Dárdai barátja Dárdait másolná

Dárdai barátja Dárdait másolná

, ktn

OTP Bank Liga, 15. forduló

Hétvégén rendezték a magyar NB I. 15. fordulóját, azaz féltávhoz ért a mezőny. A Videoton biztosan vezeti a tabellát, a Haladás és a Pécs mélyrepülésben.



Sorra érkeznek a rossz hírek Berlinből, a Hertha klubmenedzsere előbb a német sajtóban nyilatkozott, majd a Nemzeti Sport megkeresésére is ugyanazt mondta: Dárdai Pál visszatér Berlinbe, ahol tovább dolgozik majd a Hertha utánpótláscsapatainál, valamint folytatja edzői tanulmányait. Punktum. Mi meg szipogunk tovább, hosszú ideje Dárdai Pál tűnt az egyetlen értelmes megoldásnak a válogatott szövetségi kapitányi posztjára - csakhogy, aki jó, arra Németországban is számítanak.

Marad nekünk az NB I. Mindjárt itt van a pénteki nyitómeccs, a Kecskemét-Újpest. A végeredmény már a szünetben kialakult, a frissen igazolt Kim Ojo nevetséges és Balogh Balázs peches öngóljával a Kecskemét nyert. "Az NB I arra biztosan jó lenne, hogy felépítse magát, rúgjon tizenöt-húsz gólt, aztán visszatérjen nyugatra" - mondta az Újpestben debütáló Ojóról augusztusban egykori csapattársa, Korcsmár Zsolt. Az újpesti szurkolók remélhetik, hogy a nigériai csatár hamarosan gólokkal jelentkezik majd.


Szomorú hangulatban buszoztak haza a hatos úton Dunaújvárosból a paksiak, az Eszperantó úti stadionban 1:0-ra győzött a hazai csapat. A Paks őrzi ugyan harmadik helyét a tabellán, azonban a játékosok hét közben még az újvárosi vereségnél is rosszabb hírt kaptak. A HVG által közölt cikkben a paksi polgármester bejelentette, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. felbontotta szerződését a klubbal, amely így százmilliós támogatástól esik el. "Őszintén szólva nagyon rosszul esik" - tolmácsolta társainak véleményét Kiss Tamás paksi focista.


Szombathelyen és Pécsen tragikus a helyzet, mindkét csapat gyönge formát mutat. A Haladás zsinórban öt, a Pécs sorozatban hat bajnoki mérkőzést veszített el. A szombathelyieknél négy mérkőzés óta Szentes Lázár az edző, akinek az irányítása alatt a zöld-fehérek még gólt sem szereztek (gólkülönbség: 0:8). "Belátom, ez védhetetlen" - értékelte a teljesítményt Szentes. A pécsi kispadon ülő Kulcsár Árpád viszont a nyíregyházi 0:4 után is mintha álomvilágban élne. "Két-három hét alatt nem lehet csodát tenni, bár éppen barátom, a szövetségi kapitányként beugró Dárdai Pál bizonyította, hogy olykor egy hét alatt is a saját arculatára tudja formálni a csapatot az edző - igaz, ő a játékosait maga válogatta, ez a Pécs pedig erősítésre szorul" - fogalmazott a tréner. Jó tudni, hogy barátok Dárdaival.


Az már az MTK veresége (MTK-Diósgyőr 0:2) után eldőlt, hogy a bajnokság félidejében biztosan a Videoton zár az első helyen. A vasárnap délutáni Videoton-FTC bajnokin az volt a tét, hogy a 2014-es idény végi elsőséget is bebiztosítja-e a fehérvári csapat. Ez nem sikerült: a 0:0 azt jelenti, hogy a hátralévő két idei kör során az MTK még beelőzheti a Vidit. A piros-kékek egyébként végig irányították a találkozót, a Fradi többször is Dibusz kapusnak köszönhette, hogy nem kapott gólt. Dolléknak mintha jobban menne, ha nem ők az esélyesek. A Fradi masszív volt és unalmas - mint ahogy a rangadó is.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább