Wenger a plafonon

Wenger a plafonon

, ktn

Sorozatban ötödször érhet véget a Bajnokok Ligája a nyolcaddöntőben az Arsenal számára, az angolok hazai pályán 3:1-re kikaptak az esélytelennek tartott Monacótól. Leverkusenben a Bayer 1:0-ra verte az Atlético Madridot.



Amikor az Arsenal a nyolcaddöntők sorsolásakor a rettegett csoportelsők helyett megkapta a kakukktojásnak számító Monacót, mindenki hátradőlt az Emirates-ben. Wengerék elkerülték a Barcelonát, a Real Madridot, az összes komoly ellenfelet. "Monaco. Ráadásul Arsene korábban ott dolgozott, ismeri a csapatot, mint a tenyerét. Vége a frusztrációnak" - így gondolkodott az átlagos Arsenal-drukker. Végre sikerülhet az, ami az utóbbi négy évben egyszer sem: bejutni a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.

2011-ben a Barcelona győzte le a legjobb tizenhat között a csapatot, Londonban 2:1-re nyert az Arsenal, a katalánok 3:1-es győzelemmel feleltek. Ezután következett az AC Milan elleni párharc, s az Allegri-féle Milan legnagyobb győzelme: 4:0 a San Siróban. A visszavágón csak ráijeszteni sikerült az olaszokra (3:0). 2013 és 2014 tavaszán a Bayern München állította megoldhatatlan feladat elé az ágyúsokat, akik már lényegében a hazai pályán elszenvedett vereség után kiestek (1:3, 2:0, illetve 0:2, 1:1).


Ami szerdán történt az Emirates-ben, arra nehéz magyarázatot találni. A Monaco 3:1-re győzött az Arsenal ellen, méghozzá teljesen megérdemelten. A franciák úgy játszottak, mint egy végtelenül dörzsölt, kegyetlen olasz csapat a kilencvenes években. Az Arsenal játékosai gyorsabbak, erősebbek és technikásabbak voltak, a franciák viszont okosabbak, és a futball - minden ellenkező híresztelés ellenére - legalább annyira az ész játéka, mint az erőé és az ügyességé. A Monaco játékosai olvasták a játékot, mindig tudták hová passzol az ellenfél. És volt erejük felérni a kapu elé, az első félidőben szerzett szerencsés találat után a másodikban lőttek két szép kontragólt (lőhettek volna négyet is).


Persze, az Arsenal is rúghatott volna négy gólt. Wenger foghatja arra a vereséget, hogy pechjük volt. Rutintalanok, mint mindig. Persze, világbajnok irányítóval (Özil) és középhátvéddel (Mertesacker). Túlizgulták. Ebben legalább van valami. A csereként beállt Oxlade-Chamberlain a hajrában gyönyörű gólt lőtt, ezzel 1:2-re módosult az eredmény. Az angolok akkor már percek óta ész nélkül támadtak, s az utolsó pillanatokban Oxlade-Chamberlain még megpróbált egy gyors ritmusváltást, de rálépett a labdára, elpattant tőle, Ferreira-Carrasco pedig a kapuig gyalogolt. Arsene Wenger lehet, hogy zseni, de a távolból, a semleges sarokból nézve némiképp korlátoltnak tűnik. Az Arsenal ugyanazt a futballt játssza húsz éve, de ha jön egy komoly pressinget megvalósító, drákói szigorúsággal védekező csapat, akkor a Wenger-bébik betojnak. És nincs, évek, évtizedek óta nincs alternatíva a rövidpasszos, angolos tiki-takára.


"Öngyilkos stílusban védekeztünk" - dühöngött a mérkőzés után Arsene Wenger, és a lapok sem fukarkodtak a kritikával. A Guardian "Monaco Horror Show"-ról írt a találkozó kapcsán; a Goal.com kommentárja szerint Wenger elérte a plafont ezzel a szisztémával, és innen nincs hová továbblépnie; a BBC rádióadásában pedig Martin Keown, a klub egykori védője jelentette ki, hogy az Arseanal nem mutatkozott profi csapatnak ezen a mérkőzésen. Márpedig ez is elsősorban az edző felelőssége.


A másik mérkőzésen is meglepetés született, azt ugyanis nem sokan gondolták volna, hogy a Bundesligában sem túl acélos Leverkusen legyőzi az Atlético Madridot. A németek az első félidőben még csak egy kapufáig jutottak (Spahic majdnem kettétörte a lécet), a szünet után már gólig is, Hakan Calhanoglu parádésan lőtt a rövid felsőbe. Az Atléticónak a visszavágon sem lesz könnyű dolga, ugyanis a kiállított Tiago mellett a sárga lapja miatt eltiltott Godín sem játszhat Madridban, ráadásul Leverkusenben kisebb sérülést szenvedett Siqueira és Níguez is.


A nap játékosa: Joao Moutinho (Monaco)


A 28 éves portugál futballista alighanem élete legjobbját nyújtotta Londonban. S bár a L'Equipe csak nyolcast adott neki, nálunk egy kilencest is megérdemel intelligens, technikás karmesteri produkciójáért.


(ktn)


További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább