A 2014-es év, számokban

A 2014-es év, számokban

, focitipp.hu

Az óév legfigyelemreméltóbb statisztikái.



3,43 millió ember látogatott ki a brazíliai világbajnokság 64 mérkőzésére. Ez a legmagasabb nézőszám az 1994-es amerikai torna óta. A meccseket átlagosan 53592 néző tekintette meg a helyszínen, ami ugyancsak rekordnak számít az elmúlt húsz évet tekintve.

963 mérkőzéssel, 13 angol bajnoki címmel és két Bajnokok Ligája-elsőséggel a háta mögött májusban befejezte aktív pályafutását Ryan Giggs. Egy érdekesség: a Manchester United legendája több bajnoki címmel rendelkezik, mint az angol csapatok nagy része. A United mellett ugyanis csak a Liverpool szerzett története során 13-nál több ligaelsőséget.


300. válogatott mérkőzését is lejátszotta októberben Christie Rampone az USA női csapatában. A 39 esztendős középhátvéd így a második játékos lett a futballtörténelemben, aki elérte a 300-as határt. Korábban erre a bravúrra csak egykori csapattársa, Kristine Lilly volt képes.


171 gól született összesen a brazíliai világbajnokság mérkőzésein (átlagosan 2,67), ami csúcsbeállítás. Ilyen mennyiségű találatot eddig csak az 1998-as franciaországi tornán termeltek a csapatok.


87 éves klubrekordot döntött meg Lionel Messi a Barcelonánál márciusban, mikor belőtte pályafutása 369. gólját az együttes mezében. Az argentin zseni Paulino Alcantarát taszította le a csúcsról az Osasuna elleni, 7-0-ra megnyert találkozón. Messi ráadásul stílusosan döntött rekordot: barcelonai karrierje 25. mesterhármasával.


83 méter - ilyen távolságból szerzett gólt szeptemberben Moritz Stoppelkamp a Bundesligában. A Paderborn középpályása tíz méterrel javította meg Giorgos Tzavellas korábbi német rekordját.


57 gól, 58 gólpassz, 90 győzelem - ezekkel a mutatókkal búcsúzott el októberben a 157-szeres válogatott Landon Donovan az USA nemzeti csapatától. A futball történetében csupán tíz olyan futballista van, aki 157-nél többször szerepelt hazája csapatában, és Donovan pechjére, egyikük az ugyancsak amerikai Cobi Jones (164). A LA Galaxy ikonja tehát az amerikai rekordról lecsúszott, egy ligarekordot azonban még begyűjtött, mielőtt decemberben a klubfutballtól is visszavonult volna: megszerezte karrierje hatodik bajnoki címét az amerikai profi ligában.


50. alkalommal szerzett gólt a svéd válogatottban Zlatan Ibrahimovic az északiak szeptemberi, észtek elleni mérkőzésén. Ibra ezzel a válogatott történetének legeredményesebb játékosa lett, megelőzve a 49 gólos Sven Rydellt, aki 1932 óta tartotta a csúcsot.


39 év elteltével a brazil válogatott vereséget szenvedett tétmeccsen hazai pályán. A kanárikat a világbajnokság elődöntőjében Németország gázolta le 7-1-re. A brazilok ezt megelőzően csak egyszer kaptak hét gólt egy találkozón - még 1932-ben. Ami pedig a németeket illeti: a vébék történetében ez volt az első alkalom, hogy egy csapat hétszer is betalált az elődöntőben.


34 mérkőzést és nyolc évet követően ismét kikapott hazai pályán a spanyol válogatott. A hispánok világrekord hosszúságú menetelésének szintén a németek vetettek véget, egy novemberi barátságos találkozón. A spanyolok szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque ekkor szenvedett először vereséget csapatával hazai pályán.


33 veretlenül megvívott hazai tétmeccs után Nigéria is kikapott otthon. A Szuper Sasokat szeptemberben Kongó kényszerítette térdre (2-3). Az utolsó csapat, amely tétmérkőzésén legyőzte Nigériát hazai pályán az Algéria válogatottja volt, egy 1981-es vb-selejtezőn.


23. mesterhármasát szerezte a spanyol élvonalban néhány hete Cristiano Ronaldo, amivel megdöntötte Alfredo Di Stefano és Telmo Zarra korábbi rekordját. A portugál támadó ráadásul kiválóan időzített: a Celta Vigo elleni harmadik góljával 200 találathoz érkezett a spanyol élvonalban.


21. gólját lőtte az El Clásicókon Lionel Messi, így márciusa óta már ő, és nem Alfredo Di Stefano számít rekordernek e tekintetben. Messi a 4-3-s barcelonai győzelmet hozó a tavaszi klasszikuson egy triplával utasította maga mögé a madridi ikont. Messi mindemellett az első barcelonai játékos lett, aki mesterhármast ért el a Bernabéuban.


16. találatát is megszerezte a világbajnokságokon Miroslav Klose, aki ezzel letaszította az örökranglista éléről a brazilok korábbi csillagát, Ronaldót. A veterán német támadó ráadásul éppen a brazilok elleni elődöntőben vette el a Fenomén csúcsát. Klose a nagy nemzetközi tornákon (vb, Eb) összesen 19-szer volt eredményes, minden európai játékosnál többször.


14 gólt kapott a brazil válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon. Rendező országtól ez negatív rekord. A kanárik emellett 1940 óta először veszítettek el két egymást követő hazai mérkőzést - mindezt 1-10-es gólkülönbséggel.


10. bajnoki elsőségének örülhetett májusban Spanyolországban az Atlético Madrid. A matracosok a váratlan sikerrel egy kilencéves hagyományt szakítottak meg a La Ligában: az elmúlt kilenc esztendőben kivétel nélkül a Real Madrid-Barcelona kettősből került ki a győztes.


10 - Néhány héttel később a Real Madrid története 10. Bajnokok Ligája-győzelmével vigasztalódott, amit éppen a városi rivális Atlético kárára szerzett meg egy drámai, hosszabbításos mérkőzésen. A BL-rekorder blancók trénere, Carlo Ancelotti - a legendás Bob Paisley után - a második edző lett, aki háromszor is el tudta hódítani a BL-serleget (2x Milan, 1x Real Madrid).


3 vb-győzelem vándorolt zsinórban európai csapathoz, miután Olaszország (2006) és Spanyolország (2010) után Németország is magasba emelhette a serleget. A németek ráadásul első európai csapaként tudtak diadalmaskodni az amerikai kontinensen, ahol eddig kizárólag csak dél-amerikai csapatok ünnepelhettek világbajnoki címet.


2 évvel a klub megalapítását követően a Western Sydney Wanderers együttese megnyerte az ázsiai Bajnokok Ligáját. A fiatal egyesület az első ausztrál klub lett, amely felülhetett az ázsiai klubfutball trónjára.


2 komoly rekordot döntött meg két tripla segítségével öt napon belül Lionel Messi novemberben. A katalánok tizese előbb átadta a múltnak Telmo Zarra 53 éve fennálló gólcsúcsát a spanyol élvonalban (251, illetve 252 gól), majd Raúlt taszította le a BL-góllövőlista éléről (71, illetve 74 gól). Messinek az első a 30., a második a 31. triplája volt pályafutása során.

 

1 évvel azután, hogy a Gamba Oszaka felkerült a japán első osztályba, az együttes rögtön meg is nyerte a bajnokságot. Japánban eddig csupán egy újonc volt képes hasonló bravúrra: a Kasiva Reysol, 2011-ben.


Forrás: FIFA

További cikkek a rovatban

Dübörgő londoniak, verhetetlen párizsiak, és a lehengerlő Borsócska

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

, hb

Feltörekvő tinik, könnyed triplák és egy bizarr sorozat vége

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább

Különleges gólok, lehengerlő csatárok és egy verhetetlen thai csapat

, hb

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

, focitipp.hu

Az öreg portás, az ügyeletes gólgyáros és a nagy visszatérő

Rekordok, statisztikák, érdekességek az elmúlt napokból.

Tovább