Nincs remény

Nincs remény

, hb

Aki azt hitte, hogy az amszterdami 8-1 volt a magyar labdarúgás legdicstelenebb pillanata, azt ki kell, hogy ábrándítsuk. A magyar futball mélypontja a tegnapi Magyarország-Portugália U19-es Eb-találkozó volt.



Kedd este a magyar U19-es labdarúgó válogatott a második mérkőzését is elveszítette a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Az Ausztria elleni 3-1-es zakót követően a mieink most 6-1-re kaptak ki Portugáliától a felcsúti Pancho Arénában, így jelenleg pont nélkül állnak a csoportjukban. A magyar játékosok tanácstalanul, megilletődötten, ad hoc jelleggel futballoztak a luzitánok ellen, fizikailag nyomába sem értek az ellenfélnek, a meccs végi bakiparádét pedig kifejezetten fájdalmas volt már nézni. A mieink az utolsó negyed órában csak csúszkáltak és botladoztak a gyalázatos állapotban lévő talajon (egy rendes vízelvezető rendszert nem ártott volna építeni a templom-stadion hibridben), miközben a passzaik rendre az ellenfél középpályásainál kötöttek ki, és ez a meglévő három mellé újabb három bekapott gólt eredményezett.

Mielőtt azonban a 17-18 éves, középiskolás kölykökből álló csapatról leszednénk a keresztvizet, tartsuk szem előtt, hogy ezeket a srácokat fizetett "szakemberek" válogatták össze, készítették fel a tornára, és menedzselték a mérkőzés alatt. Az egyikük a szövetségi kapitány, Mészöly Géza volt, aki a találkozót követően teljesen kikelt önmagából, és a sajtótájékoztatón szidni kezdte a játékosait. Egyesével, név szerint, néhányukat a nyomaték kedvéért többször is megemlítve. Mészöly szerint Tamás Krisztián, Kalmár Zsolt, Nagy Dominik, Asztalos Dávid és Farkas Zoltán hibái miatt szenvedett katasztrofális vereséget a csapat, ha az ő bakiik nincsenek, a portugál válogatott csak két-három góllal lett volna jobb a mieinknél. Mert hát "Portugáliát akkor sem tudtuk volna megverni, ha behugyozunk" - világosított fel minket a mester. De mondott ennél cifrábbakat is. Megtudtuk, hogy a magyar válogatott tagjai eszetlen dolgot tettek, mikor a szépítő góljuk után, 3-1-es hátrányban támadni kezdtek, és kevésbé koncentráltak a védekezésre. Az addig kiváló, 2-6-os gólarányunk így ugyanis odalett, és a vb-kvalifikációt tekintve "Izrael ellen így már nem jó az iksz."


Itt tartunk. A magyar utánpótlásnevelés olyan emberek kezében van, akikben a pedagógiai érzéknek egy cseppnyi nyoma sincs, akik leteremtik a játékosokat, ha hátrányban gólt szeretnének rúgni, akik a saját csapatukat mélységesen lenézik, és akiknek egy hazai rendezésű Európa-bajnokságon az az elsődleges céljuk, hogy ikszeljünk le az izraeliekkel, és jobb gólaránnyal előzzük meg őket a csoportban. Ezek után már teljes mértékben megértjük azt, hogy a magyar nagyválogatott játékosai miért szenvednek önbizalomhiányban egy Románia vagy Dánia szintű csapat ellen is, és az esetek nagy többségében miért produkálnak a bukarestihez hasonló lelketlen - vagy Mészöly stílusánál maradva - beszari játékot a pályán. Egyszerűen, ezt tanulják. Vagy helyesebben: ezt nevelik beléjük.


(hb)


A cikk elején látható kép forrása: nemzetisport.hu

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább