Brazíliának jobban kell a bronzérem

Brazíliának jobban kell a bronzérem

, hb

Ma este a brazilvárosi Estadio Nacionalban lejátszák a világbajnokság utolsó előtti mérkőzését, a Brazília-Hollandia bronzmeccset. Előzetes.



Eltérő motiváció
A találkozóra az együttesek gyökeresen eltérő lelkiállapotban készülnek. A házigazda brazilok a németek elleni 7-1-es zakó után felszívták magukat, és fogadkoznak, hogy legalább a bronzérmet megszerzik a hazai tornán. Ennek megfelelően beindult a propaganda gépezet is. Péntek délelőtt a sérült, még épphogy csak bicegő Neymar mondott (kamerák előtt) lelkesítő beszédet a társaknak az edzőtáborban, délután pedig már arról lehetett olvasni, hogy Luiz Felipe Scolari állása sincs veszélyben. Okos húzás ez a szövetség részéről: ha a főnököt nem vonják felelősségre, elvileg senkinek sem kell félnie attól, hogy többé nem húzhatja magára a címeres mezt, és talán mindenki jobban odateszi magát az utolsó találkozón. Szükség is lenne erre. Ha a házigazdák a brozmeccset is elbukják, az akár katasztrófához is vezethet a forrongó Brazíliában.

A hollandok ezzel szemben legszívesebben le sem játszanák a meccset, legalábbis a szövetségi kapitányuk, Louis van Gaal nyilatkozataiból erre lehet következtetni. A holland mester az elmúlt két nap során többször is hangoztatta, hogy szerinte a helyosztót már évtizedekkel ezelőtt el kellett volna törölni a világbajnokságokon. Mert felesleges, lerombolja a vesztes presztízsét és igazságtalan azzal a csapattal szemben, amelyik később játszotta az elődöntőjét (ez jelen esetben Hollandia). Pedig nem akármilyen meccs lesz ez Van Gaal számára sem, a taktikai zseni utolsó alkalommal ül a holland válogatott kispadján (a vébé után a Manchester Unitedhoz szerződik), és ez az első alkalom, hogy egy nagy futballtornán éremért harcolhat.


Bronzos múlt

A holland válogatottnak viszont ez már az ötödik világbajnoki helyosztója története során. Az oranje korábban három döntőt (1974, 1978, 2010) és egy bronzmeccset játszott, és az összes találkozót elbukta. A harmadik helyért 1998-ban szállt harcba az együttes Horvátország ellen (1-2). Brazília TOP 4-es múltja ennél valamivel gazdagabb, a selecao a tizedik világbajnoki érmét gyűjtheti be, amennyiben megnyeri a találkozót. Bronzból eddig kettőt szedtek össze a dél-amerikaiak, az elsőt 1938-ban, a másodikat negyven évvel később. Emellett van egy elveszített bronzmeccsük is, 1974-ből. A legfrissebb bronzéremmel kapcsolatos emléke a brazilok szövetségi kapitányának, Luiz Felipe Scolarinak van, aki 2006-ban a portugál válogatott kispadján nézhette végig, ahogy a németek 3-1-re lemossák a sztároktól hemzsegő csapatát.

Hollandia és Brazília világbajnoki bronzmérkőzései

 

1938 Brazília-Svédország 4-2
1974 Brazília-Lengyelország 0-1
1978 Brazília-Olaszország 2-1


1998 Hollandia-Horvátország 1-2


Egymás ellen

A világbajnokságokon (és egyáltalán tétmeccsen) egyébként ez lesz a két együttes ötödik egymás elleni összecsapása. Az eredmény egyelőre 2-2, de csak ami a továbbjutást illeti, a felek ugyanis az 1998-as torna elődöntőjében 1-1-re végeztek, és a brazilok csak büntetőkkel harcolták ki a döntőbejutást. Azon a találkozón az a Patrick Kluivert szerezte a hollandok egyenlítő gólját, aki jelenleg Van Gaal segítőjeként ténykedik. Barátságos meccsen emellett még hétszer néztek farkasszemet a csapatok. A mérleg: két brazil siker, egy holland győzelem és négy döntetlen.


Brazil-holland meccsek a vébéken

 

1974 Brazília-Hollandia 0-2 (második csoportkör)
1994 Brazília-Hollandia 3-2 (negyeddöntő)
1998 Brazília-Hollandia 1-1, büntetőkkel 4-2 (elődöntő)
2010 Hollandia-Brazília 2-1 (negyeddöntő)


Esélyesebb hollandok 

A világbajnokságon volt két együttes, amellyel mind a brazil, mind a holland válogatott megmérkőzött: Mexikó és Chile. Brazília mindkettővel ikszelt (0-0, 1-1), Hollandia viszont két győzelemmel jött ki a párharcokból (2-1. 2-0). A torna alatt igazán nagy skalpot is csak a hollandoknak sikerült begyűjteniük, mikor a csoportkörben 5-1-re lemosták a világbajnok Spanyolországot. Érdekesség, hogy a Furia Roja volt az egyetlen európai csapat, amellyel Hollandia a vébén összeakadt. Az oranje teljesítménye mindezek ellenére nem volt meggyőző az egyenes kieséses szakaszban. Mexikót csak egy utolsó percben kapott, erősen véleményes büntetővel tudták legyűrni, a következő két meccsükön pedig nem találtak a kapuba. Vagy más szavakkal: az egyenes kieséses szakaszban összesen 330 percet fociztak, de csak egyetlen percig álltak továbbjutásra. Brazília a csoportkört követően kiszámíthatatlan volt: Chile ellen szenvedett, Kolumbia ellen remekelt, Németország ellen összeomlott. Talány, hogy ma este melyik arcát fogja mutatni az együttes.

Út a bronzmeccsig

 

Brazília
Brazília-Horvátország 3-1
Brazília-Mexikó 0-0
Kamerun-Brazília 1-4
Brazília-Chile 1-1, tizenegyesekkel 3-2
Brazília-Kolumbia 2-1
Brazília-Németország 1-7


Hollandia
Spanyolország-Hollandia 1-5
Ausztrália-Hollandia 2-3
Hollandia-Chile 2-0
Hollandia-Mexikó 2-1
Hollandia-Costa Rica 0-0, tizenegyesekkel 4-3
Hollandia-Argentína 0-0, tizenegyesekkel 2-4


Főszereplők

A legfrissebb hírek szerint Robin van Persie nem lép pályára a találkozón a holland csapatban, a támadó továbbra is gyomorproblémákkal bajlódik. A csapatkapitányt nagy valószínűséggel Klaas-Jan Huntelaar pótolja a támadósorban. A braziloknak is csak egy nagy hiányzójuk van, Neymar, aki még a Kolumbia elleni negyeddöntőben szenvedett csigolyatörést. A brazil sajtóban pletyka szinten felmerült, hogy Scolari ezúttal kihagyja a sokat kritizált Fredet a kezdőből, és Jóval kezd elől. Eltiltott játékosa egyik csapatnak sincs, a brazilok elődöntőjét két sárga lap miatt kihagyó Thiago Silva is ott lehet már a pályán.

Brazília-Hollandia

Világbajnoki bronzmérkőzés
Estadio Nacional, Brazilváros
Vezeti: Djamel Haimoudi (Algéria)


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább