A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

A "Futball Hete": Misszió vagy bisznisz?

, hb

Ma este elrajtol az Eb-selejtezők második (és aztán a harmadik) köre, avagy jön a "Futball Hete". De kell ez nekünk?



52 meccs, 6 nap alatt - ezzel a szlogennel próbálta népszerűsíteni az UEFA az újjászervezett Eb-selejtezős rendszert, amelynek lényege, hogy a korábban két nap alatt ledarált meccseket ezúttal fogyaszthatóbb mennyiségben tálalják a közönségnek: egy napon csupán nyolc-kilenc mérkőzést rendeznek, de a kétfordulós fieszta csaknem egy hétig tart. Az UEFA szerint a változtatásra azért volt szükség, hogy a televízión keresztül a korábbinál jóval több ember követhesse élőben az eseményeket, az igazság viszont az, hogy az átalakításnak leginkább üzleti okai voltak. Az új rendszer segítségével az európai szövetség nagyjából háromszor annyi mérkőzést tud rásózni a tévétársaságokra, mint korábban, olyanokat is, amiknek a közvetítési jogát az érintett országok csatornáin kívül egyébként a kutya sem venné meg. Az új rendszer ellen az angol újságírók máris lázadoznak: egyesek szerint a focimaratonnal az Eb-selejtezők elveszítik korábbi különleges aurájukat, és esti "háttérzajjá" degradálódnak. Van ebben némi igazság. Képzeljük csak el, mennyire lenne különleges a Premier League-ben a karácsony másnapi "Boxing Day" ha ugyanúgy két-három napig tartana, mint egy hagyományos forduló!

Persze az UEFÁ-t is meg lehet érteni. A szervezet egyrészt semmi rosszat nem tesz azzal, hogy több meccset juttat el a futballrajongókhoz, másrészt a közvetítési díjakból az egyes szövetségek is részesülnek, így az európai lista végén kullogó csapatok is több pénzhez jutnak, mint korábban. Ráadásul a sorsolás szeszélyéből adódóan idén lennének olyan fordulók, amelyekből a régi rendszer szerint nem sokat profitálnának az érintettek, mert a meccseket a semleges országokban nagyon nehéz lenne eladni. Ilyen lesz a ma este rajtoló dupla kör is. Az 52 meccs között csupán egy olyan lesz, ahol két, a brazíliai vébét megjárt együttes meccsel egymással (Bosznia-Hercegovina-Belgium), igazán nagy csatára pedig csupán a lengyel-német, a svéd-orosz és talán a román-magyar összecsapáson lehet számítani (főleg a történelmi előzmények miatt). Ezek mellett pedig lefutott meccsek hada jön: Anglia-San Marino, Belgium-Andorra, Luxemburg-Spanyolország, Málta-Olaszország, Svédország-Liechtenstein.


Nagy részét láthatjuk is tévében. Alig várjuk.


(hb)

További cikkek a rovatban

Színház az egész (futball)világ!

, Kiss László

Színház az egész (futball)világ!

Tartozom egy vallomással. Nem másnak, magamnak. Egy ideje alig nézek focit. A tabellákat persze frissítem, minden nap, szünet nélkül.

Tovább

Ki lesz a Focitipp szakértője?

, Focitipp Official

Ki lesz a Focitipp szakértője?

Tippjátékot indítunk a Focitippen, amely miatt egész évben lesz miért izgulni: az alábbi kérdésekre ugyanis a válaszokat csak jövő tavasszal kapjuk majd meg.

Tovább

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

, kl

"Most már olyan komoly baj csak nem jöhet"

Sokszor mondják, felejtsük el az Aranycsapatot és ez igaz, de emlékezni mindig kell valamire. Az elmúlt időszak legnagyobb futballsikere továbbra is egyértelműen a Fradi BL-szereplése volt az 1995/96-os idényben. 1995. augusztus 9-én, a Fradi megtette az első lépést. Húsz évvel ezelőtt. Emlékezünk.…

Tovább

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

, kl

”Rúgtunk egy öngólt, aztán még egyet”

A Videoton megszerezte első győzelmét a 2015/16-os idényben, de a diósgyőri mérkőzés mégsem erről marad emlékezetes.

Tovább

Bepalizva

, hb

Bepalizva

Dárdai ment, de az erkölcsi győzelem a miénk. Legalábbis papíron.

Tovább

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

, ktn

Idézzük fel az Egervári-korszakot!

A finnekkel szemben hagyományosan szerencsések vagyunk, de most nem csak ebben bízhatunk. A "tavaszi idény" utolsó selejtezője következik a magyar válogatott számára, Helsinkiben. Hatalmasat léphetünk a továbbjutás felé.

Tovább

Focira várva

, ktn

Focira várva

Az idei Afrikai Nemzetek Kupájáról hiányzik az afrikai futball két legnagyobb csillaga: Samuel Eto' és Didier Drogba. Érdemes lesz nézni a meccseket?

Tovább

Egy elpocsékolt évről

, ktn

Egy elpocsékolt évről

Eltelt egy év, és ismét a bukaresti román-magyar meccset várjuk.

Tovább

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

, ktn

José Mourinho és a magyar utánpótlásnevelés

Ne szépítsük, borzasztó szomorú volt nézni ezt a riportnak álcázott vergődést. - Jegyzet a Sport TV felejthetetlen José Mourinho-interjúja ürügyén.

Tovább

Calcio: itt a vége?

, ktn

Calcio: itt a vége?

Augusztus 11-én elnököt választ az Olasz Labdarúgó-szövetség. A voksolásnak ezúttal tényleg komoly tétje van.

Tovább