Keserű ezüstök

Keserű ezüstök

, hb

Hollandia

Hollandia három vb-döntőt játszott, és mindhármat elbukta. Ez rekord. Mindenki eldöntheti, hogy pozitív, vagy negatív. Nosztalgiázzunk együtt régi videók segítségével.



A hollandok első két vébéjére kár túl sok szót pazarolni: a gárda 1934-ben és 1938-ban is kiesett az első fordulóban. Aztán hosszú csend következett egészen 1974-ig.

Az NSZK-ban rendezett viadalra a hollandok minden idők egyik legnagyszerűbb csapatát küldték el, az ún. totális futball mestereit. A '74-es holland válogatott elsősorban arra az Ajaxra épült, amely 1972-ben és 1973-ban is bajnoki címet nyert Hollandiában, méghozzá úgy, hogy hazai pályán két szezonon keresztül száz százalékos maradt (46 meccs, 46 győzelem). A csapat sikereinek titka egy új játékrendszer volt: a pályán a játékosoknak nem volt kötött pozíciójuk, a kapuson kívül mindenki azon a poszton játszott, ahol éppen szükség volt rá. A 22-es holland keretbe így csak olyan szuperatléták kerülhettek be, akik a legtöbb poszton megállták a helyüket: Ruud Krol, Theo de Jong, Johan Neeskens, a Van de Kerkhof-ikrek és a Barcelona csillaga, Johan Cruyff. A hollandok '74-ben tornádóként söpörtek végig a mezőnyön, a két csoportkör során földbe döngölték a bolgárokat (4-1), az uruguayiakat (2-0), az argentinokat (4-0), a kelet-németeket (2-0) és a címvédő brazilokat (2-0) is. A nagy menetelés során Neeskens öt, Johnny Rep négy, Cruyff pedig három gólig jutott. A döntőre viszont elfogyott a csapat lendülete: a házigazda NSZK elleni találkozót 2-1-re elveszítették, holott a második percben már vezettek Neeskens büntetőjével (azelőtt, hogy egyetlen német játékos is labdába ért volna).

1978-ban szintén be kellett érnie a narancssárgáknak az ezüsttel, ezúttal Argentínában. Az aktuális argentin politikai rendszer elleni tiltakozásból Johan Cruyff nem vett részt a tornán, ami meg is látszott a hollandok teljesítményén: ezúttal csak kínkeservesen vergődtek el a vb-döntőig: kikaptak Skóciától, ikszeltek Peruval és az NSZK-val is. A döntőben ismét a házigazda állta útjukat, az az Argentína, amely a Videla-rezsim árnyéktevékenységének köszönhetően komoly bírói hátszéllel jutott el a fináléig. A holland válogatottnak talán még sohasem szurkoltak annyian, mint az 1978-as döntőn, de a csapat végül egy parádés, hosszabbításos meccsen 3-1-re alulmaradt az albicelestével szemben. Vajon mi lett volna, ha Cruyff is a csapattal tart Argentínába? 


Lakosok száma: 16,8 millió fő (2014)

Terület: 41,5 ezer km2

Legnagyobb városok: Amszterdam (812 000), Rotterdam (618 000), Hága (509 000)

Egy főre jutó GDP: 46 073 $ (17.) – [ENSZ, 2012]

Születéskor várható élettartam: 81,5 év (19.)

Írástudatlanság: 1%

Főbb exporttermékek: műszaki felszerelések, alkatrészek, közszükségleti cikkek, ipari cikkek, üzemanyag

Rasszok: 81% holland, 5% európai, 2,5% indonéz, 2% török, 2% marokkói, 2% suriname-i, 4,5% egyéb


A hollandok következő nagy generációja Seedorffal, Davidsszal, Kluiverttel, Bergkamppal és a De Boer-fivérekkel az 1998-as torna nagy esélyese volt, de a csapat végül az elődöntőben elvérzett a Brazíliával vívott tizenegyes párbajban, majd a bronzmeccsen kikapott a horvátoktól is. A holland közvélemény a kudarcért a válogatási rendszert okolta, a szurkolók szerint a csapatba túl sok fegyelmezetlen suriname-i származású játékos került be. Hogy ez így volt-e, arra már sohasem kapunk választ, az viszont tény, hogy a következő években a holland válogatottba már sokkal kevesebb színesbőrű labdarúgó játszott, mint korábban, a hollandok eredményei azonban ettől nem lettek jobbak: 2002-ben ki sem jutottak a vébére, 2006-ban pedig már a nyolcaddöntők után csomagolhattak.


A 2010-es esztendő viszont egy újabb finálét, és egy újabb ezüstérmet hozott Hollandiának. Azt már a selejtezők során látni lehetett, hogy az Oranjéval számolni kell Dél-Afrikában, a gárda ugyanis száz százalékos teljesítménnyel kvalifikálta magát a tornára. A jó sorozat Afrikában is folytatódott: Robbenék Dániát, Japánt, Kamerunt, Szlovákiát, Brazíliát és Uruguayt is eltakarították az útból. A spanyolok viszont kifogtak rajtuk, pedig a fináléban minden legális és illegális eszközt bevetettek annak érdekében, hogy földbe döngöljék Xaviékat. Ahogy '74-ben a hollandokért szorított a világ kulturáltabb fele, úgy 2010-ben - nagyjából húsz percet követően - a spanyolok felé fordult a semleges nézők szimpátiája.


Vb-mérleg: 43 meccs, 22 győzelem, 10 döntetlen, 11 vereség, 71-44-es gólarány
Vb-gólkirály: Johnny Rep (7 gól)
Legemlékezetesebb meccs: NSZK-Hollandia 2-1 (1974)
Szórakoztatósági faktor: 8


Olykor-olykor az argentinok is beleszaladnak egy csúnya vereségbe. 


1974: Hollandia-Argentína 4-0


Az első ezüstérem. Beckenbaueréket nem hatotta meg a totális foci. 


1974: NSZK-Hollandia 2-1



A második ezüstérem. Hátszél ide, hátszél oda, azért az argentinoknak is jó csapatuk volt. 


1978: Argentína-Hollandia 3-1 (hosszabbítás után)



Szenzációs játékosok, szenzációs gólok és Guus Hiddink sűrű, barna bajusszal. 


Hollandia-Dél-Korea 5-0 (1998)


A harmadik ezüstérem. Az újabb elveszített döntő miatt sajnáltuk a hollandokat, de a Van Bommel-, Heitinga- és De Jong-féle mészárosokból nem kérünk. 


2010: Spanyolország-Hollandia 1-0 (hosszabbítás után)



(hb)

További cikkek a rovatban

Gólöröm

, D. Bányász Gergő

Gólöröm

Mit kap az a játékos, aki gólöröm miatt leveszi a mezét? Sportszerűtlen viselkedés miatt sárga lapot. Uff

Tovább

Futball a földi pokolban

, Nádudvari Péter

Futball a földi pokolban

Hetvenkét éve, 1945. január 27-én szabadult fel a történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának helyszíne, az auschwitzi lágerkomplexum. A krematóriumok között időnként futballmérkőzéseket rendeztek.

Tovább

Kisbeszéd-töredék a szünetről

Nos, csak a kép kedvéért, kedves magyar bajnokság, jó hír, hogy páran lessük még a monitort, a takarót. Kevésbé jó: nem mindig tudjuk, hogy amit látunk az a valóság, vagy végtelenített felvételről valami régi program. Azaz, hogy élsz e még egyáltalán. Nagygéci Kovács József a "szünetről".

Tovább

„Tengerben a tenger”

Július 14-én, csütörtökön, 66 éves korában meghalt Esterházy Péter író, Esterházy Márton testvére. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF egy személyes történetet idéz fel a futball iránt rajongó EP-ről. Jelen időben beszélünk róla.

Tovább

„Magyaros, csípős”

, Focitipp Official

„Magyaros, csípős”

Állandó posztolónk, SZOMBATHY PÁL újságíró tökélyre fejlesztette a minimált az előzetes esélylatolgatás során. Rövid, de velős. Eb-körkérdések.

Tovább

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

, focitipp

Magyarország futballban is világirodalmi tényező

A cím legföljebb azok számára szorulhat némi magyarázatra, akik nem hallottak még a magyar íróválogatottról. Remélhetőleg ők vannak kevesebben. Különösen ama három feledhetetlen famagustai (Észak-Ciprus) nap után, amikor a csapat nemzetközi színtéren is – újra – letette névjegyét. Nem is akárhogy! –…

Tovább

Kőrösi Zoli halálára

, Szegő János

Kőrösi Zoli halálára

Tegnap meghalt egy magyar író, aki szeretett focizni, és tudott is írni a fociról. A logikai láncolatból ne maradjon ki az se, hogy tudott is focizni, és szeretett is írni. Szegő János búcsúzik tőle.

Tovább

Nyerjen könyveket a Focitippel!

, focitipp.hu

Nyerjen könyveket a Focitippel!

Itt a Focitipp nagy könyvnyeremény-akciója. Hat nyertes összesen 18 könyvet nyerhet meg a játékban, amely a Facebookon zajlik.

Tovább

A Professzor visszaemlékezései

, Kiss Tibor Noé

A Professzor visszaemlékezései

Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent – de azért várjuk a folytatást. Könyvkritika.

Tovább

Egy Dózsa-regény vége

, Szegő János

Egy Dózsa-regény vége

Szusza, Bene és Törőcsik – három egykori futballsztár egy fotón. Szegő János új sorozata a kultúrszekcióban: "egy kép alá".

Tovább