Bölcs belenyugvás

Bölcs belenyugvás

, hb

A Videoton a BL-től, a Debrecen az EL-től búcsúzott idejekorán. Már meg sem lepődünk.



Lassan megszokjuk, hogy a magyar csapatok augusztus elején elfogynak az európai kupákból. Egy-egy búcsú után már nem idegeskedünk, nem vagdalózunk, igazán még csak fel sem háborodunk. Sőt, talán egy kicsit még meg is könnyebbülünk, mert ilyenkor újra és újra ráébredünk, hogy nem mi vagyunk a hülyék: a propaganda szövegek hangzatos állításaival szemben a magyar futballban valóban nincs fejlődés, nincs előrelépés, nincs semmi. Most már lövés sincs. A magyar bajnok Videoton szerdán lejátszott úgy kilencven percet a fehéroroszországi BL-selejtezőben, hogy nem lőtt kapura. Mindezt annak tudatában, hogy a csapatnak egy aprócska gól elég lehetett volna a továbbjutáshoz a BATE Boriszov ellen. Majd az Európa Ligában - fogadkoznak a fehérvári srácok. Hát persze.

A másik zászlóshajónk kicsit azért küzdött, mielőtt elsüllyedt. A Debrecen legalább három gólt összehozott a norvég Rosenborg ellen az EL-ben. Hogy közben kapott hatot, az már mellékes - az elmúlt évek eseményei után a kicsivel is beérjük, belenyugodtunk, hogy így fest az új magyar 6-3. Amivel viszont még mindig nem tudunk mit kezdeni, az Kondás Elemér retorikai élessége. A Loki trénere a következőképpen magyarázta a Norvégiában történteket: "Előttünk adódtak helyzetek, nekünk kellett volna vezetni 2-0-ra, ehelyett az ellenfél rúgott két gólt." Elméletben tehát megint úgy tűnhet, mi nyertünk, pedig a mondat jelentése valójában ennyi: gyengék voltunk elől, gyengék voltunk hátul. Az ilyen tálaláshoz már-már zsenialitás szükséges. Jár a taps.


Mint ahogy jár a taps a román Astra Giurgiu együttesének is, amely 4-3-as összesítéssel kiejtette az angol West Ham Unitedet az Európa Ligából. Nemcsak elméletben, hanem a valóságban is. Csak emlékeztetőül: szeptember 4-én Magyarország-Románia Eb-selejtező következik.


(hb)

További cikkek a rovatban

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

, Kiss Tibor Noé

Conte, Simeone és az NB I-es nyilatkozatok

Nem mondhatni, hogy a BL csoportkörének utolsó fordulójában túl nagy izgalmakat kellett volna átélniük a szurkolóknak. A PSG megőrizte a csoport első helyét, a Roma megelőzte a Chelsea-t, kiesett az Atlético. Kábé ennyi.

Tovább

Prémium párizsi

, Kiss Tibor Noé

Prémium párizsi

Fiatal futballsztárok repítik a PSG-t, bekövetkezik a generációváltás az európai topfutballban?

Tovább

Angol gólokban tobzódunk

, Kiss Tibor Noé

Angol gólokban tobzódunk

Megint az angolok… A Manchester City a bombaformában lévő Napolinak rúgott négy gólt idegenben, a Tottenham futballsulit tartott a BL-címvédő Real Madridnak.

Tovább

Kékre verték Rómában a kékeket

, Kiss Tibor Noé

Kékre verték Rómában a kékeket

A Bayern München és a PSG biztosan ott lesz a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában, de szinte biztosan továbblép majd a Roma, a Chelsea, a Manchester United és a Barcelona is.

Tovább

Újhullámos olasz klubfoci

, Kiss Tibor Noé

Újhullámos olasz klubfoci

Az idei szezon eddigi legjobb BL-meccsét játszották Londonban: Chelsea–Roma 3:3. Gólzápor két olasz edzővel a kispadon!

Tovább

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

, Kiss Tibor Noé

Guardiola egyik legnagyobb győzelme?

Újra az angolok voltak a főszereplők a Bajnokok Ligájában: rangadót nyert a Manchester City, idegenben állította be a BL-rekordot a Liverpool, a címvédő otthonából rabolt pontot a Tottenham.

Tovább

Totális német futballblama

, Kiss Tibor Noé

Totális német futballblama

A héten mind a hat német csapat veszített a nemzetközi kupaporondon. A legnagyobb bukás a Bayern Münchené, Ancelottit menesztették.

Tovább

Isztambulban a füldugó sem segített

, Kiss Tibor Noé

Isztambulban a füldugó sem segített

A lipcsei játékosok nem bírták a fülsiketítő zajt Isztambulban, könnyen nyert odahaza a Napoli és a Sevilla, Cristiano Ronaldo örök.

Tovább

Az ember, aki fut

, Somos Ákos

Az ember, aki fut

A képzés lehet akármilyen licenszes, akárhány műfüves pályán zajló és akárhány milliárd TAO-ból megfinanszírozott. Egyetlen gyönyörűen megtervezett, jó elgondoláson alapuló és rendszerben gondolkodó elmélet sem "csinál" olyan focistákat, mint Vardy, aki azt az egyet képviseli, ami nélkül semmit sem…

Tovább

Majdnem le lettünk

, Kiss L. László

Majdnem le lettünk

Csütörtök este megnéztem az Arsenal hazai meccsét a Köln ellen. Ötven percig azt gondoltam, nem kellett volna, mert annál, amit láttam, pontosabban, amit a gépből olykor kínos óvatossággal fölpillantva észleltem, még a dolgozatjavítás is gyümölcsözőbb.

Tovább