Van, aki már gratulált a Videotonnak a bajnoki címhez

Van, aki már gratulált a Videotonnak a bajnoki címhez

, ktn

OTP Bank Liga, 16. forduló

Öt ponttal vezeti a tabellát a Videoton az MTK előtt, de mégis mintha fényévekkel járna a riválisok előtt. A Vidi Pápán 5:0-ra nyert, s a legtöbben már bajnoknak tekintik.



Eldőlt, hogy a 2014-es év végén biztosan a Videoton zár majd a tabella első helyén. A fehérváriak szombaton Pápára látogattak, ahol egy laza ötöst gurítottak a hazai együttesnek. Szegény Szűcs Lajos élete egyik legrosszabb meccsét jegyezhette fel, a második félidőben két gólnál is hatalmasat hibázott a pápai kapus. Sokak szerint a kiválóan focizó Videoton nemcsak félidőben áll majd a tabella élén, hanem a záráskor is. "Gratulálok a Videoton bajnoki címéhez" - mondta a találkozó utáni értékelésében Lengyel Ferenc, pápai tréner.

Mondott mást is, kritizálta például a csapatát. "Ennél azért többre számítottam" - fogalmazott a vérszegény futball láttán. S tett egy megjegyzést a játékvezetőre is, aki még csak sárgát sem mutatott fel Juhász Rolandnak, aki a 4. percben egy szerencsétlen ütközés során eltörte a hazaiak román légiósának, Andrei Coroiannak a lábát. "Juhász, ha eltörted a lábát, véged van, azt jobb, ha tőlem tudod" - ordította egy pápai néző (Juhász állítása szerint a pápai klubelnök egyik vendége) a 21. percben, de aztán a pápaiak lassan beletőrödtek a meccs folyásába: 0:5. A találkozó után egyébként Juhász Roland telefonon kért elnézést az aranyosgyéresi születésű pápai játékostól. Pápán a leendő bajnokot 400 néző látta.


Fantasztikus izgalmakat hoztak a budapesti meccsek! Az MTK-Pécs találkozón a vendégek kispadján bemutatkozott Robert Jarni, a Juventus egykori klasszisfutballistája. A 46 éves horvát edzőként utoljára a Sarajevo csapatánál dolgozott, s most a pécsieket kellene kihúznia a csávából. A debütálás nem sikerült, az MTK 3:2-re győzött a találkozón. Amelyen, s ez egyre inkább a modernkori magyar bajnokság egyik jellemzője, a csapatoknak sikerült vesztett állásból megfordítaniuk a találkozót, egészen különleges küzdőszellemről tanúbizonyságot téve! A Bozsik stadionban hamar vezetett az MTK, de a Pécs nem adta fel, s már a szünet előtt fordított, azonban az MTK sem adta fel, és a második félidőben a fővárosi csapatnak is sikerült fordítania. Azon szinte már meg sem lepődik senki, hogy a másik olyan meccs, amelyen a 16. forduló pénteki és szombati találkozóin mindkét csapat betalált, ugyancsak "fordításos" volt: az Üllői úton a Ferencváros a félidei 0:1 után győzött 3:1-re a Kecskemét ellen.


Kár, hogy a szurkolók nem látják ezeket a fantasztikus mérkőzéseket. A bajnokság előző fordulójának ismét arcpirítóan alacsony volt, összesen 14 501 szurkoló ment ki a stadionokba (ez átlagban 1812 nézőt jelent). Jellemző, hogy az előző két idény bajnokának mérkőzésére (Győr-DVSC) is alig kétezren voltak kíváncsiak a helyszínen.


(ktn)

[kép: vidi.hu]

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább