedig elvitte a Benficához Eusébiót. Két BEK-győzelmet is nyert a portugál csapattal (1961, 1962), innen ered az átok. A második győzelem után aztán Guttmann extra prémiumra jelentette be igényét a klubvezetőknél, akik azonban elutasították. "Száz évig nem nyertek semmit" - csapta rájuk az ajtót a magyar edző, tartja a legenda. Akár így történt, akár nem, az átok még mindig él. Az 1962-es BEK-győzelem óta ugyanis a Benfica nyolcszor szerepelt nemzetközi kupadöntőben - és mind a nyolcszor kikapott! Pedig a portugálok sok mindennel próbálkoztak: az 1990-es Milannal szemben elveszített BEK-döntő előtt maga Eusébió imádkozott az edző bécsi sírjánál, hogy oldja fel az átkot.

A Sevilla elleni Európa Liga-döntő előtt a portugálokat tartották esélyesnek - még úgy is, hogy a Benficából eltiltás miatt több kulcsjátékos (Lazar Markovics, Enzo Pérez, Eduardo Salvio) sem léphetett pályára. A BL-ből átszállójegyet váltó portugálok - s erre korábban még nem volt példa az EL történetében - veretlenül jutottak be a fináléba (6 győzelem, 2 döntetlen). Az elődöntőben azt a Juventust búcsúztatták meggyőző játékkal, amely jelenleg totálisan uralja az olasz futballt, ráadásul dupla motiváció fűthette, hiszen a kiírás idei döntőjét Torinóban rendezték.


"Érdemekre való tekintettel" azonban nem ajándékoznak futballserlegeket, nem véletlenül nyilatkozta a találkozó előtt Jorge Jesus, a Benfica mestere, hogy egy döntőben nincs esélyes. A helyzetek alapján a portugáloknak állt a zászló, sőt, doktor Brych bíró egy alkalommal nem adott meg egy jogosnak tűnő tizenegyest a Benficának (a vele járó második sárgát pedig a Sevilla védőjének). Sőt, a német játékvezető akkor is hibázott, amikor nem ismételtette meg azt a két tizenegyest, amelynél - a labda elrúgása előtt jóval korábban elmozduló - Beto védett, szabálytalanul.


Mégis inkább az döntött, hogy a spanyol együttes hősiesen küzdött, s győzelmét nagyrészt egy, a sorok között megbújó statisztikai adatnak köszönhette: a Sevilla védői összesen kilenc alkalommal blokkolták a Benfica játékosainak lövését. S ezek általában a tizenhatoson belülről leadott lövések voltak, néhánnyal szemben Beto kapus bizonyára tehetetlen lett volna. Csakhogy mindig akadt egy sevillai focista, aki időben közbelépett, becsúszott, keresztbe feküdt. Még így sem állíthatjuk, hogy a spanyolok ikszre játszottak volna, bátran kontráztak, a hosszabbítás legnagyobb helyzetét is a fehér mezes csatár, a kolumbiai Carlos Bacca hagyta ki. Végül maradt a 0:0, és onnantól kezdve már várható volt, hogy a Sevilla nyeri meg a kupát. Így is lett, a spanyolok kegyetlenül bevágták a maguk tizenegyesét, Cardozo és Rodrigo harmatgyenge próbálkozását viszont Beto (a Sporting egykori portugál kapusa) kivédte.


A Sevilla a negyedik csapat az Inter, a Juventus és a Liverpool után, amely háromszor is megnyerte az Európa Liga (illetve elődjei, a VVK és az UEFA-kupa) sorozatát. Teljesen váratlan siker volt az idei. Nyáron a csapat kerete teljesen kicserélődött, 13 játékos érkezett a klubhoz, közülük heten kezdők voltak a torinói fináléban is (a régi motorosok közül egyedül Fazio és Rakitic maradt a csapatban). Tavaly nyáron érkezett az edző is, Unai Emery, akinek az első nagy tette az volt, hogy 2007-ben története során először juttatta fel a La Ligába az Almeríát. Aztán következett négy izgalmas év a Valenciánál, majd egy rövidke moszkvai kaland (Szpartak). Most pedig az EL-trófea, egy olyan csapattól, amely Spanyolországban kénytelen beérni a középmezőnyben elfoglalt helyezéssel.


Csakhogy a Sevillában buzog a harci szellem. Emery játékosai már a kieséses szakaszban is átéltek forró pillanatokat. A legjobb tizenhat között például hazai pályán 2:0-ra elveszítették a városi derbit a Betisszel szemben - a visszavágón azonban ugyanilyen arányban nyertek, s a büntetőrúgások akkor is a csapatnak hoztak szerencsét. Az elődöntőben is a sírból támadtak fel. A kényelmes hazai 2:0 után idegenben bajba kerültek, a meccs hajrájában a Valencia már 3:0-ra vezetett. Aztán jött a kameruni Stéphane Mbia - a Sevilla egy 94. percben szerzett góllal érte el a döntőt. Azt pedig ott már mindenki láthatta, hogy a Sevilla kemény, harcos, megalkuvást nem ismerő csapat.


A sevillai sikernél már csak az szólna nagyobbat, ha jövő héten az Atlético Madrid (amely ugyancsak "kemény, harcos, megalkuvást nem ismerő" csapat) legyőzné a történelmi sikerre készülő Real Madridot a Bajnokok Ligája döntőjében.


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább