Messi, a kockafej

Messi, a kockafej

, ktn

Mindkét keddi mérkőzés 2:1-gyel zárult, de nagy a különbség: a Barcelona idegenben győzött, és ezzel hatalmas előnyre tett szert, az odahaza győztes Juventusra viszont kemény meccs vár Dortmundban.



Vannak dolgok, amelyek nem változnak. Ilyen egy Manchester City-Barcelona párharc a Bajnokok Ligájában. Az olajpénzből összevásárolt City-sztárok összeszorítják a fogukat, küzdenek, harapnak, még a mezt is letépik a katalánokról. Jön a menetrend szerinti piros lap (most Clichy, igaz, vitathatóan), de ami lényegesebb, jön a menetrend szerinti vereség is. Mert a Barcánál mostanában nagybetűs futballisták játszanak, s ha Messi épp nincs aranylabdás formában, akkor van egy Luis Suárezük, aki tízszer gyorsabban eszmél, mint Kompany, és aki hat ManCity-bekk közé is képes a legjobb ütemben berobbanni, majd cipőheggyel a kapuba pöckölni a labdát.

A Barcelona megint eljátszogatott a Cityvel, és győzött 2:1-re, ahogy a két csapat korábbi két mérkőzését is megnyerte (tavaly, ugyancsak a nyolcaddöntő során: idegenben 2:0-ra, odahaza 2:1-re). Az újabb angol kudarcot követő mémek most is csak mérsékelten viccesek, többet elmond a Barcelona fölényéről Andrés Iniesta hőtérképe. A katalán szélsőnek a manchesteri mérkőzésen gyakorlatilag nem kellett visszafutnia csapata védekező harmadába. A Barcelona számára még az is belefért, hogy a 94. percben Lionel Messi kihagyjon egy tizenegyest, ráadásul igencsak kínos körülmények között: a Joe Hartról visszapattanó labdát az üresen tátongó kapuba fejelhette volna, de olyan ügyetlenül vetődött, hogy azt rossz volt nézni, a labda egy méterrel mellé szállt. Kockafej - így kommentálják az ilyen jeleneteket az ifiben.


A ManCity képviselői a vereség ellenére nem adják fel. Joe Hart például nagyon bizakodó, de őt alighanem még a meccs után is doppingolta az a tény, hogy kivédte Messi tizenegyesét. Ennél azért több kell Barcelonában, s a City helyzetéről sokat elmondott Manuel Pellegrini reakciója az első barcelonai gól után. Kompany tehetetlenül, fél térdre ereszkedve nézte végig, ahogy Suárez bombája elsüvít mellette, az edző arcáról pedig ezt olvashattuk le: "már megint...".


Már megint - ezt mondhatják a dortmundiak is. A Juventus és a Dortmund nyolcadszor találkozott egymással a nemzetközi kupaporondon, és a Dortmund nyolcadszor is kapott legalább egy gólt olasz ellenfelétől. A torinói mérkőzésen a Juventus 2:1-re győzött, Max Allegri taktikailag múlta felül ellenfelét, Jürgen Kloppot. A németek a mezőnyben sokkal energikusabban futballoztak, csak éppen a kétt izenhatoson belül voltak sokkal bizonytalanabbak, mint a Juventus játékosai. A mezőnyfölénnyel a Dortmund semmire sem ment, a vendégek lényegében egyetlen veszélyes helyzetet sem tudtak kidolgozni a mérkőzés során, góljukat is csak Giorgio Chiellini peches elcsúszásának köszönhették.


A hazaiaknál nagyot focizott Álvaro Morata. A Real Madridtól megvásárolt 22 éves csatár nemcsak a kapu előtt mutatott fel hatékonyságot (az első gólnál az ő lövése utáni kipattanót vágta be Tévez, a második gólt maga szerezte), hanem önfeláldozásból is jól vizsgázott. A védekezésből is kivette a részét, sokszor saját térfelének közepéig üldözte ellenfelét. Mert a Juventus ennyire zártan futballozott, s ennek ellenszerét nem találta a Dortmund, ami a visszavágó előtt rossz előjel a BVB számára. Aubameyang gyorsasága nem érvényesült a sűrű tömegben, Immobile pedig fizikailag nem tudta felvenni a versenyt a Juventus védőivel. A visszavágón Lewandowskival könnyebb lenne...


A nap játékosa: Luis Suárez (Barcelona)


Kétszer csapott le a Manchester City kapuja előtt Luis Suárez, az uruguayi csatársztár, ezzel csapata nagyot lépett a negyeddöntő felé. Suáreznek ezzel ugyanannyi gólja van a Bajnokok Ligájában, mint a spanyol bajnokságban (4).


(ktn)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább