”A játékosok megtörtek, lélekben, akaratban”

”A játékosok megtörtek, lélekben, akaratban”

, ktn

OTP Bank Liga, 29. forduló

Egyelőre nem tudni pontosan, mely csapatok búcsúznak biztosan az NB I-től nyáron. A Győrt biztosan alsóbb osztályba sorolják, miként a Pápát is, amely a 29. fordulóban elszenvedett veresége nyomán matematikailag is kiesett.



"Egy csatárnak a lelke a legfontosabb, és hogyha azt rendbe tudja tenni, akkor rendben van." Mindezt Tischler Patrik, a Puskás Akadémia csatára nyilatkozta az Újpest elleni mérkőzés után. Tischler lelke alighanem most forrong, a center ugyanis négy gólt lőtt a mérkőzésen, de ez sem volt elég, hiszen az Újpest ötig jutott: Puskás-UTE 4:5. Furcsa érzés lehet mesternégyest lőni - és kikapni. De voltak más furcsaságok is a találkozón, például az eredmény alakulása: 1:0, 1:2, 3:2, 3:3, 4:3, 4:5, vagyis egyszer fordított a Felcsút, kétszer az Újpest, s érkezett a menetrendszerű öngól is.

A meccs kicsit a vízilabdára emlékeztetett, a labda hol elcsúszott a focisták orra előtt, hol megállt a tócsákban. Ez nem véletlen: a lapok május elején írták meg, hogy a tavaly átadott stadion vízelvezető rendszere meghibásodott, s úgy tűnik, a hibát csak később javítják majd ki. A szezon utolsó felcsúti bajnokiját még követi egy nagy esemény, június 13-án az Omega lép fel a stadionban. A felújítás majd csak azután kezdődik.


Letargikus volt a hangulat Győrben is, ahol az idény végén minden bizonnyal távozó edző, Vasile Miriuta nemcsak a szurkolóknak, hanem az előzetesben ülő egykori tulajdonosnak, Tarsoly Csabának is köszönetet mondott. A klub utolsó hazai NB I-es mérkőzésén az ETO 3:0-ra verte a Pécset, s a lefújás után érzelmes búcsút vettek egymástól a nézők és a focisták. "Sose halunk meg" - énekelték a drukkerek a találkozó végén, majd "Miriuta Lacit" éltették. Egészen biztos, hogy hosszú évek óta ezen a mérkőzésen volt a legjobb hangulat Győrben focimeccsen. Kár, hogy az apropót az adja, hogy a csapat alsóbb osztályban folytatja. (Miként - licencproblémák miatt - várhatóan a most legyőzött, de Robert Jarni érkezése után a tavaszi szezonban kiváló szereplést produkáló Pécs is.)


Ez a búcsúk hétvégéje volt az NB I-ben, biztosan távozott az NB I-től a Pápa. A csapat hazai pályán kapott ki 4:0-ra a Pakstól, de ez már senkinek sem okozott meglepetést. "A játékosok megtörtek, lélekben, akaratban is, én is így vagyok ezzel" - mondta a találkozót követően a megbízott edző, Kovács László. A tréner elmondása szerint a Pápa az utolsó fordulóban még elutazik a Honvéd-pályára, azt azonban Kovács nem tudta megmondani, hogy a futballisták közül hányan szállnak majd fel a csapatbuszra. Reméljük, tizenegyen azért meglesznek.


(ktn)



További cikkek a rovatban

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

, Kiss Tibor Noé

Leekens, a jól helyezkedő kalandor?

Néhány nappal ezelőtt olvastam el az Index interjúját Georges Leekens-szel, a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányával. Azt hittem, káprázik a szemem, és még mindig nehezen tudom értelmezni az olvasottakat.

Tovább

Very Important Drukker

, Benedek Szabolcs

Very Important Drukker

Szóval az történt, hogy péntek reggel fölhívtak az MLSZ-től, hogy a Szurkolói Klub szokásos internetes totóján én nyertem meg a VIP-belépőt. Beszámoló a Groupamából, a Magyarország–Costa Rica meccsről.

Tovább

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

, Kiss Tibor Noé

Siralomvölgy, ez a mi hazánk

Búsongunk, gyanakszunk, utálkozunk, irigykedünk. Siralomvölgy, jelen pillanatban ez a mi hazánk.

Tovább

Védőháló – nélkül…

, D. Bányász Gergő

Védőháló – nélkül…

…párszor már vérig sértettek, mióta szúr a borostám, de olyan sunyi, aljas érzést csak ritkán jegyzek fel, mint amit az idegenbeli meccseken szoktam a füzetembe írni – betelt a füzetem!

Tovább

"Egyet béengedek úgyis"

, Kiss Tibor Noé

"Egyet béengedek úgyis"

Székelyföldön nyaraltunk, szembe jött velünk egy plakát, így hát meccsre is mentünk. Megérte. Zeteváralja–Székelyvarság rangadó a román kupában.

Tovább

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

, Zelei Dávid

Öt pontban a Vidi elmúlt hetéről

Az elmúlt hét napban a Videoton megnyerte harmadik körös EL-párharcát a Bordeaux ellen, elkerülte a legnehezebb ellenfeleket a playoffkör sorsolásán, majd idegenben megverte a Mezőkövesdet.

Tovább

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

, Kiss Tibor Noé

Őrült hajrá vagy fogadási csalás?

Feltűnően sok sorsdöntő gól születik az NB I-es mérkőzések utolsó perceiben? Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem az a csapat győz, amelyik megszerezte a vezetést? Átböngésztük az elmúlt tizenhat NB I-es szezon mérkőzéseit, és meg kellett állapítanunk, hogy a magyar bajnokságban újabban tényleg töb…

Tovább

Gera, ne csússz be!

, Kiss Tibor Noé

Gera, ne csússz be!

Három magyar csapat maradt versenyben a nemzetközi kupákban, és az, amit láttunk tőlük ezen a héten, valamivel jobb, mint az utóbbi évek termése. A rémálom-meccsek (Tirana, Torpedo Zsodino, Zseljeznicsar) ezúttal elmaradtak.

Tovább

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

, Nagy Dániel

Kikaptunk, benne van, lesz jobb

Magyarországon, nem kell aggódni azért, hogy a futball lekerül esetleg az újságok címlapjáról. A „magyarfoci”, így egybe, hallatni akar magáról, azt akarja, hogy róla beszéljenek, önző egy teremtés.

Tovább