Gyurcsó és Fábregas egy szinten!

Gyurcsó és Fábregas egy szinten!

, ktn

OTP Bank Liga, 25. forduló

Két csapat van a magyar bajnokságban, amely tavasszal futballcsapatra emlékeztet: a Videoton és a Ferencváros. A gólpasszkirály Gyurcsó pedig elképesztő magasságokban szárnyal.



A Videoton nagyon könnyen, mondhatni sétálva győzte le 4:0-ra szombaton este a kiesés ellen küzdő pécsi csapatot, bár a vendégeken küzdelemnek cseppnyi jelét sem láttuk. Sóstó felett kék az ég, a csapat a következő fordulóban már bajnok lehet, amennyiben győz Debrecenben, a Fradinak viszont ugyanez nem jön össze Pécsen. Az egyoldalú mérkőzésen a fehérvári játékosok közül Nemanja Nikolics ismét kettővel növelte góljainak számát, így egyéni rekordját megdöntve 21 találattal áll a góllövőlista élén (a második helyen lévő Böde Dániel 11 góllal "üldözi"). Európában is egyedülálló, amit a Videoton véghez visz, a csapat védekezése legalábbis párját ritkítja: 25 mérkőzésen 9 bekapott gól. Egyéniben Gyurcsó Ádám viszi a prímet: a szélső a Pécs ellen adta a 17. bajnoki gólpasszát, ezzel az európai bajnokságok mezőnyében befért az első ötbe. A névsor impozáns: Messi (Barcelona, 19), De Bruyne (Wolfsburg, 18), Fábregas (Chelsea, 17), Gyurcsó (Vieoton, 17), Payet (Marseille, 17).

A Ferencváros a szebb napokat látott Diósgyőrt verte meg 3:0-ra, s egyre biztosabb, hogy megszerzi a tabella második helyét, amivel az Európa Ligában indulhat. A szikrázó napsütésben játszott mérkőzésen egy olyan jelenetet láthattunk, amely bármelyik topbajnokságban bekerült volna az összefoglalókba. Az egykori osztrák utánpótlás-válogatott Emir Dilaver beadása után Roland Lamah a levegőből, sarokkal juttatta a DVTK kapujába a labdát (ezzel lett 3:0). Az elefántcsontparti származású ötszörös belga válogatott csatárnak ez volt az ötödik gólja ebben az idényben, a Fradi veretlenségi sorozata pedig ezennel körbeért. Az FTC utoljára tavaly ősszel, Diósgyőrben szenvedett bajnoki vereséget, az azóta lejátszott 15 mérkőzésen viszont egyszer sem kapott ki, és döntetlent is csak négyszer játszott (Debrecen, Paks, Videoton, Nyíregyháza). Aminek a ferencvárosiak örülhetnek: mivel az MTK csak ikszelt Nyíregyházán, a csapat előnye három pontra nőtt a harmadik helyen álló kék-fehérek előtt.

 

A hétvége nyilatkozója Csertői Aurél volt, a mindig másokat hibáztató magyar futballedző ideáltípusa. A Paks edzője a csapat kecskeméti döntetlenje után kezdett bele a mondandójába: "A kiállítás szigorú volt. Sajnos egy-egy ítélettel el lehet rontani az ember munkáját. De nem foglalkoznék bővebben a játékvezetéssel". Nagyvonalú ember, jellemezhetnénk Csertőit, ha a következő mondatával nem kezdett volna bele a KTE ócsárlásába: "Az ellenfél az első félidőben nyolc emberrel védekezett, abban persze, hogy nincs élvezet. Mi futballozni akartunk, s közelebb jártunk a győzelemhez". Amelyet végül, beh kár, mégsem tudtak megszerezni.

 

(ktn)

 

További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább